Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Természettudomány - Legány András: Alföldi erdőfragmentumok madáregyütteseinek vizsgálata, különös tekintettel az élőhely sajátosságaira
Legány András A fészkelő fajok nagy száma igazolja ezeknek az erdőtelepítéseknek a madártani, és ezen keresztül a természetvédelmi fontosságát. Még a legkisebb - az 1 ha-t el nem érő - fragmentumban is megtelepedtek erdei fajok, mint az örvös galamb (Columba palumbus), az erdei pinty (Fringilla coelebs) vagy a mezei veréb (Passer montanus). De előfordult a szarka (Pica pica) vagy az egerészölyv (Buteo buteo) is. A vizsgált 25 erdőtelepítés közül hatot - a 8., 13., 16., 17., 18. és 21. számút - már 1967- ben is vizsgáltam (Legány 1968.), és ez lehetővé tette néhány, az avifaunában bekövetkező változás észlelését. Teljesen eltűnt a területről a vörös és kék vércse (Falco tinnunculus, Falco vespertinus), a vetési varjú (Corvusfrugilegus), a lappantyú (Caprimulgus europaeus) és örvös légykapó (Ficedula albicollis). Más fajoknak - mint a kis őrgébics (Lanius minor), a kis poszáta (Sylvia curruca) és a dolmányos varjú (Corvus corone cornix) - jelentősen csökkent az egyedszáma. E negatív jelenségek mellett pozitív változások is észlelhetők: új fészkelőként jelent meg a héja (Accipiter gentilis), az egerészölyv (Buteo buteo), a fekete harkály (Dryocopus martius), a kis fakopáncs (Denrocopos minor), a nyaktekercs (Jynx torquilla), a búbos banka (Upupa epops), a szajkó (Garrulus glandarius) és a citromsármány (Emberiza citrinella). Az összes erdőfragmentumban észlelt 41 fészkelő faj viszonylag magas szám. Azonban - mint azt a 2. és 3. ábra szemlélteti - az egyes erdőfoltok között igen nagy az eltérés. A fajok esetében ez 2 és 24, a fészkelő pároknál 2 és 77 között változott. Jól jellemzik ezt a helyzetet a dominancia értékek is, hiszen 32 faj, azaz 78% ritkának számított. Ezek kivétel nélkül alacsony konstanciával bírtak, tehát az előfordulási valószínűségük is igen alacsony volt. Ennek magyarázata minden bizonnyal az erdőfoltok méretében, valamint több helyen a cserjeszint teljes hiányában keresendő. Konstans-domináns fajként mindössze az erdei pinty (Fringilla coelebs) szerepelt, valamint a legmagasabb dominancia és közepes konstancia értéket ért el még a fülemüle (Luscinia megarhynchos) és a barátposzáta (Sylvia atricapilla). Viszonylag magas konstanciával és közepes dominanciával volt jelen az örvös galamb (Columba palumbus) és a tengelic (Carduelis carduelis). Mind az öt faj széles tűrőképességű és mindenütt az alföldi erdei madáregyüttesek alapját képezik. Az itt megfigyelt fészkelő fajokra - közel 71%-ban - jellemző, hogy zömükben kis testnek és rovarevők. Az erdőfoltok nyújtotta fészkelési lehetőségek kihasználásában viszonylag egyenletes a megoszlás: 29% a lombkorona szintben, 29% a fatörzs szintben, 22% a cserjeszintben és 17% a talajszintben költ. Itt különösen figyelemre méltó a fatörzs szintben költők magas aránya, ami a harkályfélék és az idősebb erdőfoltok jelenlétével magyarázható. Végül megjegyezem, hogy a vizsgált erdő fragmentumok között monokultúrás nemes nyáras nem volt - a területen erre nem volt példa -, pedig ezek vizsgálata sem hanyagolható el, mert telepítésük ipari alapanyag termelés céljából a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas területeken mindinkább általánossá válik. Következtetések A fában és erdőben szegény Alföldön még a kis kiterjedésű erdőfragmentumoknak is komoly erdei madárfauna megőrző szerepe van. Éppen ezért komoly veszélyt jelent a szinte minden erdőfoltban megfigyelhető illegális fakivágás. Vizsgálatunk rávilágított arra, hogy a nagyobb - 8-10 ha — területű erdőfoltok szolgálják igazán a madár- és természetvédelem ügyét. A statisztikai elemzés nem mutatott ki szignifikáns összefüggést a fa fajösszetétel és a madáregyüttesek faj- és egyedszáma között, ennek ellenére az elegyes telepítést jobbnak tartom, mint a monokultúrást, mert több és különböző ökológiai igényt képes kielégíteni fészkelőhely és táplálék tekintetében. 382
