Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Halászi Aladár - D. Rácz Magdolna: Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében
Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében Szülőfalum Szabolcs! Emlékezésre hív a neved. Erőt remélek, fényt a messzi múltban. Igaz legenda szőtte történelmed, Rajta merengek fájón, visszahulltan. A szívem dobbanása mintha mérné A várépítők döngölő ütését, A nagy királyt, ahogy jó Istent kérné, Sikerrel áldja országát, gyűlését. Kardok, kaszák nyelétől kérges kézzel Megtartottuk falunk munkával, ésszel. Most csak a fény felé vehetjük utunk, Jövőnkbe, mint ezer éve, reménnyel, Mit nem hagy el sosem nemes erénnyel Csillag ragyogású, dicső, nagy múltunk. Ide születtünk'. Hol hadak vonultak hajdan, ott a jövő találta magát a jelen és a múlt iszapjába ragadva, mint az ágyúkerék az úttalan táj sarába süllyedve. A lélek épp e sárból dobbantva akar és tud is fölemelkedni, vágyva egy élhetőbb világba. Hívják, utat mutatnak a fények, amelyek nem a Tisza vonalát követik. Itt mégis hévül a lélek, mert erősebb parancs izzítja, mint amely csábítaná: itt maradj, ez a hazád, amelyért sok hős ontotta vérét, mint Petőfi is. Ide születtünk E sík vidék harcoknak helye volt, Agyút, lovat nem fogta vissza hegy, Csak tél sara, fagya ragadta meg. Kaján mosollyal nézett le a hold. Mégis magasra száll a lélek itt, Vágyak terhét röpíti messzire. Legszebb álmát nem hagyja senkire Követve más vidékek fényeit. A sár volna szép, nem a levél? Nem a mézillatú barackvirág? Nem is a Tisza-parti barkaág? Mi adja itt a léleknek hevét; „ e helyt maradj meg! ” ős üzenetét? Miért imádjuk úgy Petőfi nevét? 361
