Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)

Történelem, helytörténet - Ulrich Attila: Szervezkedés és katonai tevékenység a Wesselényi-mozgalom korai szakaszában

Ulrich Attila - a több mint 26.000,- Ft kárt okozó rablásban. Ha csak önmagában ezt a tényt nézzük, akkor ez valószínűleg korának egyik legnagyobb megtervezett pénzrablása volt. A szállítmány kifosztásában szerepet játszók neve nyilvánosságra került az általuk okozott kárbecsléssel együtt. Hogy mennyire összehangolt cselekmény volt, jelzi, hogy több megyéből érkeztek a rablók. Az összeesküvésben résztvevő bűnösök lajstromában mindössze két névnél említették meg a szomolnoki rablást. Ez pedig két szendrői végvári katona neve, akik tevékeny részt vállaltak a jezsuita papok és birtokaik elleni támadásokban is: Donasovszky András és Tóth Tamás. A szomolnoki rablásban résztvevők tekintélyes névsora Nikházy István abaúji alispánnal kezdődik, aki egymaga 1000 Ft-tal részesedett a ,jól megérdemelt” rabolt pénzből. Mindenképpen fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a forrás készítője szerint ez a szomolnoki pénz is Andreas Joanelli körmöd kamaragróf tulajdonát képezte (MOL NRA Fasc. 518. No 23.). A magyar történelemnek ez a korszaka bővelkedik kegyetlen eseményekben, mészárlások­ban. Az egyik ilyen, jó előre megtervezett katonai esemény a gombási mészárlás volt. A Gombási erdőben sok német zsoldost mészároltak le, fosztottak ki, majd utána szétszéledtek az összetobor­­zott nemesek és katonák. Erről az eseményről Szirmay Antal Szatmár vármegye leírásában a követ­kezőképpen tudósított: „Szathmár erőségébe Német őrző sereg vált, az kik az környül fekvő helysé­gekre eleség bé takarítás véget ki csapván, a népet dúlták... Lónyay Anna már akkor Kemény János Erdélyi fejedelem Özvegye, aranyos-Meggyesi Várában az Vármegyebéli urakat, és nemeseket összve hiván ezen romlásnak meg előzéséről... tanátskoztak, és el végezték: hogy már ki kémlelve lévén az Szathmári várbéli őrző seregnek ő szándéka élelem bé hajtás végett... eggyik Nemes csapat a Gombás erdőnek köze táján az erdőben rejtezzen el, az másik csapat pedig az erdőnek Meggyes felől való széliben... Ezen két seregnek pedig elől járójául rendeltetett Mikolay Boldizsár, Szodoray Boldizsár, és Kende Gábor, kik hív végbenvivői valónak a rendelésnek: mert az eleséggel meg ra­kodva vissza érkezvén a Németek, fejek is alig látszott marháik közzül... az Magyar seregek elől há­túi meg meg támadván azon a helyen, a hol az Ország út a Szamos vizéhez igen közel, s a partyán jár és hatónak hivattatik.. .azon kívül a mi keveset fegyverekkel ki végezhettek, nagyobb részét a Szamosnak szorítván, oda fullasztották, és ollyan feles takarmányt, s Német testet, és kalapot vitt a Szamos a Szatmári malomra, hogy azt meg is állította forgásában.” (Szirmay 1809. 169-170.) Szirmay leírását kutatásunk azzal egészíti ki, hogy jelentős számú személynevet (nemest, familiá­rist, katonát) sikerült beazonosítanunk és felkutatnunk, akik részt vettek a gombási mészárlásban: Almásy Péter, Alvinczi György, Apagyi Sámuel, Bagossy László, Bajusz Gáspár, Bakó György, Balogh János, Balogh Mihály, Baranyay György, Bartha István, Becsky György, Beleznay András, Beleznay János, Bemáth István, Bige György, Czimbalmos János, Csató György, Csizmadia György, Csizmadia Márton, Csonka Pál, Décsei János, Deli Pál, Deli Péter, Dévay István, Erdődi István, Fekete vagy Mató Ferenc, Füzesséri Gábor, Gál János, Görbe István, Hajdú János, Haraszti Miklós, Hegedűs György, Horváth János, Horváth Mi­hály, Ilosvay György, Jankó János, Jeney János, Jeney Sámuel, Kácsándi Mihály, Kácsándy Zsigmond, Lónyay Anna, Kende Ferenc, Kende Gábor, Kende János, Kende Márton, Kep­­cho János, Kéry Ferenc, Kopcsó György, Kovács Gábor, Kölcsey Baltazár, Kölcsey Sán­dor, Lövey Gáspár, Madarassy Mátyás, Majtényi János, Maturka Ferenc, Mikolay Baltazár, Morvái György, Mraszkó György, Nagy János, Nyomárkai Gábor, Pap Miklós, Pilissy Gá­bor, Pinkóczy János, Posta János, Rácz Péter, Rákóczi László, Rákóczi Lajos, Rákóczi Zsigmond, Rátkai Lajos, Ráthonyi György, Ráthonyi László, Rátky Jósa, Rátky Lajos, Ri­gó János, Sándorházi Ferenc, Sándorházi János, Serédy Benedek, Sipos György, Sulyok Gergely, Sulyok János, Szabó Dávid, Szabó István, Szahadáti István, Szakács István, 276

Next

/
Oldalképek
Tartalom