A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Esszé - Papp D. Tibor: A régészeti kutatóhajó

Papp D. Tibor országban, ahol ilyen típusú kutatások folynak. Hallatlan lehetőség: TV, rádió, újságok stb., stb. Az utóbbi kétszer három betű amúgy is kedvenc mondatszínesítő tölteléke volt. Kérte a várható kiadások jegyzékét. A készséggel átnyújtott listát hozzáértő szemmel vizsgálta, s bizonyítandó széles körű ismereteit, kifogásolta a colos deszka mennyiségét. F. Béla azonban készült. Ha a leendő hajó hossza x, palánkmagasság y, ehhez jön még a farlemez, akkor igenis ennyi fa kell. A megyei igazgató megadta magát, de a döntés felelősségét meg akarta osztani gazdasági helyettesével. A sokat megélt GH főnök csak sikkantani tudott: „régészeti kutatóhajó?!" Főnöke most már a helyzet uraként ecsetelte a fontos eszköz szükségességét. Indulhat az anyagbeszerzés. A nem várt siker óvatossá tette a hajóépítőt. Világ életében irtózott a kapkodástól, és még egy egyszerű mondat megfogalmazása közben is elszívott egy cigarettát. A fát természetesen alaposan ki kell szárítani, közölte, s erre a célra megkapta egy Tiszához közeli kúria padlását. Társaival, valamint az öreg gondnokkal fölhordták a deszkákat, szakszerűen gúlába rakták, nehogy befülledjen, majd átballagtak a közeli kocsmába, és meghányták-vetették a történteket. Mivel a fa kényes holmi, minden évben megforgatták, és megállapították, hogy szépen szárad. Minden ilyen alkalomkor tanácskoztak is a megfelelő helyen. A fa csöndes száradásának ideje alatt elkészült a hajó tervrajza, valamint az élethű 1:100as makett mindenki ámulatára. A hajótest leginkább a floridai aranyifjak száguldó csodáihoz hasonlított, s megfelelő motorral elérhette volna a 40 TMF-es szédítő sebességet is. Arra a kérdésre, hogy régészeti kutatáshoz miért szükséges ekkora tempó, az volt a felelet: „Balga vagy ecsém, tud ez lassan is menni!". A mester alighanem már akkor sejtette a hajó végzetét. A terveket F. Béla nagyobbik fia, aki hajós volt (igazi), a műegyetemen bemutatta egy szakértőnek, aki kisebb módosítási javaslattal jóváhagyta őket. Indulhatott az építés. Az előkészületek is impozánsak voltak, szerszámvásárlás, anyagvásárlás, sátor beszerzés (ebben kívántak aludni az építők), élelmiszerek, italneműk, egyszóval ami egy olyan expedícióhoz kell, amelyik nem érint emberi települést. Az említett kúria és környéke majdnem megfelelt ennek a kritériumnak, hiszen a civilizáció egyetlen képviselője a már fentebb említett kocsma volt. A hajóépítőt a családja segítette - két fia és felesége -, teljesen azonosulva a kitűzött szent céllal. Az egyik nyáron elkészült a gerinc, azután a palánkozás duggatással, majd a kabin. így lassan három kemény nyáron formát öntött a pompás hajó. De félő volt, hogy a vízállósága nem tökéletes. F. Béla tengerviselt cimborája javasolta, be kell kenni szurokkal, mint a tiszai ladikokat. Javítható, igénytelen. Lesújtó pillantások özöne volt a válasz. Ezt a gyönyörűséget szurokkal? Micsoda ordenáré gondolkodás! A mester nem sokat töprengett a kérdésen, a kutatóhajó gyantás vászonruhát kapott. Arra a kérdésre, mi lesz, ha megsérül a köveken a vékony burkolat, elnézően mosolygott. - Kishitűek - mondta. Nem tudta senki, hogy a közel 2 t-ás hajót hogyan akarja megemelni, de magabiztos tekintetétől a károgókban akadt a szó. Már majdnem minden kész volt, csupán a meghajtás hiányzott. Egy ekkora testet nem lehet akármivel haladásra bírni. De minden forrás elakadt. A pénz, az összeköttetés egyaránt. Maradt a várakozás. Egyszer a láthatáron föltűnt egy viharvert Vetyerok típusú motor, F. Bélának fölcsillant a szeme. Na most talán... De kiderült, hogy az rossz. A régészeti kutatóhajó a kúria falának támaszkodva várt csöndben, magányosan. A mester, F. Béla mindenki bánatára megbetegedett. Majd Kháron segítségével elhajózott Hádészba. Hajója azóta várja, hogy följöjjön érte is a Tisza. PAPP D. Tibor esztéta H-^1400 Nyíregyháza, Luther-ház B. 2. em. 526