Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: A szarmaták állatai
A szarmaták állatai között mozog, a bikáké 1088,8 és 1272 mm közt (Vörös 1993.41., Gál 2010.210.). Egy ilyen, 1052 mm marmagasságú jószágnak megbecsülték az élősúlyát is (kb. 250 kg) (Bartosiewicz 2001.302.). A marhák között viszonylag szép számban előfordultak ökrök, ezek marmagassága 1171-1222 mm (pl. Kulcsár-Vörös 1989. 90., Vörös 2005. 116., Gál 2010. 210.). A testméret és -alkat mellett nagy variabilitást árul el a szarvcsapok mérete és formája (Vörös 1993.42.). Általános a rövid szarvú változat, a hajdúnánási marhák esetében 110-230 mm köztiek (Bökönyi 1976. 71., Vaday- Vörös 1980. 123., Gál 2010. 210.). Zömükben közepes falvastagságúak, de akad vékony és vastag falú is. A nagyobbik átmérőjük 36 és 84 mm, a kisebbik 30 és 56 mm között mozog (Tugya-Rózsa 2012.227. - további irodalommal). A marhák változatos mérettartományának és a szarvak eltérő voltának oka egyrészt az ivari kétalakúság, másrészt a fajtajelleg, és ez utóbbit figyelembe véve elvben tájfajták is elkülöníthetőek lennének. Az Alföld különböző régiói marhaleleteinek összevetésére csak mintegy negyedszázada került sor (Vörös 1993. 40). Az azóta eltelt idő alatt az elsősorban a nagyberuházásokat megelőző feltárások során tömegesen előkerült leletanyag ilyen szempontú újraértékelése nem történt meg. így ma csak izolált kutatási eredményeket idézhetünk.12 A kis és közepes méretű, általánosan elterjedt szarvasmarhák között a ritkábban előforduló nagy testű (130-140 cm marmagasságú) példányokról Bökönyi Sándor feltételezte, hogy azok római importból vagy zsákmányból származnak. Ezekről azt is megállapította, hogy ökrök, tehát nem tenyészállatok (Bökönyi 1976. 45-46., Bökönyi 1984. 252.). Elképzelését általában átvette a kutatás (Bartosiewicz 1996. 370., Gál 2010. 226.). Ugyanakkor Vörös István szerint az export-import éppen fordított lehetett, amennyiben a szarvasmarhát a szarmaták hajtották tömegesen a római piacokra (Vörös 1993. 42.). A kérdést nyilvánvalóan a szarmata és a római (elsősorban a szomszédos tartományokból származó, tehát a pannoniai és daciai) leletanyag módszeres összevetése fogja tisztázni. Ma már nagy szériákon igazolni lehetett, hogy a marhák esetében elsősorban nem a fiatal állatokat vágták, sőt olykor nagyon öreg példányok fordulhatnak elő (Bartosiewicz 1999. 326., Gál 2010. 211., Bárány 2012. 520.).13 Mindez a többsíkú hasznosításra utal, amennyiben igásjószágként, esetleg tejtermelésre alkalmazták a szarvasmarhát. Előbbit valószínűsíti az ökör és a nagytestű példányok előfordulása is (Bökönyi 1976. 72., Vörös 2005. 118.). E mellett vannak adataink arra, hogy a szarut hasznosították (Gál 2010. 210-211., Tugya-Rózsa 2012. 227.). Ennek nyomai kizárólag a szarvcsapokon megfigyelhető darabolásnyomok, mivel maga a szaru a földben rendszerint elbomlik. Hajdúnánáson és Orosházán rögzítettek vágásnyomokat, amelyek arra utaltak, hogy az állat leölése után hamarosan levágták a szarurészt. Utóbbi telep esetében ezeket a nyomokat az előkerült szarvcsapok harmadánál sikerült kimutatni. A publikálok feltételezik, hogy a megfigyelhetőeknél gyakrabban használták fel a szarut, ugyanis nem szükségszerű annak levágása: néhány hónapos száradás után magától leválik a szarvcsapról (Tugya-Rózsa 2012. 227.).14 A hosszúcsontok és a koponya felhasogatása alapján tudjuk, hogy a velőt elfogyasztották. A települések mellett szarvasmarhacsontok sirból ugyancsak ismertek a Kárpát-medencei szarmata Barbarikumban, ha nem is túl nagy számban. Madaras-Halmok 14 sírjából publikáltak (Vörös 2011. 445.), Nyíregyháza-Felsősimán15 5 temetkezésben fordult elő. Utóbbiak közül 12 Kronológiai szétválasztásra végleg nem került sor. Tehát az időbeni változásokról még annyi fogalmunk sincsen, mint a területi eltérésekről. 13 A szegvári anyagban pl. a kifejlett állatok a meghatározott állomány 57,4%-át alkották (Vörös 2005. 118.). Bartosiewicz László szerint összehasonlítva a juh/kecske és sertés jóval gyorsabb reprodukciós képességével, a marhák esetében amúgy is szükségszerű a fiatal egyedek megőrzése (Bartosiewicz-Choyke 2011.292.). 14 A szerzők megemlítik, hogy Nagytarcsa-Urasági-dűlő lelőhelyen egy kecske szarvcsapon figyeltek meg hasonló darabolási nyomokat. 15 Istvánovits Eszter közöletlen ásatása, Kelemen Imola meghatározása. 109
