A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Megemlékezések - Trogmayer Ottó: 1958-2008 - Ötven éves a Jósa András Múzeum Évkönyve

Az alapító atyák közül úgy tudom mára csak Makkay János maradt olyan alkotó, aki az első kötettől kezdve folyamatosan jelen van a lapban a jubileumi számig bezáróan. Az első kötet 11 szerzőjét - közöttük Nyárády Mihályt, Erdész Sándort, Felvinczy Takáts Zoltánt, Fettich Nándort, Balogh Istvánt - nagyon sokan követték, a hazai régészet és néprajz színe java szerepel a kötetekben. Az már természetes, hogy egyre újabb és újabb nevekkel találkozunk, akik helyet követelnek maguknak a tudomány csarnokában. Sajnálatos módon egyetlen régész, kedves barátom, Dienes István hiányzik a szerzők koszorújából, ezzel örökre adósa is maradt szeretett városának. Nem tudom eléggé kifejezni, milyen nagy dolog volt fél századdal ezelőtt, az akkori nehéz viszonyok közepette tudományos dolgozatokat közreadni. Késések voltak az akkori nyomdai lehetőségek miatt nemcsak Nyíregyházán, hanem másutt is. Talán nem véletlen, hogy az 1958. évi kötet bevezetőjét 1959 januárjában jegyezte a szerkesztő. Ezért születtek összevont évfolyamok, vagy maradtak ki évfolyamok, attól függően, hogy a szerkesztő hány palack konyakot áldozott a szedők, korrektorok, tördelők, klisékészítők oltárain. Emlékeztetőül idézek pár sort az első kötet beköszöntőjéből: „Evkönyvünk elindításával, ezt a termékenyítő múltat kívántuk összekötni a Párt 1958 évi kulturális célkitűzéseivel... " A hasonló hangvétel akkoriban kötelező volt minden szerkesztő számára, ha nem akart ledöngölő véleményt kiverekedni a folyóirat és annak munkatársai számára. Az országban az első évkönyvek 1956 nyarán jelentek meg. Szegeden barátaim eufórikus hangulatban vették át a különlenyomatokat, s dedikálták boldog-boldogtalannak. Idézem a biológus Csongor Győző bökversét, melyet a hemipterákat (vízipoloska) feldolgozó tanulmánya különlenyomatába írt: Sok polosa van a tónak, dedikálom mind Ottónak. Élj úgy mint a hemipterák, amíg végül emitt e rák, szorítása enged. II. Tempora mutante... A kezdeti fellobbanás után egy ideig még fellendült az írni kívánók és tudók kedve, majd folyamatosan lohadni kezdett. Nem tudok szó nélkül elmenni Németh Péter több évtizedes szerkesztői erőfeszítései mellett. 0 volt az, aki a tüzet őrizte, a lángot ébren tartotta. O építette, formálta a kapcsolatokat a régió többi tudományos kutatóhelyével, elsősorban a debreceni egyetemmel és a nyíregyházi főiskolával. Bátran mondhatom, személye nélkül ma nem ünnepelhetnénk a jubileumot. Az első fel lobbanások után az Evkönyveknek helyet kellett adniuk a munkásmozgalmi tanulmányoknak is, és egyre jobban elmorzsázódott korábban megálmodott tematikájuk. Fura módon a kutatók jelentős része a „nagy mü" megírására készülődött, részint a szakma sajátsága miatt, részint a „minél több lábjegyzet, annál jobb mü" hamisság okából, részint elfeledve azt az igazságot, miszerint „sok beszédnek híg a leve." Akár így, akár úgy elkövetkezett az az időszak, amikor a szerkesztőknek különböző fenyegetésekkel kellett begyűjteniük a kéziratokat. Több folyóirat a túlélésért vívott harcot kellő színvonalú és határidőre elkészült tanulmány hiányában. Másik hátráltató körülményt jelentett a heterogén tartalom. A külhoni szakkönyvtárak sorra mondták fel a cserekapcsolatot, hiszen az etnográfusokat nem érdekelte a régészet és viszont,