Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Pelei Zsuzsa: Kelta bokaperecpár restaurálása
Pelei Zsuzsa kelta művészet jellegzetességeinek befogadása a helyiek szempontjából, valamint a betelepülő kelták nyitottsága a helyiek hagyományai iránt. A Kr. e. IV. században az útkeresés időszaka következett művészetükben. Ekkor alakultak ki azok a műhelyek, melyekben keveredett a nyugatról hozott LaTéne műveltség a helyiek művészetével, sajátos vonásokat hozva létre. A Kr. e. IV. század vége - III. század eleje között a keleti kelta művészet kritikus periódusáról beszélhetünk. A kelták történelmében ez a szakasz a hellenisztikus világ elleni készülődésről szól. Művészetben ekkortól beszélhetünk a ma (eddig Waldalgesheim stílus) már „folyamatos növényi stílusnak” nevezett időszakról, melyre a görög és etruszk növényfríz motívum elterjedése jellemző. A keleti kelták művészetének virágkora a Kr. e. Ill—II. századra tehető. Ezen belül megkülönböztetjük a magyar kardstílust, a plasztikus stílust és a koiné művészetet, valamint az oppidumok művészetét. A magyar kardstiluson belül a fegyverzet ornamentikája alapján osztályozzák, kategorizálják a tárgyakat. Ezzel párhuzamosanjelent meg egy másik művészeti kifejezésmód, melyre a pontosan megtervezett, térbeli ábrázolásjellemző. Motívumainak egy része növényi eredetű, a másik a „korai stílusból” alakult ki. A tárgyak bronzöntéssel, viaszveszejtéses eljárással készültek. A plasztikus stílushoz első fázisában főleg fibulák és pecsétlős végű karperecek díszítményei tartoznak. Domborműves, relieftechnikával díszítették ékszereiket. A plasztikus stílus második fázisában hólyagos kar-, és lábperecek, valamint gombos lábú fibulák készültek. Ezeket a tárgyakat hangsúlyos domborműves díszítés, a görbe vonalak térbeli játéka jellemzi. A legfontosabb motívumok az S, a hármas forgó és a „yinyang”. A plasztikus stílus időszakában készült három-, és négyhólyagos lábperecek kizárólag közép- Duna-vidéki alkotások. (Szabó 2005. 106-124.) Hólyagos kar- és bokaperecek A bronzból öntött hólyagos kar- és bokaperecek a női viselet részeként tipikus ékszerek a keleti kelták körében. Általánosságban elmondható róluk, hogy plasztikus vagy vésett ornamentika csak kivételes esetekben látható rajtuk, nagyrészt díszítetlenek. Megkülönböztetésük a méretük alapján lehetséges. A karperecek hólyagjai általában 2-3 cm magasak, a 3 cm-nél magasabbak - ha belső átmérőjük 5 cm-nél nagyobb - bokaperecnek számítanak. A kapcsolótagok egyes esetekben szerény díszítésűek. A négy hólyagból felépülök kapcsolótagjai kevésbé díszítettek, mint a háromhólyagosaké. A hólyagos bokaperecek része a zárótag, mindkét oldalán kapcsolótaggal - az egyik a záróiul, a másik a befogadó fül -, valamint a hólyagok. Az ékszer felhelyezésekor feltehetően előbb a befogadó nyílásba illesztették a zárótag záró fülét, ezután összeillesztették a zsanér részeit, amelyet stifttel rögzítettek. Ez a tüske készülhetett fémből vagy szerves anyagból. A bokaperecek belsejében olykor megmarad az öntési mag, mely növényi maradványokkal kevert agyag. Amennyiben ez hiányzik, valószínűleg kiégett a készítés vagy a hamvasztás során. Az általam kiválasztott leletek hamvasztásos sírból származnak. A halotthamvasztás a Kr. e. III. századtól terjedt el a kelták körében. A hamvasztásos sírok esetén az ékszerek az emberi testtel együtt megégtek, majd a hamvakat rejtő urna mellé helyezték őket. A hamvasztás közben a bronztárgyakban az anyag kisebb-nagyobb mértékben átalakul. A bronz felizzik a tűzben, kifényesedik és kis cseppek formájában kiválik belőle az alacsonyabb olvadáspontú ötvözőanyag. Ezután a tárgy megolvad, ráncosodik, végül elveszti eredeti formáját. 394
