A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Művészettörténet - Terdik Szilveszter: A máriapócsi kegytemplom építésére és belső díszítésére vonatkozó, eddig ismeretlen források

módosulását jelentik azok a változatok, amelyeken a tekeredő sárkányok nem a kereszt tövébe harapnak, hanem összecsavarodva, egymással ellentétes irányba tartva fejüket a kálváriacsoport két kiegészítő képét tartják. Ennek a variánsnak őstípusaként tekinthető az Athosz-hegyi Chilandar kolostor főtemplomának 1635-ből származó ikonosztáza, mely az egész XVII., sőt még a XVIII. században is számtalan fafaragónak szolgált követendő példaként (COROVIC-LJUBINKOVIC 1965. Tab. LXV, 158-159.). Ennek a típusnak a variánsa a három magyarországi példa is. Az oromzati sárkányok egyrészt dekoratív, másrészt szimbolikus elemként értelmezhetők. A motívum megértéséhez a Szentírás és a bizánci teológiai-liturgikus tradíció sárkányokat is érintő értelmezései nyújtanak segítséget. A héber Biblia Leviathan vagy Rahab névvel illeti a tengeri szörnyet, akit Jahve teremtményei között tart számon (Zsolt 103, 26b). A kutatók szerint a két név valójában ugyanazt a lényt jelöli, csak különböző idegen hagyományból kerültek Izrael szent szövegeibe az eredetileg a környező pogány népek kígyószerü istenségeit megnevező kifejezések.

21 A görög Ószövetség a ketosz vagy a drakón szóval fordította őket

22 (a Vulgata viszont több helyen megtartotta a Leviathánt is), amelyet magyarra a tengeri szörny vagy sárkány szóval fordíthatunk. A drakón szó azért is érdekes, mert az Ókor természettudósai egy nagyméretű kígyófajtát értettek alatta, és ez az értelmezés továbbélt a bizánci időkben is (KÁDÁR-TÓTH 2000. 115-117.). A természettudományos művekben egyszerűen egy jó nagy kígyóval illusztrálták a drakónt, amelyet szakálla és néhány apró részlete különböztet meg többi társától (KÁDÁR 1978. pl. 24: 2., 38: 2.). A görög Bibliában, mint már utaltunk rá, a Leviathánt drakónnal fordították, ami elősegíthette a kígyó forma sárkányok ábrázolásain tapasztalható fiziognómiai változatosságának kialakulását, hiszen Jób könyve viszonylag részletes leírást ad a különös teremtményről: „Teste, mint az öntött pajzs, egymáshoz simuló pikkelyekből van egyberakva; az egyik a másikhoz lapul, még levegő sem férkőzik közéjük; az egyik a másikhoz tapad, egymást tartják és el nem válnak. Tüsszentése tüzes láng, és szeme olyan, mint a hajnal pillái. Lángok jönnek torkából, megannyi égő fáklya; gőz tör elő orra lyukaiból, mint tűzön álló forró fazékból; lehelete meggyújtja a szenet, láng lövell torkából." (Jób 41, 7-13). Ebben a leírásban található azon tulajdonságok egy része, amelyeket mai napig a sárkányok jellemzőinek tartunk. Isten az állat részletes bemutatásával az ember kicsinységét akarja demonstrálni Jóbnak. Leírását egy kérdéssel kezdi: „Vajon partra húzhatod-e a sárkányt és megkötheted-e kötéllel nyelvét?" (Jób 40, 25) A kicsiny ember erre képtelen, de az egyházatyák azt gondolták, hogy Krisztusnak ez is sikerült: keresztre feszítésével és feltámadásával O volt a csalétek, akinek segítségével lépre lehetett csalni és kifogni a sárkánnyal azonosított gonoszt, vagyis az alvilág perszonifikációját, megfékezve hatalmát az emberiség felett. Zellinger elemzi részletesen az egyházatyák ide vonatkozó magyarázatait, végigkövetve a hagyomány alakulását (ZELLINGER 1925. 16l-l69.).

23 Ez az exegetikai hagyomány a bizánci liturgiába is bekerült, méghozzá a pünkösdi alkonyati istentisztelet harmadik térdhajtási imájába: „aki alászálltál alvilágba, letörted az örök bilincseket [...] a mélységben lakozó ősgonosz sárkányt pedig isteni bölcsességed csalétkével horogra kerítetted, majd A szavak etimológiájáról, mitikus eredetükről és héber teológia-történeti hagyományukról: FREEDMAN 1992. II, 228-230. A Leviathanról: BORRERWECK-RINGGREN-FABRY 1995. VII. 504-509. A LXX a Leviathánt szinte mindig drakónnal fordítja, kivéve Jób 3,8. Van, amikor a héber áspiskígyót vagy viperát is ezzel a szóval adja vissza (pl. Jób, 20,16) (BERTRAND 1996. 215-255. - megköszönöm Orosz Athanáznak, hogy erre a cikkre felhívta figyelmemet), kdarkomai görög igéből ered, jelentése: mereven néző. Egyaránt jelent kígyót, sárkányt, régiesen sárkánykígyót, az Újszövetségben egyértelműen a sárkányt (lásd GÖRÖG-MAGYAR 1992. 239.). Itt csak egyet idézünk: Gregorius de Nyssa: In Christi resurrectinem orat. PG 46 608A. Utal rá: KIRSCHBAUM 1971. 3. 93. „Ezért az istenség horgára akasztva függesztette ki a test csalétkét, és a horoggal fogta meg a sárkányt, ahogyan Jóbnál mondja az, aki önmaga által hirdette előre, ami majd megtörténik, mondván: Aki horoggal fogod ki a sárkányt." (Jób 40, 25) (GERGELY 2002. 306. vagy egy másik helyen még világosabb: KAPPADÓKIAI ATYÁK 1983. 542.)