A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Helytörténet - Harsányi Gézáné: Nagykálló porában - Dr. Jósa András nyomában

Nemzetőrnek állt, időnként a dobost helyettesítette, de az apai szigor útját állta katonai pályájának. Örök emlék volt számára, hogy Vörösmartyval egy házban lakva, többször találkozott Petőfivel is. Az ifjú Andrást apja jogásznak szánta, de a fiatalember nem boldogult a paragrafusokkal. Igazi idealista volt, ezért hát elköszönve a jogi tanulmányoktól a magyaróvári gazdasági főiskola diákja lett. A tanultakat a nagy­cenki Széchenyi birtokon próbálta ki, majd apja nagyszántói birto­kán gazdálkodva alkalmazta. Az élet tisztelője és az élőlények fel­tétlen védelmezője. Sikeres gazdálkodó lett, de nem osztozott a vi­déki gazdák „értelmetlen" szórakozásaiban, a horgászatban, az aga­rászásban. A lovaglás volt az egyetlen, amit kora divatos időtöltései közül szívesen művelt. Szabadidejében sokat olvasott, s gyakran dolgozott faesztergáján. Egy ilyen alkalommal baleset érte, s tályo­got kapott. A vidéki felcser, aki operálta, nagyot hibázott, aminek következtében fél év múlva félholtan vitték a fiatalembert Pestre, ahol tizenegy hónapig kórházban feküdt. Egyik tályog jött a másik után, s egyik operáció a másik után. A negyvenharmadik operáció­nál aztán előkerült testéből egy zsákvarró tű, és egy darabka viasz, amelyeket az első felcser felejtett benne. Ekkor határozta el: orvos lesz! A hosszú kórházi kezelés közben egy betegtárs angol tanártól megtanult angolul. Apja nem örült a pályaelhagyásnak, s a bécsi orvosi egye­temen való tanulását igen szűkösen finanszírozta. De András bizo­nyított kiemelkedő tanulmányi eredményével, amikor 1864-ben ha­zavitte szüleinek az orvosi diplomát. Édesapjával közösen választot­ták letelepülése színhelyéül a megyeszékhely Nagykállói. Jósa doktor úr kallói évei A ház, ahová költözött nem volt nagy, de legénylakásnak épp elegendő. Háztartását két nővére, Klára és Ilka vezette. Az ifjú doktor (4. kép) tennivalók után nézett. Meglátogat­ta dr. Korányi Frigyest (5. kép), aki szívesen fogadta, s megmutatta nyolc ágyas kis kórházát. Nagy vívmány volt ez, sokat kellett érvel­nie érte Korányinak a megyeházán. Jó szívvel adta át a lelkes fiatal­embernek, akinek nagyapja is, apja is adományt tett a megye kórhá­za számára. Tudta, jó kézbe kerül amit létrehozott, lelkes, nagy tu­dású, kitűnő orvos kezébe. És Korányi Frigyes nem sokkal ezután ­1864 decemberében - elköltözött Pestre, hogy rövid magán prakti­zálás után egyetemi tanárként folytassa működését. Jósa András átvette a kis, magán adományokból fenntartott „Egyesületi Kórház" vezetését. Elsőként meg kellett nyernie az 5. kép Korányi Frigyes (Korányi Emlékház gyűjteménye, Nagykálló) Fig. 5 Frigyes Korányi (Collection of the Korányi Memorial House, Nagykálló) 4. kép Jósa András, a pályakezdő orvos (Jósa András Múzeum Adattára) Fig. 4 András Jósa, the young doctor (Archive of the Jósa András Museum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom