A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)
Régészet - Makkay János: Antik források — ősi szokások
Homérosznál is találkozunk egy talán ide sorolható, tudomásom szerint a kutatás által érdemben (tehát északkeleti kapcsolatai szempontjából) még nem tárgyalt szarvasábrázolással: az Odüsszeia 19. énekében Pénelopé vizsgálgatja férje igazmondását: hogy ti. az idegen koldus [Odüsszeusz, most a krétai Aithón álnéven] tényleg vendégül látta-e hajdani palotájában Odüsszeuszt: ,,/íz/ hiszem, itt az idő, idegen, hogy megvizsgáljam, vájjon a férjemet, isteni társaival te valóban láttad-e vendégül palotádban, ahogy kijelented; mondd meg hát: az uram testén a ruhája milyen volt, s milyen ő maga is, meg a társai, kik vele voltak. " Mire a válasz: „Bíbor gyapjúköpenyt hordott fényes Odüsszeusz, kétrétűt; aranyos csat volt a köpenybe akasztva kettős kapcsokkal, gyönyörű díszítéssel a lapján: mellső lábaival foltos szarvast kutya tartott, s marta a vergődőt; mindenki csodálta: aranyból van noha mindkettő, ez fojtogat és harap egyre, az pedig elszabadulni akar, vergődik a lába. " (OD. 19: 215-232.) Nyilvánvalóan állatküzdelmi jelenet, amelynek részletes elemzése hosszabb tanulmányt igényelne. A szkíta állatstílusban gyakori az, amikor oroszlán, párduc vagy griff marcangol szarvast, de nem ismerek az ilyenek között sem övcsatot, sem szarvasra hátulról támadó kutyát (GALANINA-GRACH 1986., képek: 152-155., 163., 190-192.). Lehetséges, hogy ennél a kérdésnél hasonló a helyzet, mint a szamoszi szoptató szobrocskánál: az igazi párhuzamai valahol a szkíta művészet időszaka előtti ábrázolások között keresendők. Gödöráldozat a Hermész-himnuszban A boldog olimposziak Phoibosz Apollón gondozásában őrzött, nevezetes, erős fejű, széleshomlokú ötven marhájának sikeres elrablása után (patáikat a nyomok megzavarása céljából megfordította 47 ) Hermész a cinkos Éj segítségével sikeresen hajtotta őket az isten nagytetejü szép istállójába, először a dús legelő melletti itatóhoz. Majd Ott megetette füvekkel a bőgő barmokat, aztán istállóba terelte zsúfoltan, sűrű csoportban, míg levelén rágódtak s harmatmosta virágon, „Volt gondja a cselre: elrendezte a patájukat úgy, hogy hátul a mellső hagyja nyomát és megfordítva, de ő maga szembement velük" (HYMNUS AD MERCURIUM 76-79. sor). Általában a kérdéshez Apollon megjegyzése: „éneked annyit ér, mint ötven barom, ezért én azt hiszem, egy-kettőre megállapodunk egymással" (a himnusz 437^138. sora). Vö. WEST 2007. 31.! Herakles Geryones marháit hajtotta el az oszlopokon túli, az Ókeánosz mellett lévő Erytheia szigetéről (HERODOTOS IV:8). Latin szerzők szerint Latiumban megállt, és ekkor Cacus, a barlanglakó tolvaj az Erytheia földjéről elrabolt marhákat a farkuknál fogva hátrafelé húzta be az Aventinuson lévő barlangjába: Propertius IV.9.1-20: aversos Cauda traxit in antra boves. Vö. még Vergilius Aen. 8.190-272.; Livius 1.7.3-6.; Ovidius: Fasti 1.543-82. Cf. WEST 2007. 261.!
