Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
In memoriam - 80 éve született dr. Dienes István (1929-1995) régész, múzeumigazgató - Makkay János: A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig
A lélekhittől Árpád fejedelem sírjáig Dienes István jóval 1977 előtt felismerte ennek a kérdésnek a lényegét, hiszen 1975-ben a budapesti IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából írott tanulmányában már részletesen foglalkozott vele (Dienes 1975. 83-84.). Ebben olyan megállapításokat is tett, amelyekre később sem tért ki ennél részletesebben: csakis a megkettőzött lélekhit késztethette „ a 954. esztendőben Franciaországba elvetődött magyar seregvezért,... Bulcsút, hogy Cambraiban öccsének a vár fokán dárdahegyre tűzött fejéért[19] cserében hadjáratának minden addigi zsákmányát odaígérje. Csábító ajánlatát nem fogadták el, mivel Nyugat népei fokozatosan ráeszmélhettek, hogy a magyarokat elrettenti vállalkozásaiktól, ha elesett társaik - különösen a kiemelkedő személyek - koponyáját nem menekíthetik magukkal. Alighanem szerepe volt a felismerésnek abban, hogy 955-ben Augsburgnál a legendás Bulcsú karhász, Lél és Súr tetemének a bitófán kellett elszáradnia. így árnyéklelkük is odaveszett, a magyarság minden titkába-dolgába beavatott hősök tes testű l-1el kés tül megsemmisültek. Az öccse koponyájáért [levágott fejéért] minden áldozatra kész Bulcsú történetét hallva egy minuszinszki hősének ötlik eszünkbe. Ott arról esik szó, hogy a hősnek egy szörny veszi fejét, és magával viszi azt az alvilágba. Húga ereszkedik alá az elrabolt koponyáért az Irle kánok birodalmába, ahol erőpróbát tesz, hogy bátyja fejét visszaszerezze. Napvilágra is hozza a koponyát, és így sikerül feltámasztania fivérét." (Dienes 1975. 84.) Dienes István akkoriban készítette erről írott nagyobb tanulmányát, amikor 1976-ban opponensként részletesen elemezte Bálint Csanád 1976. szeptember 2-án benyújtott kandidátusi értekezését (Dienes 1978b. 107.). Az egyik szakmai kommentár (Németh Péteré) az volt eszmefuttatásához, hogy az csak akkor állná meg a helyét, ha a kalandozások korából ismernénk koponya-temetkezéseket (Dienes 1978b. 110.). Szinte kapóra jött tehát az az adat, amelyet éppen Bálint Csanád disszertációja idézett fel a Száva torkolata közelében feltárt batajnicai X-XI. századi temető anyagából. Ennek a több száz síros kora Árpád-kori soros temetőnek az egyik sírsorában 9 magányos emberi koponyát is feltártak, amelyeket Dienes szerint nyilván messzi földről menekítettek haza, hogy „a holtak bennük lakozó árnyai szeretteik körében folytathassák másvilági létüket” (Dienes 1978a. 196., Dienes 1978b. 110.). Nem lehet tehát - véleményem szerint - a véletlen műve, hogy a rimabányai Szent László falfestményen a lovak lába alatt levágott fejek hevernek (2. kép).19 20 Bálint válaszában elsősorban a kronológiai nehézséget emelte ki (a XI. századi pénzekkel keltezett temető 19 Az ellenség levágott fejének karóra tűzése korai Árpádi törzsek között is szokásban volt. Erre utal a Szent László legendát ábrázoló templomi falfestmények egyike-másika. Ezek közül korábban csak a szepesmindszenti freskó karóra tűzött kun fejét említettem (Makkay 2009. 76-77. 22. kép), és elmulasztottam hivatkozni a póniki freskó karóra tűzött kun fejére (László 1983. 141., Madas-Horváth 2008. 108.), továbbá a szentmihályfai (Csallóköz) freskó hasonló részletére, ahol a kun karóba húzott fejét madár csipkedi (László 1993. 218. ábra, Madas-Horváth 2008., a 100. és a 383. oldalon lévő képek). A vitfalvai festményen a várban egy díszes kereveten történő fejbenézés mellett hosszú karón látható a kun levágott feje, szinte nőies arcvonásokkal (László 1993. 125., 130. képek, Madas-Horváth 2008. a 400. oldal felső képe, amelyről a szerkesztéskor éppen ezt a jelenetet vágták le). Érdekes, hogy a karóba húzott fej ábrázolása jelenleg csak négy északnyugat-magyarországi (mai szlovákiai) falfestményről ismert. - Ajtony fejét levágták, és elküldték István királynak: cuius caput auferentes miserunt regi (Szent Gellért püspök Nagy Legendája - Árpád-kori legendák 1983. 82., SRH 11.49 L). Az ellenség fejének levágása, karóra tűzése, és/vagy a nagy istennőnek történő feláldozása régi iráni szokás volt (vö. Ustinova 1999. 86., 98.). A fejlevágás szokásának természetesen számos eltérő magyarázata lehet. Tudjuk például, hogy a Kr. u. IV. század elején, az úgynevezett Teng-kuo korban a kínai hatalom büntető hadjáratot indított a zsuan-zsuan nép ellen. Egy vereség után az egyik zsuan-zsuan törzs vezére - Wu-ki - elmenekült a maradékkal együtt. Egy Szung nevű kínai vezér nagy vereséget mért Wu-ki csapatára, és a vezért lefejeztette, hogy halott kísérőül szolgáljon (Csongor 1993. 20.). A mongolok titkos történetében is megtalálható szokás magyarázata szerint a Névtelen elmondja, hogy mikor Toktoa fiai apjuk holttestét nem tudták eltemetni, sem pedig magukkal vinni, levágták a fejét, s azt vitték el. A holttest feje ugyanis egymagában is képes a halott egész személyiségét képviselni (Ligeti 1962. 165.). 20 László 1993. 188. kép: mind a kun, mind a Szent Lászlói sereg lovainak lába alatt jól kivehetőek a fejek (vö. Madas- Horváth 2008. a középső kép a 389. oldalon). A csaták után a levágott fejeket mind a győztesek, mind a vesztesek hazavihették és eltemethették, akár kilenc fejet is egyetlen temetőbe. 57
