Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Forrásközlés - Piti Ferenc: A Vay család berkeszi levéltárának 1342-1382 közötti oklevelei
A Vay család berkeszi levéltárának 1342—1382 közötti oklevelei Piti Ferenc Minthogy az ókori mondás szerint a könyveknek megvan a maguk sorsa, legyen szabad a bevezetőt e munka létrejöttének históriájával megtöltenem (ilyet még úgysem tettem egyik publikációmban sem). A történet végkicsengése így utólag nézvést teljesen egyértelmű: jelen munkának - úgy tűnik - egész egyszerűen meg kellett születnie. Az 1990-es évek második felében, amikor az Anjou-kori Oklevéltár-sorozat (Anjou-oklt.) 1339. és 1340. éveinek köteteivel bíbelődtem, figyeltem fel először a Vay család berkeszi levéltárában levő oklevelekre. Kezdésképp is arra (bár valószínűleg minden kutató ezt veszi észre elsőként, ha „berkeszi” oklevéllel dolgozik), hogy ezen iratok sokszor nehezen olvashatók: vagy kevéssé cizellált az írásképük, vagy foltok, fakulások tarkítják őket (netán mindez egyszerre), nem is szólva helyenként a fotók minőségéről. (Ezen oklevelek ugyanis eredetijükben nem maradtak fenn: 1945- ben a levéltár megsemmisült. Szerencsére azonban még 1938-ban lefotózták az állományt.) E terepszemle után a megszökés - éppen logikusnak tűnhető, de kevéssé gyümölcsöző útja - helyett kénytelen voltam inkább a megszokás gondolatával barátkozni, és saját jól felfogott érdekemben inkább azt kezdtem vélni magamban nagy lelkesen, hogy ha ezeket a latin nyelvű, sajátos terminológiájú, paleográfiailag erős kihívásokat magukban rejtő forrásokat tudom olvasni és értelmezni, ráadásul minél nagyobb mennyiségben tanulmányozom át őket, ez szakmai épülésemre válik. Vagyis érdemes lenne jobban elmélyedni a berkeszi anyagban, netán minél több publikációt is elhelyezni belőle a tudomány oltárán, hiszen - jött a második felismerés - az anyag zömében kiadatlan. Különös véletlen (?) folytán éppen ezen bölcselkedéseim közepette érkezett meg 1999 tavaszán Szegedre, jelesül tanáromnak és kutatócsoportbeli vezetőmnek: néhai Kristó Gyula akadémikusnak címezve Németh Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok akkori főigazgatója felkérése, melyben szegedi történészektől is kért tanulmányokat a nyíregyházi Jósa András Múzeum millennium előtt tisztelgő évkönyvébe. Kristó professzor nekem is megmutatta a levelet, bizonnyal azzal az optimizmussal felvértezve, hátha van (vagy igen gyorsan lesz) valami releváns és épkézláb dolgozatom. Én megörülve az ajánlatnak, azon iparkodtam üstöllést, hogy legyen: harmadik felismerésem ugyanis az volt, hogy a berkeszi anyag rengeteg új adatot tartalmaz a középkori Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozóan. így jelent meg első dolgozatom a Vay család berkeszi levéltára anyagából, mivel Németh Péter az NyJAME főszerkesztőjeként elfogadta akkor közlésre a munkát (Piti 2000.). 2004-től pedig teszi ezt ugyanolyan jó szándékkal irányomban más dolgozataim kapcsán a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szemle főszerkesztőjeként, miként korábban Mező András professzor, a Szemle 2003 végén elhunyt néhai vezetője is: hiszen 2000 óta a Szemlében több dolgozatban közöltem a berkeszi NyJAME LII. 2010. 387-606. 387
