Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Néprajz - D. Rácz Magdolna: Adatok az Észak-Tiszántúl népi táplálkozásához
D. Rácz Magdolna A pikkelyes halakról lekaparták a pikkelyt, a fejét levágták, átmosták. Paprikás lisztben forgatva vagy csak sózva, zsírban sütötték. Az egész vidék vizeiben sok csík tanyázott, és a fiúk apjukkal szívesen jártak csíkászni. A kanálisban és a vályogvető gödrökben vagy a folyók mellékágaiban mindig sikerrel jártak. Néhány településen kézzel fogták, másutt csíkkasokat raktak le. Amelyik faluban bőviben voltak a csíknak, ott eladásra is jutott belőle. A dombrádiak az ungvári, munkácsi, tiszaújlaki piacra vitték eladni vagy cserélni (Orosz 1975. 43.). Az eleven csíkot egy nagy edényben besózták, lefedték, és míg vergődött, letisztult róla a nyálka. Lemosták, kibelezték, paprikás zsírban sütötték ki. Ahol sok volt a csík, ott még a mezőgazdasági munkák idején is ették. Káposzta vagy nád levelével kibélelt tepsibe rakták, s a kemencében ropogósra sütötték. Készítettek még belőle paprikást és fasértot. Közkedvelt volt a savanyú csíkleves. A csíkokat forrásban lévő vízbe tették, hagymával, paprikával ízesítették, berántották, ecettel savanyították. Szívesen főztek káposztalevest csíkkal. Kocsordon olyan népszerű volt, hogy a szomszédok a kocsordiakat csak csíkosokként emlegették (Bakos 1993. 10-11.). Kedvelt volt a rántott hal és a bográcsban készült halászlé. A falusiak többsége a halászoktól vette a halat. Csuka, kárász, sügér, süllő és ponty került az asztalra. Sózással és néhány háznál füstöléssel tartósították. A hal fogyasztása szilveszterkor, valamint a nagyböjti időszakban volt jelentős - böjti időszakban természetesen zsír nélkül elkészítve. A romák gyűjtötték a vérbőség ellen használt orvosi piócát. A patikusnak adták el. Vadászat A mezei nyulat, fácánt, foglyot ősszel és télen hurokkal fogták, de ez nagyon kockázatos volt. Ebből adódik, hogy a vadhús fogyasztása a népi táplálkozásban esetleges volt. Ha hajtónak hívtak valakit, vadászat után kapott a zsákmányból. Mások a megszökött sebesült állatokat követték és fogták el, főleg a nyulat, amelyből paprikás készült. Az őz nagyon ritka volt. Pörköltöt készítettek belőle vagy kolbásztöltéshez használták, a gerincét megtűzdelték. A pörkölt készítése előtt a húst fokhagyma, mustár, babérlevél hozzáadásával pácolták. Egy-két napig hűvös helyen hagyták, közben forgatták. Mikor levet engedett, kevés zsírral feltették főni, majd paprikát szórtak rá, végül vörösborral ízesítették. Az őz- és nyúlhústfüstöléssel, szárítással tartósították. A vaddisznó húsát csak gondos sütés vagy főzés után lehetett fogyasztani, mert sok betegséget hordoz. Leginkább pörköltnek készítették el. A fácánt és a foglyot hurokkal fogták, kővel ütötték le. A kizsigerelt madarat tollastól hűvös helyre akasztották 1-2 napra. A húsa megpuhult, mivel a tollát szárazon tépték ki, így könnyebb volt a kopasztás. A fogolyból és fácánból húslevest főztek. ínséges időkben varjú pörköltöt is készítettek (Bakos 1993. 12.). A méz gyűjtése, előállítása A cukor fogyasztásának általánossá válása előtt a fő édesítőszer a méz volt. Beszerzésére ősi módszer szerint Gólyaszálláson egy edénybe cukros szörpöt tettek. A rárepülő méhekből befogtak egy párat egy zárt dobozba. Egyenként eleresztették őket, figyelve, hogy merre „tájolnak” és követték őket egész a fészekig. A mézet a faodú kibontásával, és a méhek megfüstölésével lehetett elvenni. A lépet kivagdalták, és a méheket lesöpörték róla. Tartottak méheket kaptárban is. A keretről a méheket leűzték, lesöpörték vagy szöktették. Kiszedték a kereteket, leszedték a lépekről a befedett viaszréteget. Pörgetőben kipergették. A lépes 208
