A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Néprajz - Ratkó Lujza: Adalékok a kárpátaljai magyarság népviseletéhez

Adalékok a kárpátaljai magyarság népviseletéhez „Ez kor szerint volt. Mer akik már férjhez mentek, azok már nem jártak rövidbe. Ez törvény volt, hogy akik már férjhez mentek, azok már hosszabb, ilyen térden aluli öltözetbejártak. És nem díszesbe. " (Nagyszőlős környéke) Az 1940-es, 1950-es években a hétköznapi, munkához viselt szoknya anyaga legtöbbször karton volt. Nyári öltözéknek kedvelték az apró mintás flokont, később a nehézselymet. A minta hímzett is lehetett. „Édesanyám mindig azt szerette, hogy pici kis minta legyen benne, nem nagy, csak nagyon egyszerű. A sötétkékbe volt nagyon szép kis... mint a lóherelevél, mintha margaretta lett volna. A barna anyagon kis fehér vagy rózsaszín megakadt [előfordult], vagy legyen ott a zöld ággal egy kis kék-zöld levél, meg egy pici kis fehér vagy rózsaszínes. Vagy tiszta fehér is megakadt, kis kivárások, hímzések." (Csepe) Ünnepre, templomba tavasszal, ősszel és télen általában egyszínű szövetszoknyát hordtak. A tiszabökényi falumúzeum gyűjteményében található egyszínű sötétkék szövetszoknya alját két egyujjnyi széles, szintén sötétkék szaténszalag, valamint a szoknya visszáján körülfutó tenyérnyi széles, középkék béléssáv díszíti. A szoknya alá mindig egy-két alsószoknyát vettek hétköznapra is. Régebben vászonból készítették, az ötvenes években azonban már gyolcs volt az anyaga. A bő, ráncolt alsó szép mozgást adott a szoknyának: „Hát ezeket a ruhákat, amikbe mentek a templomba, kitartotta, úgy lengett utánnok, hogy szinte jó volt nézni az öregeket!" (Csepe) Az alsószoknya alját keskeny felhajtásokkal (piékkel) és egyujjnyi széles bolti csipkével díszítették, amelyet a hajtásokhoz, illetve a szoknya legaljára is varrhattak. A Nagyszőlős környéki falvakban úgy is viselték, hogy kilátszott a felsőszoknya alól a csipkéje. Voltak, akik „csak tiszta parasztosat", azaz díszítetlent hordtak. Mezei munkákon előfordult, hogy az asszonyok a felsőszoknyát levéve dolgoztak a nyári nagy melegben: „ Volt amikor kimentek kapálni, osztán hát kutyásul égetett a meleg, osztón ahol kevés volt a szempár, levették a felsőszoknyát, oszt az alsószoknyába elkapálgattak. Jól esett neki. " (Csepe) Kötő Hogy a szoknya fölött milyen anyagú és fazonú kötényt viseltek, az egyrészt az alkalomtól, másrészt az illető életkorától függött. A generációs divatok közti különbséget jelezte például, hogy a 60 év körüli idősebbek a régiesebb derékkötőt hordták, a középkorúak és fiatalabbak viszont már az újabb pántos kötőt viselték. A lekerekítetten aljú, csaknem a szoknyával azonos hosszúságú derékkötőt bőven ráncolták és oldalvonalig ért, vagy hátul kevés híján beterítette az egész szoknyát. A megkötőjét Nagypaládon spándlinak nevezték. Mivel ezt csak idősek hordták, a szoknyával együtt rendszerint fekete volt. A pántos kötő abban különbözött a derékkötőtől, hogy elöl deréktól fölfele egy mellrészt varrtak rá, az alját pedig lekerekítették. Hátul majdnem összeért a csípőn. A köznapi munkás 299