A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Scholtz Róbert: Szkíta, szarmata és késő népvándorlás kori leletek Tiszavasvári-Kapusz-lapos lelőhelyről

mód elcsökevényesedett változatának fogható fel (KULCSÁR 1998. 39.), esetleg kőben szegény vidékeken a halmok alatt talált kőgyürük helyi megfelelőinek tekinthetők (CSÁNYI 1980. 162.).

23 Az árkok rendeltetése Az árkok rendeltetésének problémáját máig nem sikerült a kutatásnak megoldania. A különböző korszakokkal foglalkozó kutatók egyetértenek abban, hogy a sírt kerítő árkok az egykori sírhalmok bizonyítékai.

24 A természeti erők és a különböző antropogén hatások következtében e sírhalmok gyakran megsemmisülnek. Az ásatásokon ezért is nehéz eldönteni, hogy az árkok a halom bázisa alatti sírt vagy magát a halmot kerítették. Eredeti helyüknek a meghatározása azonban különösen fontos feladat lenne, mivel bizonyosnak tartjuk, hogy eltérő rendeltetéssel rendelkezett a halom bázisa alatti, ún. sírt kerítő és a halom bázisán kívül ásott, halmot kerítő árok.

25 Egyesek szerint a sírt/halmot kerítő árok a halmos temetkezés jele és tartozéka: az árokból nyert földből emelték volna a kurgánt (SZABÓ 1969. 79., GALÁNTHA 1985. 120., BENDE 2003. 64.). Létezik azonban olyan rekonstrukció is, melyen az árokból kitermelt föld az árkon kívül van felhalmozva (pl. Pervomajevka kurgán: VI. tábla 5. - BOHUSH-BUZIAN 1999. 96., Fig. 1. alapján).

26 Mások szerint a halom és a halmot kerítő körárok két egymástól független rítuselem, és az ároknak rituális, ideológiai szerepe van. Elsőrendű rendeltetése az volt, hogy a halottat elkülönítse a környezetétől, saját térbe zárja, szakrális területet alakítson ki (KULCSÁR 1998. 39.). Ebben az elkülönített térségben zajlott valószínűleg a halottról való megemlékezés kultusza, például a tor.

27 Erre utal, hogy az árkokban állat- és embercsontokat - lókoponya (Sándorfalva 145. sír, Tiszavasvári), emberi állkapocs (Chotín I-B 72. sír) - és törött edényeket találnak, amelyek az odakerült áldozatok maradványai.

28 Fontos jellemzője ezeknek az árkoknak a bejárat megléte, szemben a kurgánoknál használatos árokgyűrüvel, amelyet nem szakítottak meg, s valószínűleg csak technikai célokat szolgált (KULCSÁR 1998. 39.). Az első nézőpont elfogadása esetén mind a 7 lelőhelyen halmos temetkezésekkel kellene számolnunk, míg a második esetben csak a hetényi árokgyűrűs sírnál kellene halom meglétére gyanakodnunk. Utóbbi álláspont ellen szól viszont az a tény, hogy Tarnabodnál a körárok egy sírhalom alatt jelenkezett (PÁRDUCZ 1969A. 37.). A probléma megválaszolása további kutatást igényel. Csányi Marietta szerint a halmok alatti kőgyűrü szerepét az árok „partjára hányt földből kialakított sánc töltötte be" (CSÁNYI 1980. 162.). A hazai kutatás a körárkokat általában halomkerítő árkoknak tartja, ám véleményem szerint a tarnabodi sír (PÁRDUCZ 1969A. 37.) alapján a halom alatti, sírkerítő lehetőségét sem vethetjük el. Előbbit a halomemelés előtt ásták ki, s feltehetően a temetkezési szertartás idején (előtt) tölthetett be valamilyen szerepet, esetleg a sírépítmény részét képezte. A halomkerítő árkot viszont a halomépítés közben vagy után ásták, s földjéből a sírhalom bázisát és/vagy az árok külső oldalát övező sáncot alakították ki. Utóbbiak gyakran régészeti leleteket is tartalmaznak. Szabó J. Gy. feltételezése szerint a körülárkolt temetkezések esetében nemcsak árok, hanem földgyürü/kerítés is védte a sírt (SZABÓ 1969. 79.). Az ásatási megfigyelések alapján egyes kutatók arra jutottak, hogy az árokból származó föld nem elegendő a halom felépítéséhez. Az árkot a kurgán felhordása után alakították ki, s valószínűleg a tűzzel kapcsolatos kultuszoknál, áldozatoknál játszott szerepet. A szkíták több helyen is megszakították az árkot, ha csak egy bejárat volt, akkor a bejárat az uralkodó sírtájolás irányát követte (KULCSÁR 1998. 35.). A Vlagyikavkaz (korábban Ordzsonikidze) melletti Tolsztaja Mogila kurgánt kerítő árokban 11 helyen akadtak, feltehetően a halotti toron vagy több, egymást rövid időn belül követő szertartás során elfogyasztott állatok csontjaira. A 35 ló, 14 vaddisznó és 2 szarvas összesen mintegy 6500 kg húst szolgáltathatott a szertartás(ok)on összegyűlteknek (BRASINSZKIJ 1985. 104., ROLLE 1989. 34-35., Fig. 16).