Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Halászi Aladár - D. Rácz Magdolna: Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében
Halászi Aladár — D. Rácz Magdolna munkájával. Tartalmilag e tény áll a vers tengelyében, formailag pedig az akrosztikon költői játékkal kiegészülve a szonett. Műfajilag a panegiricus, óda, elégia jegyei közül hordoz néhányat. Körmendi és Rideg Öles betűkkel írva tiszta neved, Rólad szólunk ez ünnepet megáldva. Messze kerested gyökerét fajtádnak, Elmentél, bár tudtad: eföldbe’leled. Nemcsak a táj vonz ide. Hű szivekkel Dolgos és „ vasfejű ” népe megejtett, Itt zárt szívébe és el nem felejtett. Látod, idéz szép szóval, énekekkel. Rád így jutott a krónikás szerepe, István, a munka legnagyobb szelete, De mindig győzted lélekkel, megáldva Előhívni Lajos kunos szellemét, Gazdag munkásságát, szilárd jellemét, így ketten vagytok egy könyvbe bezárva. Ady temetve is él: Nem szorul Ady az én védelmemre, de én arra igen, hogy megerősítést nyerjek tőle, amikor a „ki az igaz magyar” kérdés gyötör. Arany Jánostól is tudom, hogy „Nem elég csak emlegetni, / Tudni is kell jól szeretni, / tudni bölcsen a hazát.” Szerinte is több kell a hazafisághoz, mint amennyit a haptákoló, díszmagyarba öltözött, csak magyarkodni tudók képesek adni a hazának. Ady közöttük találta meg az „égig nyúló gizgazok”-at, a haza testén élősködő dzsentriket, akikre nem szabad az ország sorsát, irányítását bízni. Háborúba, pusztulásba sodorták az országot. Kétségbe vonták Ady magyarságát, mert az ő Magyarországukat bírálta, ostorozta, és egy újabb tisztítótüzet vizionált Mohács után, amelynek eredményeként egy élhetőbb, demokratikus haza születik meg. Halni természetesen nyáron sem jó, de van valami sorsszerű az ő téli halálában: remény nélkül, vesztes háború után, szörnyű béke előtt elmenni, a haza sorsán lendíteni semmit sem képesen lehunyni szemét, a sors igazságtalansága vele szemben, aki irodalmat, nyelvet, társadalmi szemléletet, értékrendet újított, január 27-én pedig teste átlényegült, szelleme pedig tovább biztatja a hazafiakat cselekvésre, aggasztja a hazát zsákmányszerzés helyévé alacsonyítókat. Ők Adyt buja, iszákos alakként szeretnék látni irodalmunk palettáján, de ők az „ezer vakond”, akik nem tudnak gátat túrni a nagy költő elé, mert átlépi, mint József Attila „e mai kocsmán, az értelemig és tovább.” Ady temetve is él (1877. november 22. — 1919. január 27.) Nem jó halni a téli nagy fagyokban, Lent hallgatni, papod miként könyörög, Mint üt zajt a koporsón a jeges rög, Amit hagytál, azon hogy civakodnak. 372
