A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Helytörténet - Ulrich Attila: Egy nemesi karrier a XVIII. század elején - A birtokszerző „üzletember", jóbaházi Dőry László

viszont, hogy Macskássy Dunszt Pálnak tartozik 1677 RFt-tal. Mit tettek Meskóék? Kifizették Dunsztot, így átvették Macskássy adósságát, egyben kifizették Dőry adósságát is (MOL P 105 4. csomó, 1702.). A pénzét követelő Macskássy Péter így egyszerre, anélkül, hogy bármit is tett volna - és ez igaz Dőry Lászlóra is - hirtelen a Dőry adósok között találta magát. Hogy miért Dőry adós? Azért, mert sem Meskó, sem Fiath nem foglalkozott tovább az ügyekkel, azt mindig Dőry intézte, ők csak a pénzt adták. Ezt láthattuk a fentebbi ügyek intézésénél is. És egyébként meg, mire valók a barátok? A Tolna vármegyei javak kérdése eldőlni látszott. A mérleg egyre jobban Dőry felé billent, a pénztelen Monaszterlyeknek esélyük sem volt a kölcsön visszafizetésére. Ráadásul közben meghalt az adományozott Monaszterly János, így özvegyének nem maradt más választása, mint Dőry Lászlóhoz fordulni. 1709. augusztus 7-én bízta meg azzal, hogy az adósságuk miatt a „Fölséges Udvar előtt való számlás Instantiák" ügyében járjon el. Szeptember 30-án pedig már minden rendezendő ügyük intézésével Dőryt bízta meg (MOL P 105 4. csomó, 1709.). Dőry László birtokszerzése befejeződni látszott 1709. november 7-én. Bécsben e napon egy megbízólevelet írt, amelyben tudatta, hogy Monaszterly Jánostól 12 puszta felét bírja Tolna vármegyében, ezen kívül a Paksiaktól „örökös jussul" Hódost, Uzdot, Borját és Bikácsot, attól kezdve, hogy „Simontornyát 0 felsége győzedelmes fegyvere a kurucoktól megvette". Birtokai azonban pusztaságuk miatt semmit sem értek, ezért azt a megoldást találta ki, hogy délről jobbágyokat csábított ide. Éppen ezért megbízta Joviczka Jankót (400), Nánay Kenézt (500) és Osztroján Sztarosztát (300) összesen 1200 szerb család betelepítésével. A szerződés szerint a betelepülő jobbágyok (8 marhásak) egész telek után 8 VFt-ot fizettek cenzusban, kilencedet adtak, 2 napot kaszáltak, 2 napot szántottak, 2 napot gyűjtöttek, 2 napot szénát hordtak. A három megbízottat és családjukat sikerességük esetén pedig örökösen felmentette a jobbágyi szolgálatok alól (MOL P 105 4. csomó, 1709.). Innen indul tehát a Tevel-zombai uradalom története, amelyet ténylegesen megszállnak majd a szerbek, később a németek is. Ha az eddig leírtakból valaki azt gondolná, Dőry Lászlónak igen könnyű dolga volt Bécsben: ülni és lebzselni az udvar körül, várni a híreket és az oda utazó nemeseket, hogy aztán tetemes jutalék fejében elintézzen „ezt és azt", az látszólag közel jár az igazsághoz, mégis nagyot téved. László felemelkedése a Rákóczi-szabadságharc idejére esett. Császárhű nemesként magyarnak lenni Bécsben a magyar szabadságharc történései idején nem volt egyszerű dolog. Pláne akkor, ha az a magyar még nem rendelkezett kellő tapasztalattal, és a ranglétra alján állt. Nem sokat segített neki az sem, hogy rokonságának néhány tagja (Pál és András) a szabadságharc oldalán harcolt. Ráadásul egyikükkel, Andrással folyamatos levelezésben állt, hiszen az ő ügyeit is kezdetektől László intézte. Nos, a levélváltások egy kelet-magyarországi nemessel, aki a Rákóczi-birtokok által körbevéve választott magának lakhelyet, nem keltettek bizalmat a bécsi udvarban. így történt meg az az eset 1703. június 20-án, amelyről Rajmann(us) Péter tudósította Károlyi Sándort Bécsből: „De hogy Dőry László nevű ide való magyar ágens tegnap előtt rumerknechtek által két deákjával együtt ... megragadtatott, és az egész levelei is szállásárul elszedettenek, azt tudom ekkoráig nem hallotta volt Nagyságod." (KÁROLYI 1897. 16.) *** Dőry László karrierjének felívelése egyértelművé tette a famílián belül, hogy a család melyik ága lesz a meghatározó. Amíg a Dőryek túlnyomó többsége Sopron vármegye szomszédságában telepedett le, addig László, mint fentebb olvashattuk, egy, a török által elfoglalt, majd népességében megcsappant megyében próbált szerencsét. A Tolna vármegyei Tevel-zombai uradalom azonban