Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)

Művészettörténet - Terdik Szilveszter: Kaplony monostorának újjáépítése Károlyi Sándor (1669--1743) korában

Kaplony monostorának újjáépítése Károlyi Sándor (1669-1743) korában A kaplonyi templom újabb átépítése Az építkezés első fázisában helyreállított templomon kb. húsz év múlva újabb munkálatok­ba fogtak. 1734-ben a tornyok belső faszerkezetét akarták beépíteni, a ferencesek ugyanis attól fél­tek, hogy a fát mások elégetik,55 de az ácsok a következő év januárjában a hideg miatt még nem vállalták a fa feldolgozását.56 1736 első hónapjaiban kezdődött az építőanyagok szállítása, ami némi bonyodalommal járt, mivel a bélteki és majtényi svábok Erdődről (Ardud, Ro) a nem ide szánt téglákat kezdték el a kaplonyi templomhoz hordani,57 Károlyi Sándor utasítása szerint a csanálosi (Urziceni, Ro) és fényi (Foieni, Ro) sváboknak júliusban porondot kellett hordani az építkezésekhez.58 Júliusban már elkezdték az épület zsindelyezését.59 Még ugyanazon hónapban Zachariás nevű mesterrel kötöttek szerződést (1736. júl. 31.) (Függelék 3.), melyben a főhajó és a nyugati kar­zat feletti rész boltozását, az ablakok megnagyobbítását, a belső vakolását és meszelését vállalta el.60 Redl Kristóf nagykárolyi prefektus már hamarabb szerette volna kezdeni a munkát, de egyéb dolgok miatt nem sikerült, mivel Zachariás Hahn a nagykárolyi templomon és Erdődön dolgozott.61 55 ,fz Pater Guardian féltvén elégetik az fel nem rakott fáját az toronynak, unszolja felvonatását megpróbálom az földön az csanálosi ácsokkal összverakatni í ha succedál mit remenlek is - fel is vonattatom.” Károlyi Ferenc Károlyi Sándornak, 1734. nov. 15. Károlyból. (MOL P 1507, 1174r.) 56 ,fz ácsok azt mongyák hogy ezen téli üdőben a kaplonyi toronynak béllelőfáihoz hozzá nem mernekfogni, mert mivel essős üdőben, mivel pedig hideg üdőben a fával nehéz hajolni és fel húzni...''’ Krasznay Miklós Károlyi Sándornak, Erdőd, 1735. jan. 25. (MOL P 398, 42734.) 57 Emiként bélteki, majtényi svábság elkezdette ünnep előtte téglát Erdödrül, Kaplyoni templomhoz elhordani azon tudott büntetésben, csanálosiak, fényiek is hozzák meg a téglát, az oláhok pedig a meszet (ti. Erdődre).” Károlyi Sándor memori­­áléja fiához, Ferenchez. 1736. ápr. 6. (MOL P 1507, 18. d. 548r.) 58 Károlyi Sándor utasítása Rédely Kristófnak 1736. júl. 7-én (Vonház 1941. dók. 100.). 59 ,Az ács ide fog jönni, és az kaplyoni templom sendelvezéséhez is fognak." Jasztrabszky János Károlyi Sándornak, Károly, 1736. júl. 7. (MOL P 398, 30655.) 69 A szerződés másolatát Károlyinak is megküldik, a következő levél kíséretében: „Méltóságos Cavalleria Generalis nékem jó kegyelmes Uram. Ma Isten segétségével a kaploni templom béli bóthajtáshoz hozzá fogtak, amint hogy már minden ma­tériákat, el készítettem, mit pedighlen Zacharásnak véghben kel vinni és micsoda fizetése lészen az sub litteras D accludált conventiójának, copiájábul meg látni méltóztatik Excellentiád. PS. Az huta mesternek az expensak Excell kegyelmes parancsolatya szerint meg fizetetet az assignált restantiával edgyüt. Itten és Erdődön interteneáltam és most fel menne útra három német forint útiköltség attam Joseph kéziben az kűméves kaploni templomban applicaltatot Zacharias mellett." Redl Kristóf Károlyi Sándornak, Nagykároly 1736. júl. 31. (MOLP 398,61866.) 61 ,A jószágokban pedighlen eddigh Istennek hála nincsen kár, csak az károlyi tégla vetőkkel nem igen contentáltattam, mivel az utolszor most is ki égett egész kemencze tégla, majd semmire való, ő ugyan meg ígérte, hogy megh jobbítja magát. Hogy eddig az kaplyoni templombéli bothajtáshoz hozzá nem fogathattam Excellentiád kegyelmes intentiója szerint, az az oka, hogy mészszel nem succurálhattam, és hogy Zachariás nevű mester ember az erdödi templom körül dolgozott. ” Ehhez a levélhez a birtokokon tett utasításai is mellékelve vannak: „lOmo hogy az kőművessek az stucaturát el végeznék, avagy az iránt hogy meg nem szárat, munkájoknak egy két nap heverni kellene, tehát az torony kő falának reparátiójára aplicál­­tatni kell, hogy hetfün porondot horgyanak, mind kaplyoni, mind károllyi klastrom építésire, úgy mint az csinálosiak Ká­­rollyban visznek 30 szekérrel, Kaplyonban pedighklen az finyiek 24 szekérrel az máj tény iák 30 szekérrel. [...] A die 9a july ad 14ma inclusive tettem e szent dispositiokat [...] 7mo Zacharias nevű kőművest pedigh a városi templom körül való va­­kolássát, nem csak contnuállya, hanem véghbe is vigye, hogy lehessen már az kaplyoni templomhoz fogni." Redl Kristóf Károlyi Sándornak, Erdőd 1736. júl. 7. (MOL P 398, 61880.) 361

Next

/
Oldalképek
Tartalom