A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Néprajz - Kiss Lajos: A Rétköz népi építkezése

A legszegényebb zsellérek lakásait nem számítva, melynek a hossza se haladta meg a három és fél métert, régen alacsony házak voltak, de hosszabbak és szélesebbek. Nem volt ritka a 7-8 m széles szoba, melyben 18 gerendát lehetett megolvasni. Olyan nagy házak voltak, hogy mulatozás alkalmával a harmonika szó nem hallott egyik sarokból a másikba. Meg kellett állniok a táncoló pároknak, hogy a nóta ütemét felvegyék. Az ilyen nagyházban 3 feleséges fiú és 8 gyerek lakott együtt az öreg szülőkkel. Dombrádon 8 nyoszolya volt a házban 6 feleséges fiu és a szülök részére, az unokák a suton aludtak, meg a toló nyoszolyában. Azzal tartották régen, mentül gazdagabb valaki, annál több gyereknek kell lenni, mert a szegény nem tudja eltartani a nagy családot. Megyeren öreg Juhász Jánosnak 9 fia volt. Abban az esetben, ha a családok nem egyeztek, az egy nagy szobából csináltak kettőt és mind a kettőnek külön pitvart rekesztettek, mely ha nem telt az épületből, pótolták is. Ez a két szobás, két pitvaros ház a kamrával volt egy fedél alatt egymás végében. Jómódú helyen, különösen nemesi házaknál nem egymás után hosszában helyezték el az egyes helyiségeket, hanem ellenkezőleg, szélességében bővült az épület, a két szoba mellé keskenyebb ún. oldalszobák kerültek. Erre az elhelyezésre a nemes embert - mint Györffy megírta Az alföldi parasztház című dolgozatában - a szálas tűzrevalóval, szalmával, náddal való fűtés vezette. E pitvarból fütődött mind a négy szoba akként, hogy a nagyobb szobában levő kemence egy része padkástól együtt az oldalszobába is átért, a két szobát elválasztó közfalat a kemence szélességeken nyitva hagyták. A kandallót az oldal szobába tették. Ha szükség volt mind a négy szobára, abban az esetben a ház végéhez építettek kamrát, de rendesen az egyik oldalszobát használták kamrának. Ahol csak az egyik (déli) oldalon levő két szobát lakták, a másik (északi) oldalon levő mindkét szoba kamra volt. A nagyobban tartották a terményt, a kisebben a sódart, szalonnát, befőttet. Ennek a kisebbnek tiltott kamra volt a neve. Az ilyen ház mellé hátul a pitvar folytatásában még egy helyiséget ragasztottak, amit kilépőháznak, meg hidegháznak hívtak, mivel fűteni nem lehetett, kéménye nem volt. Nyáron itt étkeztek, télen a sütőlapát s más nagyobb konyhai eszköz állott itt. Amely házban két család lakott, ott mind a két oldalszobát kamrának használták s rendesen onnan jártak fel a padlásra. Ahol eredeti célját szolgálta az oldalszoba, ott a felnőtt lány lakta, míg férjhez nem ment, sőt azután is ott maradt a fiatal pár, míg maguknak külön házat nem építettek. A községek utcáján végig menve, keskeny, hosszú telkeket látunk egyik oldalán csaknem egész hosszában beépítve egy fedél alatt. Később alakult ez így ki, a magja mindig egy, vagy két szobás ház volt az ilyeneknek, melyeket a változó családi állapot szerint alakítottak, bővítettek apródonként egy-egy helyiséggel, míg az eredeti háztól távolabb eső istállóval összeért s egy fedél alá került. A régi házaknak tornácuk nem volt, csak ereszük. Megyeren 1869-ben építették az első tornácos házat. Jó módot jelentett a tornác. A nemesi tornácos ház oszlopa közepén hólyagosra volt faragva, mint Paszabon Bíró Gerzsonné házánál látható. Radon az 1830-as évekből származó tornácos jobbágyi ház ma is megvan, de oszlopa nem faragott. A tornác soha sem toldott és mindig nyitott. Legújabban rakják be egyik végét szélfogónak, hogy a szemetet a szél ne kavarja be. A földes úr háza volt kőlábas tornácos, még ha hosszabban elhelyezett kétszobás volt is egy pitvarral, mint az Vasmegyeren ma is látható. 1850-ben épült Megyeri Károly földesúr részére. A fejlettebb földesúri ház oldalszobás volt és kőlábas tornácú. A leeresztett tető sokszor körül tornácos. A telkek berendezése a szerint változott, hogy mekkora volt a telek, milyen anyagi helyzetben élt a rajta lakó, véggel az utcára, vagy keresztbe építették rá a házat. Sok helyen összevissza voltak a melléképületek az udvaron (Beszterec) mégis a célszerűség, szükség és szokás állandóbb helyet jelölt ki az egyes épületeknek.