A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Régészet - Németi János: Bronzkori vaj készítő edény (köpülő)

Bronzkori vajkészítő edény (köpülő) Németi János A mostani kor embere - a falusi sem, de a városi szinte egyáltalán nem vagy csak - alig találkozik a házi készítésű vajjal. Régi konyhai vajköpülőt csak néprajzi múzeumokban vagy esetleg falumúzeumokban, tájházakban lát. Ha magát a köpülőt fel is ismeri, a vaj készítésének házi technológiáját már aligha tudja. A vaj az állatok tejéből készült, emberi táplálkozásra szolgáló zsiradék. Tejszínből vagy tejfölből készítik, amely eredetileg az aludttej készítésekor gyűlik össze annak felszínén. A vajkészítés eljárása során köpüléssel választják el a tejzsírt az úgynevezett írótól. A vaj szobahőmérsékleten szilárd, de nagyon puha, csontfehér anyag. De hogyan készítették a vajat az őskorban? Hiszen a főleg állattartó közösségek által tenyésztett kecske, juh, szarvasmarha tejét bizonyosan beépítették a táplálkozási láncba. Készítettek-e valami más terméket a tejből - vetődik fel a kérdés? A kérdésre a régészeti leletek vizsgálata - öszszevetve a néprajzi ismeretekkel - adhat csak választ. A biblikus zsidó szöveghagyományokban a vaj megjelölésére használt héber „hemak" szó jelentése nem egyértelmű, mert egyaránt jelent „kövér aludttejet" és „vajat". Készítésének módjáról még kevesebbet tudunk, valószínű, hogy kecskebőrből készült tömlőben szállított tej rázkódása során, spontán módon keletkezhetett (kicsapódott a tejzsiradék). Mózes 18,8 (Ábrahám): „És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala és eléjük tevé: és ö mellettük álla vala a fa alatt, azok pedig evének. " Sámuel 17,29: „ Mézet, vajat, juhot és ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népek eleségül. " Ebben az esetben a tejtermék többféle fajtájával találkozunk: a tejen kívül vajjal, juhtúróval?) és sajttal egyszerre. Ézsaiás 7,22: „És lészen, hogy tej bősége miatt vajat eszik, mert vajat és mézet eszik, valaki megmaradóit eföldön. " Az ókori Izraelben azért ritka eleség volt a vaj, és nyilván elég drága is lehetett. A vajfogyasztás sokáig a jólét szimbólumának számított. Az ókori Rómában a vajat külsőleg kenőcsként és tapaszként gyulladás és bőrbetegségek gyógyítására, fogyasztásra epehajtóként és hashajtóként alkalmazták (PLINIUS NH. 1.28. 236-242.). A vaj készítés nyomon követhető a középkorban is: az úrbéres jobbágyokat kötelezték a termék egy részének átadására. Az ecsedi uradalom szolgálati rendszere szerint 1614-ben Börvelyben (Szatmár megye) 0,5 iccét, Kálmándon (Szatmár megye) 1 iccét adtak a fölesúrnak (

ULRICH 2007. 385.). Az 1672-es összeírás szerint Kálmánd községben minden tehenes gazda 1 icce vajat és 1 vesling (darab) túrót köteles adni a földesúrnak (KÁLMÁND 2009. 104.). A Kárpát-medencében a magyar nyelvterületen a vaj szavunk finnugor eredetű. Eredeti jelentése valószínűleg „zsiradék" lehetett. A „vaj" mai értelemben ismert jelentését később kaphatta. NyJAMÉ Lili. 2011. 069-081.