A nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvei 53. (Nyíregyháza, 2011)

Néprajz - Ulrich Attila: Jobbágyi adózás és társadalom a Szepesi Kamara területén 1670-73 között

Jobbágyi adózás és társadalom a Szepesi Kamara területén 1670—73 között A birtokelkobzások alapján megpróbáltunk fő- és alkategóriákat felállítani, amelyekbe a főés köznemességet besorolhatnánk. Korábban említettük azt a tapasztaltunkat, hogy a birtoknagyságok, a birtokolt jobbágyok száma bár alapvető, de nem kizárólagos a kategóriák felállításánál. Felvetődött a kérdés, hogy hová lehet sorolni egy olyan köznemest, akinek ugyan birtoka, majorsága, jobbágya alig van, de szőlőbirtoka vetekedik vagy meghaladja a legtöbb nemes gazdasági bevételeit? Arra a következtetésre jutottunk, hogy a kutatások alapja a források felmérésén túl az eredményorientáltság. A jövedelemközpontúság alapján lehet igazán rangsorolni az uradalmakat, birtokokat, értékelve a magyar nemesség gazdasági lehetőségeit, erényeit és kudarcait. Pusztán e tényeket alapul véve határozhatnánk meg, hogy a késő feudális (kora újkori) birtokos nemesség, polgárság valójában milyen keretek között gazdálkodott, és főleg azt, milyen szinten művelte. Van-e nyoma a tőkebefektetéseknek, a tőkeinvesztációnak, a pénz visszaforgatásának, vagy a bevétel döntő többsége pusztán a mindennapi élet költségeire ment? Vagy a bevételt milyen arányban fordították a nemesi élet fenntartására? A kutatás jelen periódusában ezt pontosan megállapítani nem lehet, sőt a források hiánya miatt kérdéseink nagyrészt valószínűleg megválaszolatlanok maradnak. Természetesen van nyoma építkezéseknek, befektetéseknek, de az adatok szporadikusak, és nem alkalmasak az alapkérdés megnyugtató tisztázására. * * * Érdekes területi eltéréseket mutat a jobbágyi adózás és annak nagysága. A szokásjogon alapuló, de a természeti és gazdasági lehetőségeket figyelembe vevő adók nagy szóródást mutatnak. Ez talán a legszembetűnőbb a cenzusos adózásnál. A források alapján megállapítható, hogy a cenzus fizetésénél alapvető különbség mutatható ki az etnikai hovatartozás alapján. A nem magyar (szlovák, ruszin, román) jobbágyság ugyanis színesebb és magasabb (!) cenzust fizetett. Mielőtt ezt részletesen elemeznénk, ki kell emelnünk, hogy a források etimológiája szerint a cenzus nem pusztán a Szent Mihály és Szent György napján történt pénzadó megfizetését takarta. A falvak egy részénél ugyan megtalálható ez a hagyományos adózási forma, de több olyan eset akad, amikor csak az egyik nap a fizetés napja, vagy a helyi szokásokból adódóan sok helyen cenzust egyáltalán nem fizettek. Főleg a Szepesi Kamara északi részén több szent (Szent András, Szent Jakab) ünnepén is fizettek a jobbágyok pénzbeli megváltást. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a cenzus gyűjtőfogalom, és a pénzadón kívül a konyhára beszolgáltatott élelmiszereket, a Karácsony adaját (tyúk és tojás) ugyancsak ehhez az adótípushoz sorolták. A Hódoltság területén pedig a taksás megváltást lényegében a cenzusfizetéssel vették egy fogalomnak. A cenzust tekintve tehát Szepes, Sáros, Bereg, Zemplén, Ung, Ugocsa, Szatmár vármegyék etnikailag vegyes vagy teljesen idegen ajkú falvaira nehezedett a legnagyobb teher. A legkirívóbb esettel talán a Thökölyek és Csáky Ferenc uradalmaiban találkozhatunk, ahol a cenzus mértéke hihetetlenül magas volt. Ez természetesen mutatja azt is, hogy például Késmárk környékén a helyi jobbágyság gazdasági környezete és életfeltételei túlnyúltak a jobbágyi földművelési és állattenyésztési jellegen, és valószínűsíti a jobbágyság magas készpénzállományát. Erre utal, hogy a gazdasági összeírásokban a földesurak minden esetben felajánlották a cenzus természetbeni részének pénzzel való megváltását. Éppen a cenzus magas volta mutat rá arra a tényre, hogy az ebből származó, sok esetben igen magas földesúri bevételek igazából nem jelentek meg az uradalmak „bevételi oldalán". Mindenesetre újra kell gondolnunk azt is, hogy valójában ezek a jövedelmek mennyire gyarapították és javították a nemesség „életkörülményeit". Érdekes (vagy természetes) módon a cenzus a Hódoltsággal szomszédos magyar lakta vármegyékben a legalacsonyabb, ezek pénzbeli értéke jobbágytelek nagyságtól függően 25 dénár és 179