Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Művészettörténet - Cservenyák László: 100 éve született Kertész Klára keramikusművész
Cservényük László színes falképek mellett realisztikus hangvételű kisplasztikákat és bravúrosan korongozott nagyméretű figurákat kezdett készíteni. Kedvelt terrakotta anyagát a hatvanas és hetvenes években samottra váltotta át, és expresszívebb mintázással vagy tömbösebb formázással egyre több új témát dolgozott fel mitológiákból, mesékből és mondákból merítve. Kovács Margit rendkívül gazdag életműve, bensőséges emberközpontúságot sugárzó művészete egyedülálló hangot képvisel kortárs kerámiaművészetünkben. Kertész Klára 1909. április 30-án Tiszakóródon született, elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ahol füzek, diófák és állatok - csirkék, rókák, őzek és lovak - gondozták képzeletét, adták számára az élet költői rezdüléseit. A tiszakóródi Kertész családot már az 1800-as években jegyzik a korabeli dokumentumok. Kertész Miklós földbirtokos 1881-ben Tiszakóródon született. Felsőkereskedelmi érettségit tett, azután három évig gazdasági gyakornok volt Grósz Jenő tiszaszalkai uradalmán. Az apjától, Kertész Józseftől örökölt 500 holdas családi birtokot 1903-tól vezette. Községi képviselő volt. Neje Feldmann Margit, gyermekei Klári és György. Kertész Klára génjeiben hordozta a szatmári táj töretlen szépségét, a Tisza archaizáló ölelését, a szelíden bölcs ember dacosságát, meséiben, dalaiban, táncaiban továbbélő ősiségét. Tiszakóródi udvara, kertje, folyópartja az ifjúsága volt, növényeivel, állataival maga a teljesség. Alom és valóság egyszerre. A lelkületében megőrzött szatmári táj elmélyült és feltámadt benne. Időközben a történelmi sors személyesen érintette meg — tragikus körülmények közt elvesztette szüleit és bátyját, Kertész Györgyöt, aki - mint azt Parasztcorpusa és fekvő férfialakja tanúsítja - komoly szobrászi jövő előtt állt. Mindez azonban nem törte meg Kertész Klárát. A csapások arra ösztönözték, hogy az égetett föld gondolattá növelt formáiban gyönyörködjön. Találkozása a kerámiával a műfaj XX. századi megújulásával esett - szerencsésen - egybe. Mestere, a Kossuth-díjas Gádor István e megújulás legkiválóbb hazai képviselője, a modem magyar iparművész kerámia megteremtője. A tanítvány - mint rövid önéletírásában vallja - „mesterséget tanulni” járt Gádorhoz, s ez munkái megformálását, kivitelezését tekintve utólag is jelessel osztályozható. Ám ezen túl Kertész Klára Gádorral rokon lélek volt. De a szoros - a művészetükben is nyomon követhető - azonosságuk nem a tanítványnak a mester iránti feltétlen alázatában, nem a mester árnyékába búvó sikerkeresésben, nem másra, az újra reagálás képtelenségében leli magyarázatát, hanem a közös életszemléletben, a világ dolgainak azonos megítélésében. A gyermekkor tündérvilága ismerteti meg a természettel, annak szépségeivel, a benne élő emberrel, akkor még élő művészetével; az állatvilággal, a Tisza-parti árterek mocsaraiban, erdeiben rejtőzködő 394
