A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Megmelékezések - Hunyadi József (1912–2005) (Szathmáry László)

„En vagyok az, Jóska Bácsi!" Ezt követően megnyugtató barátsággal adtuk-vettük át a Vasvári Pál Múzeum gyűjteményét és kiállításait. Hozzáfűzte: ebben a múzeumban minden csak több van, mint ami a leltárban. És valóban, úgy volt, mint elődje Gombás András múzeumalapító tanító úr idejében. Mai megítéléssel elképzelhetetlenül sok tárgyat gyűjtöttek, mentettek meg Tiszabüd és Büdszentmihály anyagi műveltségére vonatkozóan. Ezt követően magam is ezen példák alapján próbáltam a nyíri Mezőség községeiben fellelhető néprajzi anyagot gyűjteni (1990 után már kevesebb sikerrel). IIa néni (Gombás Andrásné) is nagy segítségünkre volt ebben a munkában. Jóska Bácsi mondása szerint: „minden jó, ami a küszöbön belül van". De nem csak ennyiből állt a gyűjtés. IIa néni és Jóska Bácsi instrukcióinak, szellemének megfelelően az akkoriban egyetlen teremőrrel, Bözsi nénivel (Munkácsi Péterné) gyalog, alkalmi kocsival, buszon elmentünk Bűdre, Szentmihályra, Dobra, Dadára, Lökre, hogy felkeressük az adott tárgyak régi tulajdonosainak leszármazottait és megkérdezzük a tárgyak eredetét, funkcióját és használati idejét. Csak ebben a szellemben őrizhettük meg e régió tárgyi emlékein keresztül azt a hagyományt, amelynek ápolását muzeológusként ránk rótta a sors. Ezen munkánkban Jóska Bácsi már ritkán vett részt. „Öreg vagyok én már ehhez, Laci fiam" - mondta. De figyelmét mindig fölkeltették az újabb ismeretek. Nem volt rest elutazni Nyíregyházára, Budapestre, hogy adatokat gyűjtsön a Tiszabüd történetéről szóló könyvéhez. Napjainkban is ezt olvassák a tanárok, a diákok és a helytörténet iránt érdeklődő polgárok. Jóska Bácsi! Én sokszor hallottam hangodat a budi templomban. Messzire elszármazott tanítványaid sem feledik ezt az élményt. Egy iskolai tanteremből, egy múzeumi szűk irodából tudásoddal, tekintélyeddel oktattad, fegyelmezted népedet. Az összefogásra, a jó értelemben vett lokálpatriotizmusra buzdítottál mindenkit, főként azokat, akik a Múzeum Baráti Körét 1980-ban újra alakították. „Bözse! Érdemes még néhány fát vetni a tűzre, mert a lábam már nagyon fázik" - mondtad akkoriban a régi Múzeum meghitt légkörében, barátaink között, akikkel az elmúlt időkről beszélgettünk, vitatkoztunk. Ma is ott vagyunk a képzeletbeli tűznél, ahol a régi társaság és sok-sok tanítványod vesz körül. Úgy emlékszünk Rád, mint a - nevét néha elhagyó - két település kutatójára, hagyományt megőrző tanítójára. (Szathmáry László)