A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Jakab Attila - Jankovics Norbert: A nagyhalászi Pusztatemplom

egy-egy helyiség csekély falmaradványai kerültek elő. A helyiségek a szentély oldalfalai és a mellékhajók egyenes keleti zárófala közé ékelődtek, keleten az apszis ívindításának vonalában záródtak. Az északi oldalon lévő helyiség téglalap alaprajzú, kb. 2,3x4 méteres belső méretű volt. Alapozásának nyugati része az agyagalapra rakott néhány kősor formájában maradt fenn. Keleti fele teljesen elpusztult, csak az agyagréteg kis részlete került elő. Az utóbbi egyszerre készült a szentély agyagalapjával.

17 A déli oldalon lévő helyiség értelmezése bonyolultabb. Alapozásának alja agyagból készült, de foltja az északinál szélesebb, formája szabálytalan, a szentélyhez, valamint az északi oldalfal északkeleti sarkához utólag építették hozzá. Azoknál mélyebbre alapozott. Keleti oldalán részben elbányászott falcsonkja alaktalan, falmagszerü, egy rövid északkelet- délnyugat irányú szakaszból és ahhoz diagonálisan csatlakozó részletből áll. Meszes habarcsból és téglából épült. 3. A templom építéstörténete és művészettörténeti értékelése (rekonstrukció) 3.1. Az Árpád-kori templom és helye a magyar építészettörténetben A Nagyhalászon feltárt épület maradványainak leírásából egyértelmű, hogy a templom csak korlátozott mértékben rekonstruálható. Felmenő falak hiányában az alaprajz, az építészeti szerkezetek egykori képe vázlatosan alkotható újra, az építéstörténetben pedig még több bizonytalansággal számolhatunk (I., VIII. tábla). A szentély és északi oldalhelyisége, az északi és déli oldalfalak, a pilléralapozások körülépítés előtti állapota és a nyugati fal alkotja a legkorábbi, összefüggő építészeti együttest.

18 Anyaguk, építési módjuk teljesen azonos: több rétegben ledöngölt agyagalapozáson elnagyoltan megmunkált kőkváderekből épített sorok felett téglafalak álltak.

19 A szentély nyújtott formája feltűnő, félkörívesen záródott a négyszögű beiktatott térrész mögött. Északi oldalán a téglalap alaprajzú helyiség valószínűleg a négyzetes térből nyílt. A déli oldalon talán létezett az északinak megfelelő térrész, amelynek nyomát a későbbi, szabálytalan alaprajzú, és mélyebbre alapozott bővítmény teljesen eltüntette. A keleti részt a falpilléreken emelkedő, kb. 3 m széles diadalív kapcsolta a főhajóhoz. A hosszház középtengelye északi irányban csekély mértékben, de határozottan eltér a szentély főtengelyétől. Az alapozás szintjén mutatkozó tengelyeltérés kis mértékben a felépítményt is jellemezhette. A hosszház rendkívül rövid volt. Két, erősen eltérő méretű pillérpár osztotta három szakaszra. A kelet felé eső pillérek gyengébb, maximum lxl m befoglaló méretű támaszok voltak, amelyek a keleti faltól 2 méter távolságban álltak, a róluk induló árkádíveket keleten falpillérek vették fel. A nyugati pillérpár a keletiektől kb. 2,5 m távolságban állhatott, befoglaló méretűk nagyobb, kb. 1,5x1,5 m volt. A keleti és a nyugati támaszok közötti árkádívek szélesebbek és talán magasabbak is lehettek, mint a kelet felőli első szakaszban lévők. Nem teljesen világos, hogy a szentély tengelyeltérése, valamint a két árkád méretkülönbsége tervezési-kivitelezési pontatlanságra vagy Az északkeleti oldalhelyiségben tárták fel a 4. számú XV1I-XVIII. századi temetkezést. Fakoporsója a rászegecselt mintás textil jelentős maradványaival, beszakadva került elő. Lőrinczy Gábor az ásatási dokumentációhoz tartozó rekonstrukciós rajzokon először korábbi templom létezésével is számolt. A templom szentélyét önálló, korábbi, egy hajós plébániatemplomként próbálta értelmezni. Mivel erre vonatkozó régészeti adat nincsen, a későbbi közlésekben ez a periódus már nem szerepel (LŐRINCZY 1981.). Talán a pillérek a felső részeken is kőből épültek, mindenesetre az északnyugatin kívül egyik sem maradt meg abban a magasságban, ahol a falazatnak téglára kellene váltania. A falpillér alapok ugyanakkor 3-4 kősor felett mindenhol téglában folytatódtak.