Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 51. (Nyíregyháza, 2009)
Megemlékezés - Kozma Mária: Jósa Jolán
Jósa Jolán Kozma Mária A gyógyászatban érzéstelenítőként használt kokain, amelyet a kokalevél tartalmaz, amúgy veszedelmes kábítószer, amely Dél-Amerikából vándorolt Európába. Dél-Amerika indiánjai éhség- és szomjúságérzetet csökkentő, élénkítőszer gyanánt rágják a kokacserje leveleit. (A coca, azaz Erythroxylon coca neve a népszerű coca-colában is szerepel, amelyet John Pemberton atlantai gyógyszerész készített patikaszerként - fő alapanyaga a kóladió magja - migrén, hányás és hasmenés ellen, és 1886-ban kezdte árusítani üdítőitalként.) Jósa Jolán 1905-1907 között járta be Dél-Amerika tájait. Magyar nyelvterületen az egyik első (az is lehet, hogy legelső!) ismeretterjesztő, helyszíni tudósítás a dél-amerikai kokacserjéről az ő tollából származik. Érdekes, hogy hosszú cikkében - legalábbis az általam olvasottban (Jósa 1933.) - egyetlen szó sem esik a kokainról, sem kábítószer voltáról, pedig a kokainizmus híre (és nem csak) a két világháború közötti időben meglehetősen elterjedt volt. (Ez annál is meglepőbb, mert ha neki nincsenek is orvosi ismeretei, mégis családi környezete közel állt a gyógyászati témához, hiszen édesapja vármegyei főorvos volt és - mint tanulmányai, értekezései igazolják - archeológiával, valamint orvostörténettel is foglalkozott; nagy érdeme a Szabolcs megyei múzeum létrehozása, amely később fölvette a nevét.) ,y4 vidékek egzotikumát egy pálmának és általában cocának nevezett növény adja meg ” - írja Jósa Jolán. Erdőkbe, ligetekbe verődik, de még a pampák, a végtelen fűtenger egyhangúságát is oázisként bontja meg. A paraguayi fel sem tudja fogni, mit jelent számára ez a fűfa. Nem is szívesen tűri meg házacskája közelében. Mert kacérkodik a mennykövekkel. Fiatal korában tollazatos lombsátora villámcsalogató. Minden levélszála az ég felé kíváncsiskodik, mintha egyenként és játékos kedvvel csalogatná le a mennybéli parittyákat. Meg is adják az árát: általuk csap a fűfába az égi harag. Amint idősödnek, talán szégyenkeznek a pórul járt merészség miatt és megadással most már a biztonságosabb földfelé konyulnak...” Ezután következik aztán a „fűfa” részletes leírása, virága, lombja, termése, sokrétű fölhasználása: „Szükség idején valóságos éléstára ez a fűfa az embernek. Ilyenkor szárított torzsája lisztnek őrölve tápláló lisztpótlék. Gyümölcsének húsát is megbecsülik. A friss nedvdús torzsa még bőség idején is kedves salátának való, magva pedig a lakosságnak kifogyhatatlan bőségszaruja. Tartalma hat tizedrészben tiszta, finom, mellékíz nélküli növényi olaj. A paraguayi ebben az olajban sütögeti egyik nemzeti eledelét, a szép, fehér mandióka lisztből kavart lepényt, a chipát, amit tojással és apróra vágott zöldséggel előbb elhabarva, tortillának nevez...” Jósa Jolán 1881-ben született a Szabolcs megyei Nagykállón. Kisvárdán tanult, tanítónői oklevelet szerzett. Hazatérve, apja vármegyei főorvosi hivatalában dolgozott, mint a fúrt kutak * Utánközlés Kozma Mária: Jósa Jolán. Hargita Népe III: 193. 2001. augusztus 18., illetve Kozma Mária: Nők (is) az időben. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda 2008. alapján. NyJAMÉ LI. 2009. 9-10. 9
