A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

156-157., XVI. tábla 1.), a nyársapáti 42. és 179. (BENKŐ 1980. 325., 362. 10. tábla 7., 371. 19. tábla 5., 332., 368. 16. tábla 1., 372. 20. tábla 12.) sírban. Egymásra ásott gyereksírok betöltéséből került elő egy hasonló csat Edelényben (SZEKERES 2005. 261., 262. 3. kép 4.). Ilyen csatot ismerünk még Csepelyről (KOVALOVSZKI 1969. 249. 40. ábra), Várpalota-Loncsosról (MRT 2. 1969. 213., 318. 28. tábla 1.), valamint Nyitráról (BREZINOVA-SAMUEL 2007. 51. 72. ábra).

49 Ezt a csattípust általában a XV. századra keltezik (BENKŐ 1980. 339., SZEKERES 2005. 261.). Ezt megerősíti az ozorai példány, mely a 25. számú árokból került elő. Pontos rétegtani helyzete nem ismert ugyan, de mindenképpen 1426 után kerülhetett oda, lévén hogy a vár 1416-1426 között épült fel (GERE 2003. 95.).

50 Ugyanakkor vizsgálatuknál nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a csúti temető XLVI. sírjában a csattal együtt egy Mária érem is előkerült (GEREVICH 1943. 140.). Ovális csatkarika. A Nagyhalászon talált csat párhuzamai több helyen előkerültek. így Kaszaperen (BÁLINT 1938. 157., XVI. tábla 3.), Mohács-Csele-patakon (Fehér 1955. 226., XXXVI. tábla 9.). Az említett csatokkal érme nem került elő, de tudjuk, hogy a Mohács-Csele-pataki ásatáson Zsigmondtól I. Mátyásig, míg Kaszaperen Hunyadi János kormányzóságától kezdve I. Ferdinánddal bezárólag találtak érmeket (BÁLINT 1938. 163-164.). Ez utóbbi lelőhelyen lehetnek ettől néhány évtizeddel fiatalabb sírok is. Figyelembe véve, hogy a Mohácson előkerült csatot az előzőekben bemutatottakhoz hasonlóan szívsor mintával díszítették, korát ezeknek is a XIV. század végére - XV. századra kell tennünk. Pántgyűrűk. Az ásatáson két pántgyűrü került elő, mindkettő szórványként. Nagyon hasonló - bár díszítésben kissé eltérő - gyűrűk kerültek elő nagy számban a négyszállási temetőből. Ennek a gyűrűtípusnak az elterjedtségét - leginkább női sírokban található meg - mi sem bizonyítja jobban, mint hogy e temető 42 sírjában került elő (SELMECZI 1992. 90.). Bár önmagukban pontosabb kormeghatározásra alkalmatlanok, használatuk általánosnak tűnik a XIV. századi temetőkben (SELMECZI 1992. 91.), s előfordulnak a következő évszázadban is. Fülesgomb. Az egyetlen nagyhalászi fülesgomb esetében kérdéses, hogy az itt tárgyalt korszakhoz tartozik-e. Formája hasonló a korszak gombjaihoz, fülének kialakítása és a gömbtesthez való csatlakozása miatt azonban elképzelhető, hogy a XIV-XV. századnál későbbre kell kelteznünk. A koporsóveretek. Az említett véreteket a templom kriptájának padozatán találták. A kriptából nem került ki koporsó vagy csontváz, így az ott eltemetetteket a templom elhagyása során nyilván exhumálták, s ennek során kallódhattak el a bemutatott darabok. Hasonlókkal gyakran találkozunk a kriptafeltárások során. Leggyakrabban a XVII-XVIII. századi temetkezésekből származnak, de használatuk valószínűleg a XVI. századig visszanyúlik. Bár pontos kormeghatározásra önmagukban alkalmatlanok, érdekes színfoltját jelentik a korabeli előkelők temetkezési szokásainak. Használatukról Apor Péter és Bél Mátyás egyaránt röviden megemlékezik: ,^4z koporsót penig, amint leíróm, bevonván, az koporsót ezüst, aranyas fejű szegekkel igen gazdagul külyel [kívül] beverték, és hogy az aranyas fejű szeg jobban kiadja magát, az koporsót fekete bíborral vonták be, s azt szegezték az koporsóra az arany fejű szegekkel; azonkívül az koporsójára mind férfiaknak, mind asszonyoknak szegeztenek tizenkét selyemmatéria képíró által írt címereket, az holtnak címerit." (APOR 69.) Bél Mátyás pedig a következőket írja: „Különleges a nemesség körében, hogy a koporsót sárga szögekkel ékes fekete vászon- vagy selyemlepellel vonják be, s aztán oldalát feldíszítik a minden család által viselt nemesi címerrel. " (BÉL 476.) A következőkben néhány forrást mutatunk be arra vonatkozólag, hogy mennyire általános volt a használata a XVII-XVIII. században eltemetett előkelők temetkezései során: Igaz a tárgyat a XVII-XIX. századi fémleletek között mutatták be. Az adatra Hatházi Gábor hívta fel a figyelmünket, akinek segítségét ezúton is köszönjük!