Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Papp D. Tibor: "A bevezetés a kocsmológiába" című kutatás zsidó kocsmákról szóló része, különös tekintettel a XIX. századi Nyíregyházára
,A bevezetés a kocsmológiába” című kutatás zsidó kocsmákról szóló része... Mindezekért ötödször tartozni fog az árendás fertály esztendei árendáját mindenkoron egy nappal előre lefizetni. Köteles a nyíregyházi határbeli borokat a szőlőnyilasok proportiója szerint folyó áron megvenni, valamint szintén folyó áron a város határában termett mindenféle gyümölcsből, törkölyből, borseprőből főzött pályinkákat is (melyekből a lakosoknak, mint eddig is vala, ezután is szabad lészen pályinkátfőzni) bévásárlani. Ha a város közönsége maga határának valamely szélén kocsmát építtetni találna, azt is, de új alku mellett, az árendánsnak fogja általbocsátani árendába. Azon esetre, hogyha az árendás a terminusra nem fizet, az árendából nyomban leendő kivettethetése mellett világos adósság útján megveendő vinculumul egy egész árendális esztendő summájának fele része obligáltatik. Az árendás evictióval tartozik az általa s hozzátartozandói által okozott kárra nézve. Mindeneket oly állapotban köteles az árendás árendája eltöltésével visszaadni, amilyenben a javakat invertárium szerint kezéhez vette vala. Az épületeket csinosan, úgy a közönséges mulatókertben s a fürdőnél lévő sétáló utakat tisztán tartani, s itten a szegényebb sorsúak számára egy közönséges konyhát ételfőzés végett engedni köteles. Egyé beránt tizenkettedszer a licitálni kívánó egyezer, szám szerint 1000 conventiós rénes forint bánatpénzt tészen le. Zsidó licitáns, árendáns és kocsmáros nem lehet.” Az utolsó kitétel annál is érdekesebb, mert az 1821. május 7-én keltezett határozat értelmében (SzSzBML V. A. tot 1/1. No. 141.) egy zsidó kereskedő, Ganzfried Dávid szállít a városnak 8000 icce „gabona pályinkát”: „A pálinka áráról Szüksége lévén a városnak gabonapályinkára, azért is tehát rend szerént való lifferánsától, Ganzfried Dávidtól 8000 icce gabonapályinkát, huszonnégy krajcárjával iccéjét, vett vala, egyszersmind meghatározván azt is: Hogy a kocsmákon a gabonapályinkának iccéje 32 krajcárokon, a meghatározott különös esetekben és időkben pedig az borbírák (mint sátoros ünnepek előtt, keresztelésre, lakodalomra stb.) 29 krajcárokon mérettessen.” Végezzünk egy kis számítást! 8000x24= 19200 kr., 8000x32 = 25600 kr.! A város haszna tehát 6400 krajcár volt, s mivel 60 kr. 1 Ft., így csupán ebből a tranzakcióból több mint 100 Ft. haszna volt. Vessük össze ezt azzal a ténnyel, hogy a mindezeket az üzleteket felügyelő két borbíró éves „fizetése” 80 Ft. volt. A fenti tényekből látszik, hogy a szeszforgalmazás; bor, sör, pálinka igen jövedelmező üzletág, melyből a rugalmas zsidó kereskedők sem szerettek volna kimaradni. Az 1840-es évekhez közeledve jelentősen liberalizálódik a zsidók kocsmáztatási lehetősége, s ismét Riczu Zoltánra támaszkodva közöljük az alábbi tényeket: jelentős bérleteket nyertek el a Kisváráéról származó és Debrecenben is lakással bíró Eisenberger-család tagjai. Már 1841-ben megjelent Eisenberger Dávid a kocsmák, a malmok és a vásárvám bérletének árverésén, de akkor még nem járt sikerrel. 1844-ben azonban megkapta a Morgó, és az Epreskert kocsmák bérleti jogát. A szerződés előírta, hogy 'kocsmárosnak izraelitát ’ nem fogadhat fel és a kóser bor mérését külön szabályozták. Eisenberger Mór szintén 1844-ben megkapta a Zöldség téri, a Cédulaház, az Újteleki kocsmák bérletét, a négy országos vásáron a bormérés jogát, a 'pályinkának apróbb mértékben mérését’- ez Sóstóra nem volt érvényes. 1844-ben és 1845-ben a Nagyvendéglő is az ő kezelésében volt, ahol 1845júliusában,táncvigadalmat’ rendezett, 331
