A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Régészet - Korbály József: Rézkori fémleletek Kárpátaljáról

Rézkori fémleletek Kárpátaljáról e leletek sűrűsödnek itt, hanem a készítésükhöz használt réz is Kelet-Szlovákiára utal (PATAY 1984. 46). A Szendrő típusú egyélű csákányok megjelentek a korai rézkorban, és használatban maradtak a rézkor későbbi szakaszában is (NOVOTNÁ 1970. 22-23., PATAY 1984. 46.). Az egyélű csákányok további két képviselője tipológiailag nehezebben meghatározható, mint az előbbiek. A „nagybégányi" példány (I. tábla 4.) - csonka volta ellenére - nagy valószínűséggel a Crestur típushoz sorolható (PATAY 1984. 41-42. Taf. 9: 159, 162, 163, 165 stb.). Formailag közel áll ehhez a típushoz az ágteleki csákány is (I. tábla 3.). Mint azt a szlovákiai leletek is bizonyítják (NOVOTNÁ 1970. 22. N° 89), a típus a korai rézkorban jelent meg és tovább fejlődött annak végéig, sőt az után is. A Crestur típusú csákányok elterjedési területe mutatja vidékünk kapcsolatát a tiszapolgári kultúrával. Gyűjteményünkben az egyélű csákányoknál is nagyobb számban képviseltetik magukat a keresztélű csákányok (II. tábla 1^., III. tábla 1-2., HAMPEL-BESZÉDES 1876. Pl. VII: 9.). Ebből 5 a tiszaladányi típus különböző - Tirnávita (II. tábla 2.), Orsova (HAMPEL-BESZÉDES 1876. Pl. VII: 9.), Bradu (II. tábla 4.) és Petre§ti (II. tábla 1., 3.) - variánsaihoz tartozik. A tiszaladányi típusú keresztélű csákányok nagy számban és nagy területen fordulnak elő a középső rézkor idején és kulturálisan - legalábbis itt, a Kárpát-medence északkeleti részén - a bodrogkeresztúri kultúrával kapcsolhatók össze (NOVOTNÁ 1970. 26., VULPE 1975. 46., TODOROVA 1981. 44^18., PATAY 1984. 86-88., SCHALK 1998. 33., 36., Karte 2). Két másik keresztélű csákány (III. tábla 1-2.) tipológiai besorolása nehezebb. Ha figyelembe vesszük - különösen a 10. számú csákánynál (III. tábla 1.) - az egyenes profilt, a felső kar lapátszerű formáját, majdnem párhuzamos oldalait, egyenes élét és néhány más sajátosságot, akkor ezt a leletet a nógrádmarcali típushoz lehetne sorolni (PATAY 1984. 90-91.). A másik csákány besorolása ugyanide már problematikusabb, de lehetséges. Ha a továbbiakban helytállónak bizonyulna a besorolás, akkor egy nagyon érdekes helyzet állna elő, ugyanis ez a csákánytípus eddig csak a Kisalföldről és a Bükkből került elő (PATAY 1984. 92. Taf. 64: 13.), ahol a középső rézkorszakban és a késői rézkorszak elején volt használatban, vagyis a bádeni kultúra bolerázi csoportja életében. Az utóbbi időben Kárpátaljáról is bolerázi szállásterületként beszélnek a kutatók (POTUSNJAK 1996. 190-194.), s ez talán megmagyarázná a nógrádmarcali típusú csákányok itteni előfordulását. Végül szólnunk kell a gáti kettős élű rézcsákányról (III. tábla 3.), melynek rombusz formája idegen, nekem legalábbis ismeretlen a Kárpát-medencei rézeszközök körében. Az általam elemzett leletek második csoportja 3 tárgyból áll: lapos vésőből (III. tábla 5.), masszív lyukasztóból (III. tábla 6.) és halászhorogból (III. tábla 4.). A lapos véső véleményem szerint megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek a Szakáihát típust jellemzik. Ez utóbbi a fejlett rézkorra jellemző, s a bodrogkeresztúri kultúrához kapcsolható (PATAY 29. Taf. 3: 52., 4: 60-61. stb.). Az ár alakú masszív lyukasztó nagy valószínűséggel a réz megmunkálásában játszhatott szerepet. Pontos párhuzamát nem ismerem, de ilyesfajta szerszámokat használtak például a Tripolje kultúra hordozói, a kultúra fejlődésének korai szakaszában (RINDINA 1971. 61-62.). Végezetül a beregdédai halászó horog (III. tábla 4.) fontossága abban áll, hogy rézkori település ásatásakor került elő. Az anyagot feldolgozó M. Potusnjak a településen elkülönített egy tiszapolgári réteget és egy bolerázi elemeket tartalmazó réteget, ám nem sikerült tisztáznia, hogy a horog melyikhez köthető (POTUSNJAK 1996.). Maga a horog egyszerű formájú, egyik vége kihegyezett, a másik szétlapított, ami talán a korai rézkorra utalhat, annál is inkább, mert ilyen eszközök valóban már a korai rézkortól készültek (RINDINA 1971. 52. risz. 5: 1-5., 99.). Összegezve a fentieket leszögezhetjük, hogy a mai Kárpátalja területén előkerült rézkori eszközök - csákányok, vésők, horog stb. - tipológiailag gazdagok, kronológiailag pedig két csoportra oszthatók: a kora rézkorira, amely a tiszapolgári kultúrához kapcsolható, és a középső