A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Művészettörténet - Papp Tibor: Nagy Sándor

Kővel burkolták a belváros utcáit, kemény gránittal, amelyen csattognak az idő lovainak patkói, és mégse kopnak el. A Kő-ember is ilyen! Lehajol egy eldobott dobozért, láttam, kézbe veszi, mustrálja, hümmög. - Kicsi - mondja. Nem tudtam válaszolni Budapest forgatagában, mert elhagyott a szó. Mihez képest? - kérdeztem volna, de szerencsére bennem akadt. A Kő-ember továbblépett, s én loholtam utána, kezemben a megfogalmazhatatlannal. Nagy Sándor a görög reliefeket idézi. A metopék varázsát magyar földön Nagy Sándor faragta márványba. Nem harcosokat, lovakat, hanem nőket. A NO Nagy Sándor kiindulási pontja. ...aktjai fölébresztik azt a férfiúi vágyat, amelyik nélkül a Földanya terméketlen marad. A kőbe faragott, üvegvitrinekbe rejtett „kőkijelentések" elhitetik velünk, hogy érdemes megérni a holnapot. Minden nap reggel hatkor már elkezd dolgozni, noha nem létezik számára az idő. Nincs köze hozzá, független tőle, kilépett az egymásra sorakozó pillanatokból. Dús szemöldöke alól kinéz a mozgalmas környezetre, de igazán nem érdekli. Már mindent látott, és már mindent csak kőben lát. Az apró kőmorzsában és a kéttonnás tömbben. A világ számára elrendezett, kőbe faragható, s ami ezen kívül van, az legfeljebb bosszúságot okoz. Kemény hegyarcok hunyorítanak országnyi nép-tömegben a tákolt fészer alatt, a szabadban vagy a Százados úti műteremben. Egykori ismerősök, szülők, ősei. Nagyszerű parasztok, földet forgató legyőzhetetlenek, teremtők, kőemberek.