A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Könyvismertetés - Berendi Erzsébet: Bartosiewicz László: Régenvolt háziállatok. Bevezetés a régészeti állattanba. L’Harmattan Kiadó, Budapest 2006. 224 oldal, 174 ábra, 14 táblázat, 10 számozatlan illusztráció. ISBN 963 7343 49 0, ISSN 17867460

Berendi Erzsébet A könyv nyilvánvaló korlátai közé elsősorban az tartozik, hogy nem térhet ki a determinálás folyamatára. A második fejezet címe „A régészeti állattan fogalma és helye a tudományok körében", melyben a szerző a legfontosabb rokon tudományokról is szól (ősállattan, állattan, bonctan, régészet, embertan, történettudomány, néprajz, fizika és kémia). Ezek közül hiányolom az üledéktan és rétegtan megemlítését, mely tudományok alapszintű ismeretét feltétlenül szükségesnek tartom főként a tafonómiai elemzések miatt, és elsősorban a régebbi korok (őskor) esetén az üledéktannak mindenképpen szerepet kell tulajdonítani az archaeozoológiai vizsgálatkor. A többi említett rokon tudomány hatására bőven kitér a szerző ebben a fejezetben és a későbbiekben is. A harmadik fejezetben, „Szellemtörténeti előzmények és kutatástörténet" címmel a szerző végigfut az állatcsontelemzések és régészeti állattan fejlődésén - nyilván a teljesség igénye nélkül, hiszen erről külön könyvet is lehetne írni. Érinti a „mérföldköveket" és akár „kisebb köveket" (pl. Von Guericke, Linné, Buffon, Darwin, Wallace, Lamarck, Kubinyi, Marék, Hankó, Bökönyi, Matolcsi és sok más kutató nevével találkozhatunk) olvasmányos szövegkörnyezetben, néhol már-már túl irodalmias körmondatokkal. Az olvasó mindenképp összetett képet kap erről a területről, és kiindulási pontokat arra az esetre, ha jobban el szeretne mélyülni ebben a témában. A negyedik fejezet („A régészeti állattan irányzatai és céljai") témáját szintén bőven tárgyalja a szerző, néha már-már átcsapva filozofikus szintekre, néha pedig kacifántos szépirodalmi körmondatokat használva, melyek kicsit nehézkessé teszik e fejezet olvasását főként a „tudós fajták" számára. Egyetlen terminológiai megjegyzésem lenne, mégpedig egy ökológiai jellegű: környezetromlás, mint önálló, abszolút fogalom, nem létezik, de gyanítom, hogy ebben az esetben valamiféle fordítási figyelmetlenségről lehet szó, ugyanis a kontextusból érthető a mondanivaló. Az ötödik fejezet címe: „A régészeti csontanyag állattani tartalma". E fejezet elején a szerző örökléstani alapismereteket tárgyal, melynek, véleményem szerint, ilyen szintű ismertetése fölösleges, hisz aki tanulta, már tudja, aki pedig nem, az ennyiből kétséges, hogy megértené (pl. a fenotípus fogalmát magyarázza, viszont a génáramlás fogalmát nem), összefoglalásnak mindenesetre megfelelő. Nagyon jó szempontot vet fel viszont a szerző a következő bekezdések egyikében, melyben felteszi a „költői kérdést", mennyire lehetnek vajon megbízható környezetjelzők a régészeti leletanyag vadállatcsontjai, figyelembe véve, hogy az ember hatása és mesterséges szelekciója akár még erre is kiterjedhetett. Nem árt ezt a gondolatot észben tartani, amikor elhamarkodott következtetéseket hajlamos a kutató levonni... Nagyon örültem, amikor ebben a könyvben külön fejezetet találtam „Tafonómia, régészeti leletképződés" címmel. Még nagyobb volt az örömöm a fejezet olvasása közben, hiszen teljesen érthető megfogalmazásban, sorrendben és felvezetésben ismerteti a szerző az alapvető tudnivalókat ezen folyamatokról és szakaszairól, rendkívül megkapó példákkal és illusztrációkkal segítve a megértést. A tafonómiai leírások többnyire bonyolultak és szakemberekhez szólnak, ezért lenyűgöző az a megoldás, amelyet a szerző - tudatosan vagy nem - alkalmazott az ismertetéshez. Még érthetőbbé teszi a tafonómiai folyamatokat az a tény, hogy miután elméleti vonatkozásban írja le őket a szerző, megteszi ugyanezt a leletek tükrében is, külön tárgyalva mindazokat a jelenségeket, melyeket az archaeozoológus vagy a régész az ásatás helyszínén megfigyelhet. A hetedik fejezet foglalkozik a „Háziasítás, állattartás, állattenyésztés"-sel. Ezzel a témával már foglalkoztak az archaeozoológia nagy úttörői, itt a szerző szépen kifejtve és áttekintve összefoglalja mindazt, ami az adott keretekbe belefér. Megpróbál több szempontot és elméletet bemutatni, óvatosan bánva minden tényként kezelhető leírt szóval, éreztetve a jövő kutatóival, hogy ezen a területen még szinte semmi sincs leszögezve. Lehet bátran elmélyülni, kutatni, megkérdőjelezni és akár megcáfolni - mindezt persze az észérvek keretein belül, ahogy a szerző is teszi: 496