A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Művészettörténet - Matits Ferenc: Dániel Reinhold festőművész visszaemlékezése

Dániel Reinhold festőművész visszaemlékezése Diószegi, aki egyik tanára és helyettes vezetője a közösségnek, e-képp összegezte a Szabadiskola tevékenységét: «Célunk volt, hogy magyar lelket, magyar kultúrát adjunk a magyar nép széles rétegeinek Szabolcs vármegyében. Föl akartuk karolni a szegény, elhagyott, de tehetséges ifjúságot, hogy a magyar lelket, a magyar kultúrát, a magyar tragédiát megismerje, mert ez az ifjúság ténylegesen részese volt ennek a tragédiának. Mi, művész-nevelők pedig szintén ebből az ifjúságból kerültünk ki. Ez az álmunk most lassan kezd valóra válni. ... 1946-ban csak egy szűk kis szoba állt a rendelkezésünkre, de még az évben megrendezett kiállításunk eredményeképpen, amelyen a Népfőiskola hallgatóinak kiállított munkái meggyőzték felsőbb hatóságinkat, az iskola komoly munkájáról, több oldalról is kaptunk támogatást. ...A város polgármesterének, kulturális vezetőjének, valamint a szabadművelődés vezetőjének a megértő támogatása révén, ma már egy öt helyiségből álló épületben van a Népfőiskola. ...Az iskola tanárai a fiatalabb művésznemzedékhez tartoznak. Időnként és anyagi helyzetünknek megfelelően szerepelünk egyes budapesti kiállításokon is. Nyíregyházán az évenként megrendezett kulturális hetek keretében mutatjuk be legújabb alkotásainkat. Sajnos, vidéken élő művészek helyzete elszomorítóbb, mint a fővárosban. Ösztöndíjak, időszerű állandó vásárlások stb. nincsenek, de élmény, földszag és falusi levegő, amelyek hiányoznak a fővárosi képekből, itt azonban megtalálhatók. Nagyon helyes volna, ha az illetékes tényezők nagyobb figyelmet szentelnének az ilyen vidéki kiállításoknak, mert bizony vidéki művésznek egy fővárosi kiállításon való részvétel gyakran félévi keresetét veszi igénybe.» Diószegi szeretett Nyíregyházán dolgozni. Diákjai közül többen képzőművészek, irodalmárok lettek, akik később hálával említették a Diószegivel együtt töltött napokat. Berecz András, Huszár István, Cs. Nagy Sándor, Soltész Albert, Óvári Sándor, Palicz József, Tóth László festőművészek, Csizmadia István szobrász, Pál Gyula főiskolai tanár, Váci Mihály költő, és az irodalomtörténész Czine Mihály, mesterükről szólván mindig kiemelték annak emberségét és legendás pedagógiai érzékét. Berecz András így emlékszik vissza: «A szabadiskolában sokan voltunk, akik komolyan vettük póz nélküli korrektúráit. Rendszeresen együtt rajzolta velünk a szegényházból felhozott öreg bácsikat, néniket, markáns arcú modelljeinket.» Czine Mihály így emlékszik vissza: «Hálás vagyok azoknak, akik útnak indítottak. Ezek közé tartozik Diószegi Balázs festőművész-tanár. Habár nem sok kézügyesség szorult belém, mi tagadás. Csupán macskát tudtam rajzolni, noha azt is nyúlnak nézték. Először tőle hallottam Dosztojevszkijről. Nagy hatással volt rám személyisége, kisugárzó embersége. Sokat köszönhetek a pedagógus, a művész Diószegi Balázsnak.» A tanártárs és jó barát, Makay László, a későbbi kisvárdai múzeumigazgató pedig eképp emlékszik a Bessenyei Képzőművészeti Népfőiskolára: «Az intézmény vezetésével megbízott Berky Nándor szobrászművészen kívül senki nem volt ennek kitartóbb nevelője és senki nem gyakorolt olyan mély benyomást a népfőiskolásokra, mint Diószegi. Nagyon szerette a tehetséges fiatalokat. Hitt bennük, segített megoldani minden problémájukat, sokszor velük együtt dolgozott, s rendszerint a foglalkozások befejezése után is órákat töltött közöttük, mindennapi és művészi gondjaikról beszélgetve, vagy valamelyikük hegedülését, citerálását hallgatva.» A szabadiskola életre szóló művelődési igényt ébresztett diákjaiban és magas hőfokra fűtött emberi kapcsolatokat követelt tőlük. Az oktatás komplett rendszerben működött: művészeti gyakorlat és művészettörténet, néprajz, közismereti tárgyak, de a francia nyelv tanítása is szerepelt a tárgyak között. Az odalátogató Kmetty János festőművész el volt ragadtatva az iskolában tapasztalt szellemiségtől, mivel az iskola nemcsak korszerű műveltséget adott, de a tanítás nyitott volt, az órákat bárki szabadon látogathatta, a tanárok és diákok viszonya kollegiális volt. A korrigáló tanár Diószegi is csak annak segített, aki megkérte erre, mivel senkire sem akarta ráerőszakolni saját szemléletét. Módszerével a diákokat önállóságra nevelte és a maguk 223