Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Irodalomtörténet és nyelvészet - D. Rácz Magdolna: Egy kortárs tanár-író adománya a Jósa András Múzeumnak
D. Rác/. Magdolna Álomszép virág! Benned ki gyönyörködik, ha mind elveszünk? Sötétben érik, s csak fényre jutva csillog minden drágakő. Hív a végtelen utunk, időnk arasz, mit megtehetünk. Csak a virágról, iijan megélt tavaszról rossz lemondanunk. Mennyi akarat válik óhajjá, ha fogytán erőnk! Fagy borzaszt engem, ha másra veted tüzes, szép tekinteted. Gyönyörű tavasz! Bár fehér a múló tél, a tiszta te vagy. A nap fénye csal ki virágot, ám heve le is hervasztja. Nagy műveltségét és költői tehetségét bizonyítják műfordításai. Orosz, német, angol klaszszikusok (Iszakovszkij, Kondrakova, Lermontov, Puskin, Goethe, Byron, Keats, Shelley) műveit tolmácsolja ékes magyar nyelven. Nyelvészeti írásaiban a mai magyar nyelvről kapunk mindenki számára érthető, a nyelvhasználat minden területét átfogó áttekintést, és egyben kritikát. Változó világunkkal együtt változik nyelvünk, ez természetes folyamat. De a nyelv nagy mértékű romlása, silánysága nem hagyható szó nélkül. Tanár úr nem is hagyja. Hétköznapi nyelvhasználatunk hibáira hívja fel a figyelmet, nyelvünk romlásától kívánja óvni társadalmunkat. Logikusan, olykor nem kis iróniával tárja fel mai nyelvhasználatunk pongyolaságait. Nem véletlen. Mint szorgalmas jegyzeteiből kiderül, nem csupán a „hétköznapi” emberek, hanem a televízióban dolgozó vagy nyilatkozó személyek is rengeteg nyelvhelyességi hibát vétenek. Ez azért veszélyes, mert a felnövekvő generációk már szinte „televízió függővé” váltak, s félő, hogy átveszik a mintát. A modernségnek nem kell feltétlenül együtt járnia az alpárisággal, a helytelen nyelvhasználattal. A magyar nyelv nemzetünk egyik megtartó ereje, segítenünk kell szépségének megóvásában! О is ezt teszi, hiszen nem csupán a hibákat ostorozza, Őszök, tavaszok! Nélkületek mit sem ér a nyár és a tél. Végtelen tered, de abban rab is lehetsz, a szerelmedé. Veled úgy vagyok, mint tavasz után a nyár: csak visszavágylak. Kopár hegyek közt Gazdag virágú dombok ülnek Szerényen. Madárnak a domb még nem volt akadály, de nekünk útban áll. Ó, büszke orom! Egykor dombbá szelídülsz, vagy síkra terülsz. Olimposz hegyén szárnyas ló fújtat, tolla közt költőt bújtat. 356
