A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Régészet - Lukács József: Árpád-kori teleprészlet Nyíregyházán a Pazonyi út mellett

Árpád-kori teleprészlet Nyíregyházán a Pazonyi út mellett Cserépbogrács A feltárás során egy objektumból, a 70. számú munkagödörből kerültek elő cserépbogrács töredékei. A darab barnásszürke, koromfoltos, kézikorongolt, homokkal soványított, vízszintes T peremű, belső függesztőfüles (VI. tábla 4.). A forma általános elterjedését jelzi, hogy a mai Magyarország terültén mindenhol megvannak a párhuzamai. Ilyen bogrács ismert többek között Lebenyből (TAKÁCS 1996. Abb. 9: 6.), ÁcsVaspusztáról (TAKÁCS 1993. 477.), Dunaújváros-Öreghegyről (TAKÁCS 1986. Taf. 26: 1.) és Tiszalök-Rázomról (MÉRI 2000. 51. kép 4.). Az Árpád-kori cserépbográcsok Takács Miklós által kidolgozott kronológiai rendszere (TAKÁCS 1996. 168.) szerint a fent leírt formájú szabad tűzi főzőedények a XIII. század elejétől a XIV. század végéig voltak használatban (TAKÁCS 1996. 171.). Fehér kerámia Hét objektumból került elő fehér kerámia: három esetben kemence előtérgödréből, egy esetben kemence sütőfelületébe tapasztva, két esetben ház betöltéséből, egy esetben gödörből. Típusuk szerint szürke vagy barna foltos, apró kaviccsal vagy mészszemcsékkel soványított, tagolt peremű, vizes ronggyal képzett agyagmázasok, hornyolt vonallal és hullámvonallal, egy esetben ferdén futó bevágásokkal díszített oldalú, vállnál vagy hasvonalnál öblösödő, korongos talpú fazekak. Ilyen került elő az 59., a 64. (IX. tábla 3.), a 67. (X. tábla 1.) és a 70. (VIII. tábla 1.). objektumokból. A 66., 85A. (XVI. tábla 7.) és 97. objektumokból csak oldaltöredékek - valószínűleg fazekaké - kerültek elő a fentiekhez hasonló kidolgozással. Ezeket az edényeket - előkerülési körülményeik alapján, illetve a rajtuk minden esetben látható utólagos elszíneződésükből következtetve - a konyhai munkálatokban használták. A fehér szín a tisztaság illúzióját keltette a használókban (TAKÁCS 1993A. 219.). A típus részletes - máig érvényes - elemzését Holl Imre végezte el. E szerint a XII. század - XIII. század fordulójával terjedt el, és variációi egészen a XIX. század elejéig használatban maradtak. Típusai ennek ellenére jól keltezhetek. A Kárpát-medence középső és északi területein nagyobb mennyiségben fordulnak elő a telepek anyagában, de mindenhol gyártották, ahol fehérre égő agyagot lehetett bányászni. Fazekak, bögrék, tálak, csészék, palackok és kancsók készültek ilyen anyagból (HOLL 1963. 336.). Díszítésük leggyakrabban csigavonal, bekarcolt vagy hornyolt körbefutó vonal (HOLL 1963. 339.). Korai, a XIII. századra jellemző technika a száj és a váll száradás után vizes ronggyal történő átsimítása, majd díszítése (HOLL 1956. 185.). A nyíregyházi anyag legjobb formai párhuzamai többek között Hejőkeresztúr-Vizekközéről (WOLF 1997. 142.), a Budai vár Kúria utca 40. szám alatti lelőhelyéről (HOLL 1956. 186.), Budapest-Kőérberek-Kánáról (TEREI 2004. 70.) ismertek. Ezen lelőhelyeket a feltárók a XII. század végére - XIII. század elejére keltezik. Tál Egyetlen töredékes barnásszürke, szürke foltos, kézikorongolt, homokkal soványított, egyenes, vágott peremű, perem alatt alig látható hullámvonallal díszített, erősen szűkülő oldalú, hangsúlyozott talpú tál került elő a 146. ház betöltéséből (XVII. tábla 3.). Anyagában, technikájában a fazekakhoz hasonló, de minősége jobb. A tálakat már a korai Árpád-kori telepeken - mint Doboz-Hajdúirtás (KOVALOVSZKI 1975. 210.) vagy Vásárosnamény-Gergelyiugornya (ERDÉLYI-SZIMONOVA 1987. 296. Abb. 9.) - is megtaláljuk. Ezen településeken még kézzel formált változataik kerültek elő. Kézikorongolt típusa Esztergom-Szentgyörgymezőről (LÁZÁR 1998. 75.) ismert. Ezek a települések a X-XII. század közé datálhatok, az edénytípus már a korai leletanyagban is jelen van. Továbbélése, a forma fejlődése, változása folyamatos. Közös jellemzője az esztergomi és 221