Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)

Forrásközlés - Piti Ferenc: A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei

A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei e Miklós fia: János, másrészről László, Domokos és Keled a kápolnaispán előtt elmondták, hogy ha örökös nélkül elhunyt rokonuk, Apay fia: István mester birtokait, amik őket nemzetségi jogon (iure propinquioris generacionis) illetik, fel tudják lelni akár rokonság (propinquioris genelogie vei proximitatis) okán, akár okiratok bizonyságával, a váradi káptalan tanúsága jelenlétében az oklevél­ben megnevezett fogott és nemes bírók döntésének alávetik magukat, párbajban való elbukás terhe alatt, István mester birtokai megszerzése után osztályt tartanak egymás között, Bachka-i Miklós és frater-ei kapják István mester birtokai kétharmadát, László és frater-ei az egyharmadát; ezután a felek fogott nemes bírók elrendezésével a váradi káptalan előtt megegyeztek, mely szerint István mesternek az oklevélben megnevezett birtokai Keled fia István fiainak, ill. András fiainak és örökö­seinek jutottak; majd Bochka-i Miklós fia: Miklós a maga és frater-ei: István és Péter személyében azt állította, hogy István mester birtokai rájuk örökjogon háramlottak és nem tartoznak Keled fia István fiaihoz, mivel azok egy másik nemzetségi ágon (linea generacionis) vannak, ezért apjukat: Miklóst, annak frater-eit: Lászlót és Andrást e birtokosztálytól, Keled fia István fiait pedig István mester birtokainak akár osztály útján, akár más módon való elfoglalásától és megszerzésétől Miklós a mondott káptalan és konvent előtt tilalmazta; mivel tehát Bochka-i András fiai: Miklós, László és András, ezen Miklós fia: János, valamint Berench-i Keled fia István fiai: Domokos és László osztá­lyos nemzetségi rokonuk (generacionalis et condivisionalis eorum proximus); a néhai István mester birtokjogai ügyében Gelet fiaival: Miklós nádorral és János mesterrel pereskedtek Pál országbíró előtt, aki e birtokokat és birtokrészeket András fiainak, Jánosnak és István fiainak közösen iktattatta, és mivel a Tamás által bemutatott oklevelekből kiderült, hogy az alperesek: János és Péter apja (Bochka-i András fia: Miklós), frater-ük: János, e Miklós frater-ei: László és András, továbbá Keled fia István fia: László (a felperesek apja) és ezen László frater-e: Domokos osztályos atyafisági ágon (condivisionalis fraternitatis linea) lévén megegyeztek egymással, majd azonban e László fiai: Mik­lós, Tamás és István nevében Wgod fia: Damian a váradi káptalan előtt zajlott birtokosztálynak el­lentmondott (miként ez a káptalan Tamás által bemutatott okleveléből (59) kiderült), Tamás pedig jelezte, hogy ő és frater-e: János ezen, az apjuk: László és annak frater-e: Domokos közötti, párbaj­ban való elbukás kötelezettsége alatti osztályt vissza akarják vonni, Jakab országbíró a főpapokkal, bárókkal és az ország vele ítélkező nemeseivel László fiait: Tamást és Jánost a mondott osztály visz­­szavonásáért a már elhunyt László és Domokos birtokjogai becsértékének megváltásában (emenda estimacionis) marasztalta el, és meghagyta az oklevélben leírt módon, hogy László és Domokos minden birtokát és birtokrészét együttesen becsüljék fel a királyi emberek és az egri káptalan embe­rei, akik ezt el is végezték, szintén az oklevélben feltüntetett módon; mivel Domokos fia: Szaniszló és az unokái nem vettek részt a perben, László fiai: Tamás és János a saját részeik után 26,5 márkát fizettek Miklós fiainak készpénzben az országbíró előtt, aki elrendelte, hogy a királyi emberek az egri káptalan tanúsága alatt Apaykerezthura, Cosmadamyan és Kethhel birtokokat, a hozzájuk tartozó más birtokokat, az Apaykerezthura-n levő várat - ezek a Drávántúlon (ultra partes Drauarias) vannak Cris megyében -, továbbá a Symig megyei Zolád, Nezde, Fylke és Békés birtokokat (ezek mind Apay fia: néhai Istváné voltak és Miklós fiai kezén vannak) osszák 4 egyenlő részre, ezek 1/4-ét minden haszonvétellel László fiainak, 3/4-ét Miklós fiainak iktassák, majd a Byhor megyei Zoladmonustura, a Zabouch megyei Anarch, Benk, Monyoros és Hymus birtokok (amik egykor szintén ezen Istváné voltak és László fiai kezén vannak) felét osszák 2 egyenlő részre, egyik felüket Miklós fiainak iktas­sák, másik felük László fiainak maradjon; mindez az országbíró rendelkezésének megfelelően így is történt, aki a feleknek jutott birtokrészeket privilegiális oklevelében nekik hagyta. Ezen 6 oklevéllel szemben Bochka-i Miklós fia: István bemutatott 3 oklevelet: 1) A váradi káptalan 1329. ápr. 7-én (a. d. 1329., f. VI. prox. an. domin. Judica) kelt privilegiális oklevelét (/. Anjou-oklt. XIII. 173. szám), mely szerint Miklós comes (Fülöp nádor albírája) memorialis oklevelének megfelelően Apay fia: 509

Next

/
Oldalképek
Tartalom