Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Irodalomtörténet - Dr. Rácz Magdolna: Ilosvay Ferenc (1914-1990). A szülőföld és a természet szerelmese
D. Rácz Magdolna pittyenéseket, nagyképű, hetykélkedő hápogásokat, a kakas riasztó dobolását, a fogoly kerregését, a fiirj pittypalattyát hallja és szívja magába, mint csecsemő édesanyja puha, meleg keblének életadó nektárját. ” (Elöljáróban - Ilosvay 1994. 12.) Vadászíró is lehetne, de mégsem az, több annál. Erkölcsi tanító. Tiszteletre, alázatra tanít ember, állat és növény iránt. „ Valami történt velem. Talán csak annyi, hogy látni és ismerni kezdem az embert. Megvallom: cseppet sem egyszerű, s lelkileg nem könnyű ezt az élményt- túléln i! Ma már tudom: az ember több, s egyben kevesebb, mint a világa, melyben él. ” (Egyszerű történet- Ilosvay 1964. 59.) Elgondolkodtató szavak. Mélységes bölcsesség lakozik bennük. Valóban, az ember kicsiny, törékeny része a természet hatalmas világának, de egyben több és erősebb is, mint világa, hiszen ő az egyetlen lény, aki képes tudatosan óvni vagy pusztítani azt. Ahhoz, hogy valamilyen mértékben megértsük, megőrizzük világunkat, magunknak is sokat kell tennünk, hiszen ahogy ő írja: „Az ember tapasztalhat, láthat, tanulhat eleget, lehet szakértő és tudós, de teljesen, minden vonatkozásában soha nem ismerheti meg a Természetet, az állatok csodálatos világát, lelkűket, szokásaikat. ” (Hej, a róka — Ilosvay 1994. 132.) Ilosvay Ferenc minden szavával, tettével ebben segít nekünk. Bebarangolhatjuk vele hazánk tájait. Alkotásaiban az ember teremtő, védő munkájának jelentőségét hangsúlyozza. A természet kiszolgáltatott az embernek. A Mindenható rábízta e hatalmas érték gondozását. Bölcsen rendezte, hogy az ember is függ a természettől, hiszen a felelősen gondolkodó ember óvja, védi a természet kincseit. „ Az ódon írásokban olvasható, sokszor történelmet formáló nagyvadak: medvék, farkasok, prüszkölő hiúzok, kárpáti szarvasbikák és kormosszürke, gyilkos agy árú vadkanok ideje elmúlt... Hogy mégis beszélünk vadakról, köszönhető a magyar tájak jótékony adottságainak, a magyar ember természetének, aki „néma erdőnek”, „Holt vidéknek” nevezi azt a tájat, ahol nem látni vadat, s mindent elkövet, hogy benépesítse az erdők pagonyait, a mezők, nádasok világát.” (Elöljáróban - Ilosvay 1995. 9.) S hogy milyen eredménnyel? „Akad még kapitális bika, aranyérmes agyar as, nagy bajuszú túzokkakas, hullámos csigájú muflonkos. Vizeink, mocsaraink rejtekében rabol még a vidra, a középhegységek járatlanabb részein fellelni még a tekergő vadmacska nyomát, vadvizeinken megfordul, sőt költ a vizimadárság számos ritka fajtája. A bükki erdőségek lankáin pisszeg a császármadár, a síksági erdők dús füvű tisztásaira jócskán váltanak ki a szebbnél szebb őzbakok. Van még vad Magyarországon! ” (Elöljáróban — Ilosvay 1995. 9.) S hogy ez így is maradjon, az ember bölcs, kitartó, egész életen át tartó munkája szükséges. Az író természethez és az élethez való viszonyát meghatározta az élete első sikeres vadászata után elhangzott avatóbeszéd. „Jegyezd meg egész életedre: a vadász elsősorban gyámolítója, csak másodsorban elejtője a vadnak. Őrizd meg mindenkor a természet szeretetét lelkedben. Óvjad annak zavartalanságát, üldözd az orozva járó embert, ápold bárhol lévő területed állományát, és űzd el a környékről is az olyan halandót, aki hangoskodó, piszkos vagy kegyetlen. Jegyezd meg, hogy a puska tisztesség, a vadásztilalom pedig a józan, igazságos vadász legszigorúbb törvénye. ” (Az első vad — Ilosvay 1994. 61-62.) Maradandó, örök érvényű gondolatok. Mi sem nagyobb bizonyság erre, mint hogy Szegfű László vadászmester ma is e beszédnek a jelen korhoz igazított változatával avatja az újdonsült vadászokat. „ Ölni a lehető legegyszerűbb dolog. Vadászni: szívvel átérzett, bölcsen meggondolt felelősség. ” (Elöljáróban - Ilosvay 1995. 7.) 304
