A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)
Gyűjteménytörténet - L. Nagy Márta: Saáry Sándor
odébb állok. De nem azért vagyok orvos s hozzá szabolcsi, hogy megijedjek. Midőn nagyvártatva bejött, én éppen az „agyafúrt" koponyák tanulmányozásában voltam elmélyedve... Újságolja nekem, hogy rablók garázdálkodnak a vidéken s óvott az éjjeli utazástól. De bemutattam zsebemben lévő pompás nagy browning s még finomabb mivű vellodog revolveremet s megnyugtattam őt, hogy szükség esetén azokkal szemben is megállom a sarat. Végre is bemutatta nagyszabású éremgyüjteményét. Egy órai kapacitálás és nagy öszszegek Ígérgetése dacára nem tudtam megfőzni a kollegát; nem puhult, hajlíthatatlan maradt. Nem adta semmi pénzért a medvés érmet. Kijelentette: mondjam meg a grófnak tisztelje és becsülje meg benne a numizmatát; az ő érme nem eladó. Elbúcsúztam s útra keltem lehangoltan, korom sötét éjjel, berúgott kocsissal, aki akkor fékezett, ha meredeken mentünk s akkor engedte a féket szabadjára, mikor lejtős uton, hajmeresztő mélységek mellett rohantunk halálos rémüldözések között, s kinek füléhez hiába kiabáltam tótnyelvbéli ismeretem tárházából vett legvaskosabb gorombaságokat, ö aludt nyugodtan tovább. Előzőleg azonban megmutatta, hol dőlt be a mult héten egy autómobil, amikor is utasai közül ketten szörnyethaltak. Már én is aludtam volna a fáradságtól, de nem tudtam, mert eszembe jutott a rabló história, s hátha igazat mondott a kollega, s mindkét kezemben egy-egy revolvert szorongatva tettem meg a hosszú kocsi utat. Elővigyázatosnak kellett lennem, mert nálam is volt kevés pénz, ha nem is régi; de uj. Az elővigyázat nem volt alaptalan, mert a rablók közül egy rablót a csendőrök ott tényleg agyon is lőttek, amint erről Rozsnyón értesültem. A lovak jóvoltjából mégis csak megérkeztem Nagymezére reggelre. A vendéglő nagyterméből halk cigányzene hallik, mégis felismerem a nagymezei ügyvédnek és végrehajtó társának meg-meg csukló hangját, amint dalolják: Hej cigány hallod e? Ha visznek a temetőbe a háza előtt csendesen, csendesen. Rozmaringos ablakánál egy nótára ha megállnánk csendesen, csendesen. Zavard meg a boldogságát, édes mátkaságát, hogy egymást át ne karolják, míg a síromat hantolják csendesen, csendesen... S ilyen faj magyaroknak tiltották be a zsebrák csehek most a magyar nóta éneklését Nagymezén... Ott azonban ugy hozzá nőttem a fiákerem kemény, rugómentes üléséhez, hogy egy sovány vendéglős és egy feltűnő kövér kaszirnő alig tudtak leemelni a kocsiból derékzsábám miatt, melyet ez uton szereztem s mely csekély 6 esztendőn át tartott. Ez utamról igazán elmondhatom, hogy drága út volt. Pöstyént kétszer s a Lukács fürdőt csak egyszer kellett felkeresnem miatta 4-4 hétre. Nagymezéről Rozsnyóra mentem, onnét több sürgönyt menesztettem Vereskőre a collegához, ígérvén fűt-fát; de az süket fülekre talált. Dr Horváth Akos, aki agglegény volt, egy éven belül meghalt. Rokonsága elkótyavetyélte régiség gyűjteményét s a medvés érem is potom áron külföldre került, de azóta megtudtam, nem volt az érem unicum, mert van belőle a bécsi múzeumban három darab, Parisban egy darab és Renner professzornál szintén egy darab. Rozsnyón kárpótoltam magamat, mert kocsin kirándultam Krasznahorka Váraljára s ott a várban főként a fegyvergyűjteményt tanulmányoztam, meg is találtam ott az én XVI. századbeli szakállas csatakigyóm — ágyúm - párját s láttam gróf Andrássy Istvánné Serédy Zsófia üvegkoporsóban nyugvó mumifikált ép tetemét. Majd gróf Andrássy Dénes által imádott felesége Francziska grófnőnek részére emelt csodaszép s több millió forintba került mauzóleumát néztem meg és pedig gyertya fény mellett, ami idáig senkinek nem volt megengedve.^ Féltik a gyönyörű színes márványokat, nehogy a füsttől bekormozódjanak. Sok időt töltöttem a várban, sötét este lett, mikor a temetőhöz értem. Mivel Andrássy Dénes (1835-1913) nem csupán nagy műpártoló volt, hanem maga is művész. Műgyűjteményét a Krasznahorka váraljai várban őrizték. Hablawetz Franciskát - polgári származása ellenére - 1866-ban vette feleségül. A házaspár egész életét a jótékonykodás jellemezte, főleg Rozsnyó városában. Felesége halála után Dénes gróf 1903-ban a vár északnyugati részét és bástyáját átrendezte Franciska grófné ereklyemúzeumává, több mint ötezer darabot számláló tárgyat és ereklyét halmozott ott fel. (L. JUHÁSZ 2002. 118-119.)
