Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról A már fentebb említett nyugat-európai senmurv ábrázolások első feltűnésére, úgy tűnik, még a Karoling korban kerülhetett sor, amint egy, Corbie-ből származó, a IX. század első negyedére105 datált psalterium illusztrációjának sénmurvszerű lénye tanúsítja (15. kép 1.) (Cod. lat. 18, Amiens [FR]: Grabar 1971. Pl. XXVII, Fig. I).106 Nem kizárt, hogy ez a megjelenés éppen úgy a korabeli Karoling világba eljutó keleti (bizánci vagy keleti muszlim [közép-ázsiai, iráni]) selyemszövetekkel107 lehet összefüggésben,108 amint a gellone-i szakramentárium lapjain feltűnő „säsänida kacsák” is azokon kerültek el Európa nyugati felébe.109 Talán ugyanerre a forrásvidékre vezethet bennünket a Musée de Cluny gyűjteményébe tartozó elefántcsont könyvfedél, amelynek hosszanti szélein több fantasztikus lény kíséretében egy senmurv is feltűnik (Goldschmidt 1969. 76-77., Nr. 156., Taf. LXIX: 156).110 A velencei Sant’Ilario apátság IX. század első évtizedeire (tehát a bizánci fennhatóság korára) keltezett padlómozaikjának sénmurvos díszítése (15. kép 2.) (Dorigo 1983. 668-672., Fig. 471, 475) arra is felhívja a figyelmet, hogy ezek az - Európa nyugati felén jobb szó híján - orientalizálónak nevezhető művészeti elemek (akármilyen eredetüeknek is határozzuk meg őket) minden valószínűség szerint Bizánc közvetítésével érkezhettek a Karoling világba. A későbbiekben azonban minden bizonnyal más, közvetlenebb utak is megnyíltak e mitikus lény nyugati terjedése előtt. A X-XI. században több olyan senmurv ábrázolással is találkozhatunk Nyugaton, amelyek minden bizonnyal közvetlen bizánci hatásra vezethetőek vissza. Két ilyen ábrázolást egy 1002-1025 között készült kódex díszes fedőlapjára erősített Ottó-kori rekeszzománcos lemezkéken láthatunk viszont,111 egy harmadikat pedig az ún. Theophanö-kereszt zománclapocskáin (az esseni apátság főnöknője 1039-1058 között) (13. kép 3.) (Buckton 1988. 241-242., Pl. XVI, Fig. 16). Ugyancsak egy zománcos díszü aranylemezen tűnik fel nyolc, már erősen madárszerü senmurv a XI. század második feléből származó mindeni ereklyetartón (Cat. Paderborn 1999. 530-532, Cat. No. VIII.18). S habár az ereklyetartó ládika XI. századi, maga a zománcos lemez eredetileg talán egy korábbi, X. század második felei ötvöstárgy részét képezhette. Különösen érdekes e nyugati sénmurvok koncentrálódása a rekeszzománcokon, ha emlékezetünkbe idézzük a fentebb a preszlavi diadém senmurvval díszített rekeszzománc-lapjainak bizánci eredetéről mondottakat, hiszen a X. század második felének bizánci-nyugati diplomáciai eseményeinek fényében, s különösen Theophanö 972-es német házassága után korántsem elképzelhetetlen olyan, a preszlavi diadémhoz hasonlóan a konstantinápolyi udvarban készült (talán éppen a preszlavi lapokhoz hasonló megjelenésű) rekeszzománcos tárggyal számolnunk,112 amely e XI. századi nyugati tárgyakon látható senmurv ábrázolások előképéül szolgálhatott.113 Talán ezzel a friss művészeti impulzussal magyarázható az is, hogy a későbbi, X-XI. századi zománclapok jóval eredetibb formában 105 A kéziratnak és körének datálásra lásd Homburger 1957. 425.! 106 A tudtommal teljes egészében máig nem közölt kódex senmurv ábrázolását csak említi: Porcher 1968. 190., a kézirat miniatúrái közül válogatást közöl Porcher 1968. Abb. 204-210. A kézirat különlegességéről lásd Nordenfalk 1957. 142. rövid megjegyzéseit. 107 Érdemes itt emlékezetbe idézni a Saint-Leu-i, illetve a Saint Rémi-i sénmurvos selymek lelőkörülményeit. 108 A kódex keleti elemeit tudtommal elsőként értékelő Porcher 1968.201-208. egyrészt a Karoling udvarban dolgozó „nagyszámú görögre és szírre” gondolt, mint közvetítőre, másrészt pedig az észak-lombardiai késő langobard udvari kultúrára. 109 Cod. lat. 12048, Bibliothéque National, Paris, vö. Baldwin 1970. 110 Grabar 1971.702-703. szerint a faragvány inkább Ottó-kori (XI. századi) lehet. 111 Cod. lat. 16301, Bayerische Staatsbibliothek, München: Grabar 1971. Pl. XXXI, Fig. 1-2. A kódexre, illetve a zománclapok korára lásd: Steenbock 1965. 147-149., Nr. 59., Abb. 79, Gauthier 1972. 51-52., Pl. 20: 321, Nr. 20. 112 Lafontaine-Dosogne 1993. 67. a fent említett müncheni kódex egyes zománcos lemezkéit kifejezetten egy Theophanö-val nyugatra került tárgyról származtatja. 113 Theophanö német házasságának művészeti vonatkozásairól lásd Westermann-Angerhausen 1991., Wolf Di Cecca 1991.; kifejezetten a zománcos tárgyak kapcsán szól erről: Lafontaine-Dosogne 1993. 129
