Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Adáni VIII—IX. századi egyszarvú ábrázolások is csak nagy vonalakban tekinthetőek hasonlónak (de például a cividalei tehénszerű és a luccai kutyaszerü unicornis már eléggé eltérőnek nevezhető), az ugyanezen faragványokon feltűnő oroszlánok leginkább közös jegye pedig a fenyegetően kitátott szájú négylábú mivoltuk. E tendencia okairól az unicornis ábrázolások kapcsán már volt szó: tekintve, hogy az élőben soha, senki által nem látott unicornis egyetlen igazán meghatározó attribútuma az egyetlen szarv jelenléte, az antik előképek ismerete nélkül dolgozó mesterek ezt a jegyet helyezték el az általuk ismert állatvilág valamely, többé-kevésbé (s általában inkább kevésbé) hűen megformázott egyedén. Az oroszlán ábrázolások esetében hasonló tényezőre gondolhatunk: mivel a kora középkori Észak-Itáliában és a Karoling Európában oroszlánt legfeljebb korábbi ábrázolásokról ismertek, a nem elsőrangú művészeti központokban dolgozó egyszerűbb mesterek itt is az ábrázolások szempontjából legfontosabbnak tartható jegyek (jelen esetben a keresztre támadó lény ellenségesen kitátott szája) kiemelésével kísérelték meg vizuálisan visszaadni az egzotikus állatot. Mindez természetesen önmagában nem magyarázza a keleti szárnyas „kutya-páva” megjelenését a bezdédi lemezen, de talán arra rámutat, hogy a kereszt bal oldalán feltűnő lény némely vonása alapvetően megfelel a kompozíció megkívánta szerepnek. Más - bár korántsem elhanyagolható - kérdés, hogyan került e lény a X. századi Kárpát-medencébe. A korábbi magyarázatok között egyaránt felmerült már a Kelet-Európába elkerült säsänida stílusú fémedények (Mesterházy 1992. 93.), valamint a kelet-európai magyarok közé vagy a Kárpát-medencébe eljutott bizánci selymek (Dienes 1970. 39., Dienes 1972. 61-62., Dienes 1975. 104.) közvetítő szerepe. Annyi mindenesetre tény, hogy amint a késő säsänida vagy korai iszlám korban, provinciális iráni műhelyben készült pavlovkai korsó (7. kép 1.) és a Terek völgyében talált hasonló korú, perifériális műhelyből kikerült csésze (7. kép 5.) tanúsítja, a säsänida stílusban dolgozó, fémedényeket készítő műhelyek termékei már a Säsänida Birodalom fennállásának utolsó évtizedei alatt eljuttathatták a szárnyas „kutya-páva” képét a kelet-európai térségbe. A lény ábrázolását hordozó termékek északra áramlása a későbbi századokban sem szakadt meg, amint a moscsevaja balkai V1II-IX. századi sénmurvos kaftán (11. kép), valamint a Volga-Káma-vidéken előkerült IX-X. századi berlini tál (8. kép 3.) és a X. századi lisevkai korsó példája mutatja. Ha tekintetbe vesszük az ilyen és ehhez hasonló edényeknek a helyi finnugor népek hitvilágában betöltött szerepét (vö. Fodor 2008.), illetve az ezekről a helyiek tárgyaira átkerült díszítőelemeket, szinte meglepetésként érhet, hogy a scnmurv alakja csak egyetlen, a Bolsije Tigani temető 24. sírjában talált ovális vereten tűnik fel ezen a tájon a IX. században (6. kép 4.) (Chalikova-Chalikov 1981. Taf. XX: 15B.), illetve, hogy mindezidáig nem került elő ilyen ábrázolással díszített tárgy egyetlen, a Szubbotyici horizonthoz tartozó sírból (Komar 2011.) sem, pedig ott a „keleti ezüstökről” ismert motívumok szélesebb tárházával találkozhatunk, mint a X. századi Kárpát-medencében. így a magyarok esetében az egyetlen Kelet felé mutató nyom az egri fülkanál sénmurvja (6. kép 5.) lehet, amennyiben azon az alapon elfogadhatónak tartjuk annak keleti származását és egyben korai keltezését,204 hogy a ftilkanalak a kelet-európai steppe gyakori leletei, míg a X. századi Kárpát-medencében pusztán két példánya vált eddig ismertté, s így esetleg Altstückként temethették el a honfoglalás utáni évtizedekben, nem pedig honfoglalás kor utáni keleti importról vagy Kárpát-medencei termékekről van szó. Nem lehetetlen az sem, hogy a szárnyas „kutya-pávával” a magyarokat a kelet-európai steppén hozzájuk eljutott bizánci és muszlim selymek ismertették meg,205 amint azt sem zárhatjuk ki, hogy ugyanezen termékek a Kárpát-medencében hatottak rájuk. Végső soron azzal a lehetőséggel is számolnunk kell, hogy konkrét esetünkben esetleg maga a lemezt készítő ötvös volt az a közvetítő közeg, amely az állatnak a lemezre kerülését lehetővé tette. 204 Az ilyen típusú érvelések hosszú ideig általánosnak számítottak a magyar honfoglalás korának régészeti kutatásával foglalkozó szakemberek között, s csak az utóbbi évtizedekben merült fel kétely érvényességükkel kapcsolatba, vö. Révész 1998. 205 E selyemkereskedelemröl az al-Gayhámt kivonatoló Ibn Rusta is beszámol (Zimonyi 2005. 35.). 160
