Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Természettudomány - Legány András: Alföldi erdőfragmentumok madáregyütteseinek vizsgálata, különös tekintettel az élőhely sajátosságaira
Alföldi erdofragmentumok madáregyütteseinek vizsgálata, különös tekintettel az élőhely sajátosságaira Legány András Bevezetés A Kárpát-medencébe érkező honfoglaló őseink előbb csak a sík- és dombvidéki területeket vették birtokba, amelyek kiválóan megfeleltek a legeltető állattartás és a földművelés számára. Ekkor az Alföld 42%-t ártér - folyót kísérő ártéri erdőkkel 29%-t löszfennsíkok - szántóföldekkel és löszpuszta erdőkkel - és 23%-t futóhomokos hordalékkúp síkságok - nyílt gyepekkel és homoki erdőkkel - borította (Frisnyák 1990.). A Kárpát-medence erdősültsége ebben az időben 40% volt, amely túlnyomó részben a hegyvidéki területekre tevődött, bár a Felső-Tisza síkságán és a Nyírségben ennél jelentősebb volt (Frisnyák 2000.). Somogyi (1996.), Lehmann (2000.) és Bíró (2000.) az Alföld különböző területeiről arról számolnak be, hogy a folyók mentén általánosan elterjedtek voltak a puhafás és keményfás ligeterdők, az égeres és tölgyes mocsárerdők, a magasabb löszös hátakon pedig az üde rétek mellett az erdős sztyepp tatárjuharos lösztölgyesekkel. Az általam vizsgált területen és annak környékén 26 kora Árpád-kori temetőt tártak fel, amiből arra lehet következtetni, hogy honfoglaló eleink hosszabb időn keresztül lakták e vidéket, mert a legeltető állattartásnak és a földművelésnek igen jól megfelelt (Németh 1996.). Erdők valószínűleg csupán a Tiszát kísérték, és kisebb foltokban lehettek tatáijuharos lösztölgyesek. A török hódoltság után a XVIII. században és a XIX. század elején hasonló volt a helyzet, mint a honfoglalás idején (Frisnyák 1990.). A visszatelepülést viszont az erdők - közte a síkvidékiek is - katasztrofális csökkenése követte. Ekkor már az Alföldön inkább csak a folyó menti galériaerdők és kisebb löszpuszta erdők voltak megfigyelhetők, amit az 1781-84 között készített első katonai felvételek bizonyítanak. A XIX. század második felében nagy erővel meginduló folyamszabályozások eredményeként jelentősen csökkent a ligeterdők mennyisége is (Frisnyák 1990., Lehmann 2000., Bíró 2000.). A folyamszabályozás egyetlen ármentes területté alakította az Alföld nagy részét, amelyen a szántóföld volt a jellemző, az erdő alig. Halaszthatatlan szükségszerűséggé vált az Alföld fásítása, különösen a futóhomokos területeken - a Nyírségben, a Kiskunságban, a Delibláton amelyet azonban tájidegen fehér akáccal és fekete fenyővel lehetett csak megoldani a jelentősen lesüllyedt talajvízszint miatt. A XX. század első felében tovább folytatódott az erdők telepítése, amely kisebb-nagyobb területeken, esetleg mező védő erdősáv formájában realizálódott. Tiszavasvári környékén, ahol a vizsgálataimat végeztem, ebben a időben telepítették az erdőket, főként olyan helyeken, amelyek mezőgazdasági művelésre alkalmatlanok voltak. Jelentőségük azonban legtöbbször nem is a mikroklimatikus hatások befolyásolása volt - kicsiny méretük miatt -, hanem az erdei madárvilág megtartása. E tekintetben már korábban is végeztem vizsgálatokat (Legány 1968., Legány-Vértes 1977., Legány 1991., Legány 2003.), amelyek mind ezek-NyJAMÉ LII. 2010. 375-385. 375
