Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Halászi Aladár - D. Rácz Magdolna: Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében
Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében Itt csodálja hamvadó világunkat. Poklok kínjánál alig jobb sorsunkat. Am amikor jön tűzárt oltó áldás, Csönd ül a tájon, víz mossa a hamut, Zárja majd az Úr a pokoli kaput, Sföldünk mind munkával, imával hálás. Múló karácsony. A legreménytelibb ünnep általában megérdemli az ódaian szárnyaló, minden gáton túláradó érzelmeket, természetesen az azok keretéül alkotott szonettformát is. Ez a karácsony azonban más: füsttel fojtogató a kalácsillat, rekedten szól az ének, a fény helyett csak üszők izzása lobban lidérces fénnyel. A sár, a köd lehúz lábat, lelket. A Megváltó nem ilyen fogadtatásra vár, nem is érdemiünk megváltást. A következő nemzedékek talán, ha valamit tesznek is sorsuk megváltozásáért. A múló karácsony úgy megy el, mintha soha nem is akarna visszajönni, legalábbis a fény, a megváltás. Szomorú, elégikus vég ez. Zeneileg szemben áll a tiszta rímű sorok végének összecsengése a belső, karácsonyi szép érzelmeket sárba taposó, köddel borító tartalommal: elmaradna - adna, sokára - asztalára, de a nagyon hasonló hangzású sorvégek is ilyen hatást keltenek: illat-villant, égre-végére, fiát-híját. Mintha több szavunk volna a negatív festéshez, mint a remény megjelenítéséhez. A fordított eredményhez azonban több ok kellene az optimizmusra. Múló karácsony Füsttel keverten szállt a kalács illat; A dal rekedt torkokból szólt az Égre; Izzó üszőkből csak halvány fény villant; Ködben, mély sárban érünk év végére. Elmúlt úgy, mintha végleg elmaradna; Isten se küldi szenvedésre fiát Ez átok földre. Özönvizet adna. Hogy számon kérje emberségünk híját. Nem érdemiünk mi megváltást soha már, Jót cselekedni mindnyájunk másra vár. Sírsz sárban, ködben szebb időt remélve, Amely csak másoknak jön el sokára, Ha sok jót tesznek koruk asztalára... Azt a karácsonyt mi nem érjük élve. Kazinczy. A szonettforma követésével a magyarországi elterjesztését végző mester előtt kívánok tisztelegni. Ő írta az elsőt, amely elfogadható, a szabályokhoz szorosan alkalmazkodva: Az én boldogítóm. Ha Csokonai és Farkas Károly gyenge próbálkozásait nem számítjuk, valóban ő az első, aki e fölöttébb nehéz formában is megpróbált maradandót alkotni. Lelkesen követte a német irodalmi vitát e formáról, és Bürgernek adott igazat, aki fölújította a petrarcai szonettet. Az inkább irodalomszervező, nyelvújító küzdelmet folytató Kazinczy szeretett volna vagy két tucat jó szonettet 369
