A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

A három - a templom képét radikálisan átformáló - építkezés Nagyhalász történetének ismeretében két nagyobb korszakban képzelhető el. A két részre szakadt település első fénykora a XIV-XV. század. A pápai tizedjegyzékben szereplő adatok nagy közösségre utalnak, a későbbi oklevelekből virágzó falu képe bontakozik ki. A templom a XVI. század végére valószínűleg romos, de a XVII. század elején, a helyreállítás után már jómódú református gyülekezet használja. Az egykori felszereléséhez tartozó aranyozott ezüst úrvacsorapohár 1619-es, egy ezüst kenyérosztó tányérja pedig 1645-ös. Az épületet a XVIII. század elejétől fokozatosan hagyták el.

36 A délkeleti sarok mellett feltárt építmény talán gótikus kápolna volt,

37 a VIII. tábla 2. képen látható rekonstrukció legalábbis ennek az elképzelésnek felel meg, de létezését sem kőfaragvánnyal, sem bármilyen régészeti megfigyeléssel (felmenő falrészlet, rétegviszonyok) nem lehet igazolni. A reformátusok idején talán kevésbé képzelhető el az épületrész újjáépítése, bár a jelek szerint a XVII. században még épen álló északkeleti oldalhelyiséget temetkezésre használták.

38 A kripta a kora újkorra jellemző temetkezési szokásokhoz köthető, a pillérek átépítése ezzel a XVII. századra, a reformátusok idejére tehető, ahogyan a nyugati bővítés is ekkor történhetett. A datálási és értelmezési bizonytalanságok ellenére világos, hogy a XVIII. század végén uralkodói engedéllyel lebontott nagyhalászi templom már csak részben volt azonos az Árpád-kori épülettel. Oldalfalai, szentélye és északkeleti oldalhelyisége lehetett még XIII. századi, délkeleti oldalához talán egy XIV-XV. századi gótikus kápolna csatlakozott, összképét azonban a XVII. századi átalakítás uralta, amely puritán megjelenésű, de színvonalasan kivitelezett kőművesmunka volt. 4. A leletanyag

39 Az előkerült leletanyag három jól elkülöníthető periódust ölel át, ezért a tárgyak leírása is időrendi sorrendben történik.

40 Kora Árpád-kor Fonott gyűrű: nagyjából kör alakú, három szálból font ezüstgyürű, melynek végeit elkalapálták, és úgy alakították ki, hogy a végei - egymást érintve - enyhén túlnyúlnak egymáson (3. kép). Szórvány. Ltsz. 2009.1.1. Átm: 2,2 cm, V: 0,3 cm. Állapota: jó. Az előkerült régészeti leletanyag a történeti adatokkal megegyezően ebből a két korszakból származik (Kiss 1961. 270., DOBROVITS-CSERNYÁNSZKY-ERDÉSZ 1987. 96-97., NÉMETH 1997. 89. Részletesebben lásd a jelen tanulmány történeti részét!). Hasonló elrendezésű gótikus - feltehetően temetkezési célból emelt - magánkápolna állt a budaszentlőrinci pálos vagy a sárospataki ferences kolostor templomának déli oldalán. Plébániatemplomok esetében ilyen jellegű építményekkel a jelek szerint sokkal ritkábban lehet számolni (BENCZE-SZEKÉR 1993. 65., 80., DANKÓ-SZEKÉR 1994. 368-371.). Itt találták az ún. négyes számú sírt az épen maradt fakoporsóval (5. kép). Az alább ismertetendő leletanyagon kívül tudomásunk van arról, hogy 1990-ben a templom nyugati oldalán gépi földmunkavégzéskor különböző tárgyak kerültek elő. Ezek Csonka Ottó, a nagyhalászi Művelődési Ház igazgatója révén kerültek be a múzeumba. Ezek a XVII. századi(?) férfisírra utaló tárgyak a következőek: kőbetétes övlánc, miniatűr tőr, csatok, szíjvég és bújtató (Istvánovits Eszter jelentése. JAM Adattár 92.10.). A tárgyak jelenleg lappanganak, így ezeket nem tudjuk bemutatni. A tárgyak restaurálását Szinyéri Péterné, Varga Ágnes és Németh Erika végezte. A fényképeket L. Nagy Márta és Boros György, a tárgyrajzokat Svéda Csaba készítette. Az ékszerek, gombok stb. többsége szórványként került elő, emiatt viselettörténeti és pontosabb kronológiai elemzésre alkalmatlanok. Lőrinczy Gábor négy sír előkerüléséről tudósít. Ezek közül kettőt a XIV, kettőt a XVII. századra datált. A sírok közül a 4. számú - koporsós - sírt sikerült a legteljesebben dokumentálnia (5. kép). Néhány tárgy egy gyereksír lelete.