Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Régészet - Bacskai István: A műszeres leletfelderítés helye, napjaink régészeti kutatásában
A műszeres leletfelderítés helye napjaink régészeti kutatásában Bácskái István Bevezető Bizton állíthatjuk, hogy az emberrel veleszületett tulajdonsága a gyűjtési vágy. Az ősember is lehajolt egy érdekesebb kőért vagy valamilyen célszerű tevékenységre alkalmasnak látszó faágért. Ekkor még inkább csak a használhatóságra való alkalmasság motiválta a gyűjtögetést. Később már nem csak praktikus tárgyakat szedett össze az ember, hanem próbálta a szépséget és a díszítőkészséget is felfedezni a kagylókban, gyümölcsök magvaiban és más, a természetben megtalálható alapanyagokban. Az egész emberiségre kiható változást hozott, amikor elterjedt az alapanyagok magasabb szintű feldolgozása, az agyagból edények, az ércekből fémtárgyak készítése. A kőeszközök mellett ezek már maradandó tárgyi emlékként jelentkeznek a régészeti hagyatékban. E tárgyakat vagy töredékeiket megtalálták a későbbi korok emberei, és ha olykor-olykor különlegesnek tartották, akkor eredeti funkciójuktól függetlenül begyűjtötték és őrizgették. Ha a mindennapi életben hasznos anyagokra bukkantak - mint például a kovakő -, ezeket tudatosan gyűjtögették. Számukra tetszetősnek ítélt tárgyak gyakran töltöttek be érdekes formájuk vagy kidolgozottságuk miatt bajelhárító - vagy csupán díszítő - szerepet. Gondoljunk itt a szarmata sírokból előkerülő szkíta nyílhegyekre vagy az avar sírokban fellelhető szarmata üveggyöngyökre. A nemesfém tárgyak funkcionális szerepüktől függetlenül magukért az alapanyagukért, csillogó küllemükért minden korban nagy becsben álltak. A réz- és bronztárgyak könnyen megmunkálható alapanyagként a vas megjelenése után is nagy népszerűségnek örvendtek. Számtalan bronzeszközt alakíthattak át az évezredek során a megtalálók a maguk számára használható tárggyá. Talán harangként zengték az örök anyag dicséretét egy falusi templomban, vagy halálosztó fegyverként emlékeztették alkotójukat a múlandóságra. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kincskeresésen alapuló szerzési vágytól eljussunk a felismeréshez, hogy minden tárgy és annak környezete szorosan összefügg egymással. Ha ezeket az összefüggéseket tudatosan megfigyeljük, megpróbáljuk az azonosságokat és különbségeket összevetni, akkor eljutunk a régészet alapjaihoz. A régészeti kutatás módszere szüntelen fejlődési folyamatokon ment át. A XV1II-XIX. század felelőtlen, „hivatalosnak” tekinthető műkincsrablását lassan felváltotta a kulturális és nemzeti örökség iránt érzett felelősség tudat. Az ásatási technológia finomodását, a dokumentáció fejlődését követték és szakszerűen kiegészítették a kor találmányai, mint a fényképezőgép és ennek egyenes ági következménye, a légi fotózás. A térképészet fejlődése is hozzájárult a pontosabb dokumentáció készítéséhez. Az elektronikában és az űrkutatásban végbemenő változásokat a régészet - ugyan némi fáziskéséssel - megpróbálta munkájának megkönnyítéséhez alkalmazni. A teljesség igénye nélkül ezek közé sorolhatóak a GPS, a geofizikai mérőműszerek, a lelőhely és leletfelderítési technikák, az anyag- és kormeghatározási módszerek. NyJAMELII. 2010. 141-152. 141
