A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor

Az öreg huszár intézkedik... Grófnőt a lovaggal az úttól jobb oldalt pár száz lépésnyire eső fenyő erdőbe tessékeli, amit azok örömmel fogadnak. A komorna visszamaradt a batárra felügyelni, mert abba vannak az ezüst és arany evőeszközök és sok más egyéb női toiletthez tartozó dolgok, amiket magára hagyni nem lehet s magára maradva a komorna a sok káromkodás hallatára, ami a kocsistól ered - melyre a vén huszár, nem tudni mely okból, csak a bajusza alatt nevet - sürün veti magára a keresztet. Menne, rohanna, repülne — a kis fenyvesbe úrnője után — de nem hagyhatja botárját. A vén huszár minden kísérő személyt - még az inast is - a nagy kerék mellé rendel, mert azt, ha lassan is, de állandóan forgatni kell, mert különben a kerék egybeforr a tengellyel s akkor egy tapodtat sem tudnak tovább menni. Fiának pedig rövid gondolkodás után kiadja a parancsot az öreg huszár: Kovács kell ide, menj hát fiam, Mihály, Nyíregyházára, úgyis közelebb van az ide mint Oros s hozz egy kovácsot műhelyestül. A fiatal huszár vágtatva ér Nyíregyházára, s az első kovácsmesterhez beállít s kiadja a parancsot, hogy fejvesztés terhe alatt jöjjön azonnal! Kevélyen mondja erre a tirpák kovács mester: „ja szom nyíregyházi cslovek,ja nyeigyem do idegen határ" - ugylatszik, hogy a tirpák már abban az időben is önállóságra törekedett s a mindenáron való szétválás gondolatával foglalkozott a megyével szemben, mert tovább folytatja: „Mnye nye bugyezs parancsolovagy, ja man armaris. " Hiába valónak bizonyult minden további kapacitálás, a tirpák kovács nem megy. Erre a hetyke huszár félretolja csákóját, megvakarva üstökét felfolyamodott a magasságos égig... kacskaringós huszár imádsággal; - de a kovács mester addig verte tovább a szikrázó vasat, hogy azt már a huszár lova sem bírta tovább eltűrni s gazdájával elindult Orosra. Orosra érve kiadja a parancsot: az egész kovácsmühelyt pakoljátok fel íziben szekérre fejvesztés terhe alatt. Nem esik jól ilyet hallani a mesternek, meg a segédnek. Össze is néznek és a csizma szárába keresik a bicskát - azért orosiak -; de meglátván a huszár válláról lelógó nagy öblű bronz trombon puskát, mely szörnyen imponált nekik s amilyent ők még nem láttak s mondják is maguk között: „ ez talán a golyószóró ágyú " s csendesen megadják magukat a sorsuknak. Ha lassan is megy, de szekérre pakolják az üllőt, a fújtatót, a satut, a kis meg a nagy kalapácsot, meg a sok hidegvágót, ráfhúzót és ráfvasat, meg a sok kocsikenőcsöt. Ki tudja mire lesz szükség. A fiatal huszár pedig ezalatt a kocsmába téved s leöblíti mérgét egy-két pohár borral s visszafelé menet már ő is nótázni kezd a szép mezzoszoprán hangján dalolja oly érzéssel, hogy még a kovácssegéd is dudorászni kezd hozzá: Esik eső kinn a pusztán Cifra szűröm hej de nagyon megázott, A szélvésszel versenyt futó Pej paripám hej de nagyon megfázott, Takard be hát kis angyalom, Futott érted, fáradt érted eleget, Aztán meg forró csókkal, öleléssel Gyógyítsd meg a szivemet. s tovább folytatja: Kint a pusztán nincsen bokor Nem szedhettem neked babám virágot, Pedig hidd el ha tehetném Neked adnám ezt az egész világot, Ez a világ nem az enyém, így hát babám nem adhatok egyebet;