A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Művészettörténet - Irodalomtörténet és nyelvészet - Bene Jánosné: Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának „három villó tündére"

Bene Jánosné Móricz regényben Bethlen Gábor emlékeiben így ködlik fel a gyermeklány alakja: „Mikor legelőször látta az ecsedi várban, mint egy hattyú, vércsöppel az ajkán villant fel előtte... Oly légies, oly vékony sugár volt, oly fehérarcú, s rozsdabarna haja, valami kiválasztott szűzi volt... A hangja úgy hatott rá, mint valami túlvilági muzsika, különös hangja, a csudálatos csilingelő kacagása... Az egész teste s minden vére zsibong még az emlékére is. És mily utállatosságokat hallott róla mindjárt legelső nap, hogy testvérbátyjának szeretője... Nem hitte el, de tudomásul vette s behunyta szemét..." (MÓRICZ 1974. 784.) Móricz Báthory Annáján tulajdonképpen akkor tűnnek fel a bübájoskodás jegyei, amikor Bethlen meglátogatja őt Nagykereki várában: „Báthory Anna igazán bűnös, rossz lélek. Még most sincs felöltözve, nem is lesz belüle semmi. Szégyelli az ember még elmondani is, hogy semmi rajta nincs, csak egy vékony, a legvékonyabb ümög, s erre rávetve egy török kaftán. Lábán is török, felkunkorodó orrú papucs, piros és selyemzsinóros, de az sincs a lábán, a lába egészen pucér, s úgy kuporog a dívány sarkában, még a papucs is letéve mellette. Igen, még az oláhné, az öreg ráolvasó aszszony is úgy van valahogy, hogy ő már csak felavatott igazi boszorkány, de szinte nem is mer rápillantani a nagyságos asszonyra. Mert boszorkányok gyűlésében meztelen vannak a fajosok, de éjfélkor! a szent Gellért hegyén... még a legelvetemültebb boszorkányok közt sem akad, aki délelőtt, saját házában, ily rendetlenül, bőrét villogtatva, s fején is semmi, csak a maga haja, az is feltekerintve, a két bogláros csattal a búbján megtűzve... " (MÓRICZ 1974. 1229.) Ő maga azt mondja Bethlennek: „Báthory Anna sohase lehet szegény. Kifoszthatod, kinullázhatod: mindig valaki lesz neked. Ha más nem, a tudomány segít... Boszorkány vagyok, azt mondod: hát leszek boszorkány. Ha még nem vagyok, leszek... " (MÓRICZ 1974. 1310.) Móricz úgy mutatja be számunkra a három asszonyt, hogy szinte együtt érzünk velük. A regény olvasása közben még inkább hisszük, mintha az író tudatosan keltené bennünk az irántuk való szimpátiát. Mindezek után kérdések merülhetnek fel bennünk, hogy például mi a közös a három nőben? Boszorkányok voltak-e a klasszikus felfogás szerint? Amint már említettem volt, ebben a korszakban a boszorkányok szinte kizárólag a szegényebb néprétegekből kerültek ki. A két Kata és a „bűbájos Anna" azonban nemhogy szegények vagy elesettek nem voltak, de egyenesen Erdély leggazdagabb családjaihoz tartoztak. Akkor miért is vádolták meg őket? Erre a kérdésre több feleletet találunk. A történészek szerint a per koncepciós volt, és az ítélet után nem elhanyagolható annak a vagyonnak a nagysága, amely a fejedelmi kincstárra szállt. Más felfogás szerint az egyház és maguk a főpapok szorgalmazták a „boszorkányok" elítélését. Móricz regényében egy újabb szál is feltűnt, mégpedig Károlyi Zsuzsanna személye, aki kemény erkölcsökkel védte a fejedelmi udvart. Bethlen Gábor hitveseként szigorú és kérlelhetetlen szabályok között élt maga is, a környezetétől pedig ugyanezt követelte meg. Mélyen megvetette a szóban forgó asszonyokat, és mindent megtett, hogy a pokol fenekére kerüljenek. Ebben segítségére voltak a papok. Az egyházfők és a fejedelemasszony szövetségre leltek egymásban. A korabeli dokumentumokból, forrásokból tudjuk, hogy a legtöbb ember ezidőtájt hitt a természetfeletti lények létezésében. Ebben a tekintetben nem volt különbség a társadalom elitje és az alávetett osztályok tagjai között. Ez világosan kiderül a Szendrey János által közzétett peranyagból. Még maga Bethlen Gábor is hitt a boszorkányok rontó hatalmában. Hitt abban, hogy aki ártani tud, az meg is tud gyógyítani. M ikor,, a fejedelemasszonynak veszedelmes nyavalyája támadt, tudós doktorok, borbélyok nem segíthettek rajta s az ország minden részéből összecsődített javasasszonyok kijelentették, hogy boszorkánysággal megrontották, megbűvölték szegény fejét. " (KOMÁROMY 1894. 310.) 244