Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Állá m Nagy Konstantintól kezdve a császárok által a városba hozatott antik alkotások közül kerülhetett ki (erre lásd Bassett 2004., Bauer 1996. 143-268., 309-387.), további találgatásokba bocsátkozni azonban megfelelő adatok hiányában nem célszerű. A császári palota mozaikján látható egyszarvú ábrázolás értelmének megismeréséhez vezető egyetlen reális lehetőséget így a mozaik kompozíciójában betöltött szerepének megvilágítása jelenthetné, ehhez azonban még a leginkább teljességre törekvő magyarázatok sem nyújtanak segítséget,188 legfeljebb annyi olvasható ki belőlük, hogy az egyszarvú szárnyas griff az idilli világra veszélyként leselkedő vadállatok csoportjába tartozhat.189 Akárhogy is, a császári palota Herakleios (ur. 610-641) korában készült mozaikján190 feltűnő szárnyas egyszarvú (18. kép 2., 4.) annyit mindenképpen jelez, hogy már a késő ókorban kialakult az antilop-/lószerű testű, azaz egy valóságban létező állathoz még igen hasonló unicornis mellett egy másik ábrázolástípus is, amely a valóságtól egyre inkább elrugaszkodva nemcsak a lény testi jegyeit alakította kevéssé reálissá, de egy pár szárnnyal is kiegészítette azt. Ez a reális ábrázolásmóddal szembemenő tendencia később, a korai középkorban több kultúrkörben előtérbe került. Bennünket - a bezdédi lemez kapcsán - két részlet érdekel különösen. Az első az a fentebb már említett, a kora középkori, illetve Karoling-kori Európában megfigyelhető tendencia, miszerint az egyszarvúnak az antik szövegekben leírt jegyei éppúgy egyre inkább feledésbe merültek, mint a nagyrészt ebből táplálkozó vizuális megjelenési formák (a kivételek között szerepel pl. a Stuttgarti psalterium vagy a berni Physiologus unicomisa, amelyek többé-kevésbé még az antik előképek követői). Ennek következtében az egyes ószövetségi szövegrészieteket, illetve az apokalipszis különböző jeleneteit vizuálisan is megjeleníteni kívánó kódexillusztrációk és egyéb művészeti alkotások191 készítői vagy a Physiologus-ból leszűrhető tanulságok alapján kísérelték meg megjeleníteni az egyszarvúkat, vagy - s ezek az esetek sokkal gyakoribbak - a saját környezetükből ismert állatok képét egészítették ki az unicornis neve által jelzett meghatározó attribútummal: egyetlen szarvval. Ennek következtében egy sor reálisan vagy elnagyoltan ábrázolt állatfaj fején találjuk ott a koponyára ragasztott egyetlen szarvat. Az ábrázolásokat vizsgálva úgy tűnik, legtöbbször a megjeleníteni kívánt jelenet tartalma határozta meg, milyen állattal kötötte össze az alkotó az egyszarvút - békés kontextusban általában békésnek látott, míg harcias kontextusban harciasnak tartott állat fejére került a szarv. Hasonló mondható - s ugyancsak legfeljebb a tendenciák megjelöléseként - az állatok szarvának állásáról is: a szövegek által veszélyesként meghatározott unicornis hegyes szarvát általában előre állóként, míg a békés állatét hátrafelé hajlóként mutatták be. Az ilyen, a művész által egyénileg megalkotott unicornis ábrázolások egyik legkorábbi csoportját az itáliai késő langobard, illetve korai Karoling-kori kőfaragványok között találjuk meg. E Vili—IX. századi faragványokon az unicornis jellemzően nem egyedül szerepel: egy luccai faragványon egy kereszt egyik oldalán áll, míg a másik oldalon egy oroszlán látható (19. kép l.);192 egy 188 Ez alól Hiller 1969. 302. próbálkozása sem kivétel, aki szintén csak az egyszarvúról a kora keresztény írásokban olvasható többféle jelentésre utalt általánosságban. 189 Vö. a Trilling 1989. 54-69. által kidolgozott értelmezéssel! 190 A korábban javasolt korai V. századi, 11. Theodosios (ur. 408-450) kori: Brett 1942. 34., Brett-Macaulay-Stevenson 1947.; az V. század középső harmadát támogató: Hellenkemper-Salis 1987. 304., Hellenkemper-Salis 1994.; a 450-500 közötti: Talbot-Rice 1958. 17., 148.; a kései V. század - korai VI. századi: d’Andria 1969.; az 530 utáni, 1. Justinianos (ur. 527-565) kori: Talbot-Rice 1965. 5., Jobst 1987. 18., Jobst 1995. 230.; a VI. század végi, Tiberius kori (ur. 578-582): Mango-Lavin 1960. 69.; a II. Justinianos (ur. 685-695, 705-711) kori: Nordhagen 1963., Wright 1975. 24-25., Nordhagen 1993. keltezések után úgy tűnik, Trilling 1982. 36-54. stilisztikai alapú, illetve Bardill 2004. 146. régészeti alapú Herakleios kori datálásával a mozaikok időrendi helyzete talán biztos alapokra került. Trilling stíluskritikai alapú datálását bizonytalannak látta: Mango 1994. 131-134. 191 Az ábrázolt témák és a fennmaradt alkotások áttekintését lásd: Einhorn 1997. 192 Musei Nazionale, Lucca: Barsali 1959. Táv. XV. 150
