Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)

Forrásközlés - Piti Ferenc: A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei

A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei között a törvényesen megidézett Berench-i Keled fia István fiai: Domokos és László ellenében elő­adta, hogy István fiai a Bénik [!], Monorouz, Anarch, Mortonlaka, Symonyghad és Hymes nevű birtokaikból (amik elődük, Apay fia: István halála révén jutottak hozzájuk leszármazás jogán) az ő néhai anyja (Apay leánya) leánynegyedével az ország szokása szerint tartoznak neki, így ő ezt most bírói úton kéri tőlük. Erre László a maga és frater-e: Domokos nevében a Lelez-i konvent ügy­védvalló levelével azt felelte, hogy Benk, Monoroz és Anarch birtokok a kezükön vannak, de Benk birtok halászóhelyei és egyes földrészei ügyében bizonyos nemesekkel pereskednek, a többi birtok: Mortonlaka, Simonyghaza és Hymes azonban mások kezén van, de az ő tulajdonukban levő birto­kokból készek elégtételt adni a felperesnek. A vikárius a felek előadását meghallgatva ülnökeivel együtt meghagyta, hogy embereivel és 4 v. 6 nemes fogott bíróval együtt máj. 1-jén (oct. S. Georgii mart.) és az azt követő napokon a felek e 6 birtokot a szomszédok összehívásával régi határaik men­tén járják be, királyi mértékkel megmérve (ha ez lehetséges) v. szemmel megtekintve mennyisé­güket és minőségüket becsüljék fel, ha nincs ellentmondó. Az esetleges ellentmondókat a vikárius emberei Jakab mester felperes ellenében idézzék meg a vikárius elé ellentmondásuk oka megadá­sára, majd a felekkel v. azok képviselőivel máj. 27-én (oct. fe. Penth.) térjenek vissza a vikárius elé és a történtekről számoljanak be, hogy ő a pénzbeli kifizetés időpontját kitűzhesse. D. Agrie, 5. die diet. oct. Passee d., a. eiusdem 1347. Dl. 96 278. (Vay cs. berkeszi It. 281.) Zárópecsét körvonala. Piti 2007. 52., Anjou-oklt. XXXI. 308. szám. 70. 1347. máj. 5. Az egri káptalan kinyilvánítja, hogy [I.] Lajos király nyílt kötelezvénylevelének megfelelő­en - egyrészről Darouch-i Imre fia Pál fia: Zeuke (diet.) János comes, másrészről Mihály fia: Ábra­hám és János fia: László Woya-i nemesek máj. 1-jén (oct. fe. S. Georgii mart.) menjenek a káptalan elé, Zeuke comes v. állítsa elő patruelis-ét, Gergely fia: Andrást és a saját fiait: Andrást, Miklóst, Pált és Mark-ot, v. nevükben ügyvédvalló levéllel jelenjen meg, Ábrahám és László pedig v. állítsák elő ue. Mihály fiait: Benedeket és Miklóst, és ue. János fiait: Antalt és Miklóst, az ő frater-eiket, v. ne­vükben ügyvédvalló levéllel jelenjenek meg, és birtokegyezségüket 50 márka terhe alatt a káptalan oklevelével egymás között erősítsék meg - a kitűzött napon megjelent előttük Zeuke (diet.) János comes a fiaival: Miklóssal és Mark-kai a maga, valamint Gergely fia: András és a saját fiai: András és Pál nevében az egri káptalan ügyvédvalló levelével, ill. Mihály fia: Benedek, valamint János fiai: Antal és Miklós a maguk és ue. Mihály fiai: Ábrahám, László és Miklós, az ő frater-eik nevében az egri káptalan és a Lelez-i konvent ügyvédvalló leveleivel, s megváltották, hogy a Zabouch és Zothmar megyei Loskud és Voya birtokok ügyében hosszabb per jött létre köztük Miklós nádor (H) előtt, de végül a rokonság iránti kedvezés és a béke érdekében fogott megyei bírók elrendezésével úgy egyeztek meg, hogy Mihály fiai és János fiai a Zabouch megyei Loskud birtok felét minden ha­szonvétellel visszaadták Zeuke (diet.) János comes-nek, a fiainak, Gergely fia: Andrásnak és ezek örököseinek, Loskud másik fele Woya birtokkal (és más birtokokkal, amiket most Mihály fiai és János fiai birtokolnak) Mihály fiainak és János fiainak maradt. A Zothmar megyei Zekeres birtokot, és másokat, amik idegen kezeken vannak, a felek közös költségen tartoznak visszaszerezni és két részre osztani. Mihály fiai és János fiai Loskod felét jún. 3-án (quind. Penth.) a káptalan tanúsága előtt (akit Zeuke János, a fiai és Gergely fia: András vezessenek oda) a birtok bejárása után minden haszonvétellel Zeuke (diet.) Jánosnak, a fiainak és Andrásnak 50 márka büntetés terhe alatt iktatják és átadják. Ha a felek valamelyike a vállalásait nem teljesíti, a másik féllel szemben a per kezdete 413

Next

/
Oldalképek
Tartalom