Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Ádám keveréklény-típus (2. kép l.)-19 Ennek alapján Marsak felvetette, hogy a tényleges sénmurvot a szogd ábrázolások állatalakjaiban kellene látnunk, míg a säsänida, majd az azt követő későbbi ábrázolásokról ismert szárnyas, kutyatestű, pávafarkú lényben az uralkodói xvaranah (uralkodói dicsőség és szerencse) jelképét ismerhetjük fel.20 M. Compared - továbbgondolva B.I. Marsak tézisét - már amellett érvelt, hogy a säsänida sénmurv ábrázolásokat sokkal inkább madárszerű lényekben kellene keresnünk, semmint a säsänida szárnyas „kutya-pávában”, amelyet ő a pseudo-sénmurv névvel illetett (Compareti 2006. 190.). A tisztánlátás érdekében érdemesnek látszik megvizsgálni három, a kora középkori művészetben gyakran feltűnő képzeletbeli kompozit lény, a säsänida szárnyas „kutya-páva” (sénmurv), a kétos és a hippocampus meghatározó jegyeit. Mint fentebb szó volt róla, a sénmurv - amennyiben a К. V. Trever által javasolt azonosítást elfogadhatónak tartjuk - klasszikus formájában kutya előtagú, pávafarkú szárnyas lény. Először a säsänida művészetben tűnt fel, s onnan indult hódító útjára a teljes Mediterráneumban, majd a kontinentális Európában (3. kép 3.). Ezzel ellentétben a másik két állat az ókori mediterrán művészetekben született, s végső soron mindkettő megalkotóit a természetben előforduló állatok ihlették. A kétos (4. kép 1.) klasszikus ókori megjelenési formája-a ‘hal, bálna, cet’jelentésű görög szónak megfelelően - egy nagyméretű tengeri halra emlékeztet (Boardman 1987.). A hippocampus a Földközi-tengerben gyakori tengeri csikó (csikóhal) művészi megjelenítéseként lépett be az antik vizuális művészetek repertoárjába, s klasszikus formájában nevéhez híven egyértelműen azonosítható, előre álló mellső lábbal ábrázolt ló előtagból, s általában (de korántsem mindig) spirálisan visszacsavarodó halfarokból állt. Már a klasszikus ókorban előfordult egyébként a lény kiegészítése szárnyakkal, ami azután a késő ókori művészetben kifejezetten gyakorivá vált. Ekkoriban váltak elterjedtebbé mindkét állat kevésbé klasszikus formái is: egyrészt jellemző lett a két lény szárnyas ábrázolása, másrészt gyakori volt a kifejezetten nem-hal és nem-ló komponensek feltűnése. Hadd idézzem itt a Projecta ládika Nereidájának sárkányszerű állatát (3. kép 1.) (Cat. New York 1977/78. 330-332., Nr. 310., Boardman 1987. Pl. XXII: 2) vagy a korban igencsak elterjedt Jónás-ábrázolások cethalait, amelyek között a sárkányszerű lénytől a vaddisznó fejű, oroszlán lábú, szárnyas formáig (4. kép 2.)21 igen sok variáns megtalálható! A kora középkorban azután már sokszor nem egyszerű elkülöníteni az előreálló mellső lábbal, illetve nem egyszer szárnnyal ábrázolt kétos és a hasonló jellegzetességekkel felruházott hippocampus ábrázolásait. Erre legtöbbször akkor nyílik lehetőségünk, ha a jelenet kontextusa a segítségünkre van. így a IX. század elején készült Sacra Paralellában, ahol a florilegium illuminátora a Nagy Szent Vazul által a Genezis 1,21. fejezetéhez22 írt kommentárt megjelenítve a szövegben szereplő ceteket (a Septuaginta szövegében kétos) farkasfejű, két mellső lábbal rendelkező, spirálisan visszacsavarodó halfarkú tengeri szörnyekként 19 Panjikent VI:41. szektor: Rustam ciklus. Érdekes megfigyelni ugyanakkor, hogy az egyazon freskón ábrázolt senmurvok sem mindig teljesen azonos megjelenésűek: így a panjikenti freskókon mind spirálisan megcsavarodó (egyértelműen halfarkú: 2. kép 1. - Azarpay 1981. Pl. 6: 9.), mind folyamatos vonallal ívelődő farokkal (inkább pávafarkú: 2. kép 2. - Azarpay 1981. Pl. 5.) rendelkező példányokat láthatunk. E teremtményeket korábban egységesen oroszlán-madárként értelmezték (vö. Azarpay 1975. 173.). A panjikenti és a varahsai kompozit állatok között egyébként előfordul ló-, teve- és oroszlánelőtagúként azonosított is (vö. Schmidt 1980. 35-36., Azarpay 1975.). Ráadásul több esetben a szovjet kutatás sem értett egyet egy-egy állat azonosításában. így pl. a varahsai freskókat közlő Siskin „szárnyas pegazusként”, míg Marsak „szárnyas teveként” értelmezte a keleti csarnok déli falának állatát (vö. Azarpay 1975. 170., 4. lábjegyzetben idézett véleményekkel). 20 A xvardnah koncepciójáról az iráni népek között lásd Duchesne-Guillemin 1963., Duchesne-Guillemin 1979., Jacobs 1987. 21 Pl. a Cleveland Museum of Art „Jónás és a cethal” szobra (Cat. New York 1977/78. 409., Nr. 366.). 22 „És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat.” 98
