A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Jakab Attila: Tatárjárás kori kincslelet Tyukod–Bagolyvárról

Jakab Attila felére tehető, s valamikor a XIII. század végén - XIV. század elején hagytak fel használatukkal (KULCSÁR 1996. 249-267.). A tyukodi kincsleletben előkerült karika Kulcsár Mihály 1. típusának (a karika egyik végén ráhúzott köpű van) „a" alcsoportjába tartozik, amennyiben levélrátét díszíti (KULCSÁR 1996 253.). Legjobb párhuzama az Oroson - megyénk területén - előkerült lelet egyik elektronból készített darabja (HAMPEL 1903. 436., PARÁDI 1975. 138., 141. 13. ábra 3. kép., KULCSÁR 1996. 2. tábla 1., TATÁRJÁRÁS 2007. 99.). A két karika méretben is csaknem hasonló, hiszen a tyukodi mindössze fél cmrel kisebb az orosinál. Közel áll hozzá a Nyáregyháza-pusztapótharaszti lelet ezüstből készült két darabja is (PARÁDI 1975. 124., 121. 2. ábra 4-5. kép, 123. 3. ábra 9-10. kép). Egyszerűbb változatai több helyről is ismertek. Bronzhuzalra hajlított, ezüstlemez borítású, díszítetlen levélrátétes példányt találtak Kaposvár határában (BÁRDOS 1978. 193., 216. XI. tábla 15.). Amennyire a közölt rajzból és a leírásból kiderül, hasonló, de bekarcolt levéllel díszített bronz karikapár került elő a Cegléd-Madarász-halmi temető 110. számú női sírjából (TOPÁL 1972. 62., 71., 73. 1. tábla 11-13.). A tyukodi leletben újabban előkerült csepp alakú csüngők igazi kuriózumnak számítanak Magyarországon a láncos-csüngős fülbevalók között.

9 Bár darabjaink hiányosak, a KelebiaNégyesen talált kincsleletben megtalálható párhuzamuk segítségével el lehet képzelni, hogy milyenek lehettek eredetileg. Leletegyüttesünk különlegessége, hogy egyszerre három példány került elő egy kincsleleten belül, és közülük az egyik aranyból készült.

10 A tárgytípussal legutóbb Hatházi Gábor foglalkozott az említett - kun szállásterületen: Kelebián előkerült - kincslelet kapcsán (HATHÁZI 2005. 107-110.). A több nemzedéken keresztül halmozódó ékszerek gyűjtése már a XIII. század végén megkezdődött, és a kincseket a XIV. század vége és a XV. század első harmada közt rejtették el (HATHÁZI 2005. 142.). A minket érdeklő A tárgytípus elnevezésében - s ezzel összefüggésben viseleti szerepével kapcsolatban - némi bizonytalanság uralkodik a szakirodalomban. A Kelebia-Négyesen talált lelettel kapcsolatban Hatházi Gábor felváltva használta a láncos-csüngős előtagot megtartva a karikaékszer, hajkarika, fülbevaló és a fülkarika kifejezéseket (HATHÁZI 2005. 106-107., 166.). Elemzése során H. Tóth Elvira a fülbevaló kifejezést alkalmazta (TÓTH 1972. 219.). Ez a terminológiai bizonytalanság részben összefüggésben áll azzal, hogy ékszereink szoros rokonságban állnak bizánci-balkáni, valamint az ukrán és orosz területekről is ismert diadémacsüngőkkel. Egy-egy példány előkerülésekor olykor nehéz eldönteni az eredeti funkciót, aminek oka egyrészt a meglehetősen kevés ábrázolás (San Vitale, Ravenna; Hotnica - Bulgária), másrészt hogy az ékszerek általában kincsleletekben és nem sírokban, viseleti helyzetben kerülnek elő. Néhány adat azonban megengedi azt a feltételezést, hogy az ékszerünkhöz legközelebb álló párhuzamok esetében felvessem, hogy ezeket fülbevalóként használták. Gondolok arra a dániai, XII. század második felében készült freskóra, amelyen a keresztény erényt megtestesítő nőalak jelenik meg. A bizánci hercegnői viseletben ábrázolt alak mindkét fülében egy-egy három láncból álló, gömbökkel tagolt fülbevaló van - igaz ezeknél nem találunk a karika és a lánc között csüngőt (16. kép). Amennyiben hitelesnek fogadjuk el az ábrázolást a fülbevalóra vonatkozólag, ez megengedi az említett felvetésünket, noha magam pontosan ilyen típust nem ismerek (SORENSEN 2005. 355. Abb. 11.). A másik meggondolandó adat a Lukovit-musati lelet, amelyet sírban találtak, diadéma maradványai azonban nem kerültek elő mellőle (SZTANCSOV-NACSEVA 1960. 89. Obr. 9. 3. sír), így ebben az esetben is valószínűsíthető az ékszerek fülbevalóként történő használata. (Természetesen felmerülhet még a haj karikaként - valamilyen bőrpántra felvarrva, illetve befűzve - való használata, de figyelembe véve az említett ábrázolást és a karikák nyitott végét, én az ékszert fülbevalóként tudom legjobban elképzelni.) Összefoglalva az elmondottakat - valamint figyelembe véve azt, hogy a csüngőkhöz tartozó karikák nyitottak, ami a diadémacsüngők esetében nem valószínű, hiszen ezek ebben az esetben viszonylag könnyen leeshettek volna - az ernesztházi, kelebiai, tyukodi és a későbbiekben részletezendő nyírmártonfalvi ékszerek esetében a fülbevaló elnevezést vélem helyesnek. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a tyukodi példányok egyikén sem került elő az összekötő tag végén a fülbevaló karikája. Ezeket azonban a több évtizedes szántás és tárcsázás megsemmisíthette. (A tárgytípussal kapcsolatban lásd még HATHÁZI 2005. 200. 173-174. j.) Az anyagvizsgálat során kapott eredmények megengedik azt a feltételezést, hogy a két ezüstből készült is aranyozott lehetett (ld. Appendix II.). Az arany esetében Kiss Etele felveti azt a lehetőséget, hogy valamilyen módon a nikaiai Laszkarisz császári udvarral áll összefüggésben, s ezáltal valószínűleg IV. Béla feleségének, Laszkarisz Máriának a környezetéhez kapcsolódik (Kiss 2007c. 64.). 256