Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Történelem, helytörténet - Ulrich Attila: Szervezkedés és katonai tevékenység a Wesselényi-mozgalom korai szakaszában
Szervezkedés és katonai tevékenység a Wesselényi-mozgalom korai szakaszában Szegedi Pál, Szepessy Péter, Szilágyi Gáspár, Szirmay György, Tolcsvai János, Tolvay János, Torma Mihály, Török Péter, Trombitás Albert, Trombitás János, Tunyoghy Sándor, Újvári Baltazár, Uray Mihály, Uray Zsigmond, Váradi Jónás, Varga Mihály, Wesselényi Pál, Zsámolyi Ferenc. A bűnösök listája sok katona nevét is tartalmazza. A következőkben csak azok nevét soroljuk fel, akik bizonyíthatóan ebbe a társadalmi csoportba tartoztak: Apagyi Mihály ecsedi kapitány, Torma Mihály ecsedi kapitány, Magyar Mihály, Majtényi István, Miller Dávid, Monay Gáspár, Janka Márton (Borsod megye), Jenei György, Csonka Pál szacsúri lakos beállt a rebellis katonák közé, Dajka István, Bemát István, Kovács György nagykárolyi lovas katona, Kökényesdy György szatmári alkapitány, Morvái Zsigmond, Nagy István, Oláh Mihály, Pap János, Pap Miklós, Pinkóczy János gyalogos katona, Püspöky János, Daróczi Sámuel szatmárnémeti katona, Donasovszky János szendrői katona, Eötvös Miklós nagykárolyi katona. Kétségtelen tény, hogy a Wesselényi összeesküvés nem fordulhatott volna fegyveres harccá, ha a végvárakban szolgáló magyar (és kisebb számban német) katonák sorsa nem vált volna bizonytalanná ebben az időben. A nagyszámú, zsold, és zsákmány nélkül tétlenkedő katonaelem pedig gyorsan a gyűlésről-gyűlésre járó és elégedetlenkedő közép- és kisnemesség „célpontjává” vált. A nemesek, helyi polgárok (például Tokajban, Szendrőben) sikeresen szereztek a várőrségből embereket ügyük folytatásához. Ahhoz azonban, hogy hosszabb távra maguk mellé kössék ezeket a praesidiariusokat, a német ellenességen, a katolikus ellenességen túl mutatniuk kellett egy olyan „utat”, amely legfőképpen a katonákat érdekelte. A sok prédálás, és minden bizonnyal a szomolnoki pénzvadászat a katonaelemek havi zsoldkiegészítésére, illetve a hópénz megszervezésére irányult. Csak ennek a biztosításával válhatott nagymértékben biztossá a katonák kitartása az összeesküvés mellett, amelynek sokan elkötelezett hívei lettek, végigharcolták a Thököly vezette felkelést, és vállalták a száműzetést is. Ha az emberi sorsokat, az egyének életútjának további alakulását nézzük, akkor ezek a titkos megbeszélések és az azokból fakadó „rebellis cselekedetek” nagy hatással voltak az egyéni résztvevőkre, családokra, familiárisokra, szolgáló- és jobbágynépekre, így egész közösségekre. Nem véletlen, hogy több mezőváros került kollektív büntetés alá, és az sem véletlen, hogy a szervezkedőket keményen megbüntették. A családfenntartó nemesek elítélése, vagyonuk elkobzása ugyanis nem csak egész családjuk létét kérdőjelezte meg, hanem az őket kiszolgáló jobbágyfamíliák további sorsát is. Az 1670-72 közötti időből fennmaradt kamarai kimutatások között nem véletlenül találunk olyan utalásokat, hogy az egyes családoktól elkobzott jövedelmekből kénytelenek voltak az otthon maradt, lényegében éhező feleségnek és gyermekeknek különféle mértékben ellátmányt biztosítani (MÓL Filmtár 3945. doboz). Éppen ezért úgy véljük, hogy vizsgálat alá kell vonni minden olyan személy 1670 utáni életútját, akiknek neve szerepel például a Kátai Mihály encsi házánál tartott megbeszélésen, avagy részt vett a sokkal jelentősebb kassai vagy sárospataki gyűlésen. Bár az is igaz, hogy sok résztvevő ügyes köpönyegforgatással, vallásváltással gyorsan és könnyen megúszta a felelősségre vonást (pl. a Barkóczyak). Természetesen, ha a cselekedetek emberi oldalát nézzük, nem ítélkezhetünk negatívan a mozgalmat elhagyókról vagy a vallomástételekről, mivel ez utóbbiaknál a kemény, igazán elvhű réteget is beleértve mindenki mindenki ellen vallott (MÓL NRA 518/1.). 277
