A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Régészet - Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszavasvári–Aranykerti táblán (Dienes István ásatása nyomán)

Honfoglalás kori temető Tiszavasvári-Aranykerti tablan Lekerekített és mindkét végén átfúrt ezüst pántkarperec került elő a 13. sírban. E típus használata főként a gazdag vagy módos közösségek tagjaira voltjellemző a X. században. Ugyanez mondható el a hasonló formájú, de ezüstlemezekből kivágott példányokról (C. és 2. sír) (RÉVÉSZ 1 996A. 90.). Mivel az utóbbiakat leggyakrabban a csukló, illetve a boka táján találjuk, joggal vethető fel az is, hogy e vékony pántokat adott esetben nem kar-, illetve lábperecként, hanem a kaftán vagy a nadrág szegélyére varrva viselték. Hasonló viseleti módra gondolhatunk a 2. sír esetében is, ahol valóban a csukló, illetve a bokacsontok körül lelték e pántok töredékeit. Dienes István a C. sír esetében is felvetette annak lehetőségét, hogy a két ezüstszalag a lábon lehetett, mivel ezeken kívül még egy huzalkarperec is volt a sírban. A temetőben egyetlen gyürü került elő - a 15. sírban. Ez egy félkör átmetszetü, bronz pántgyűrű. Mivel a X-XI. században folyamatosan használt tárgytípusról van szó, pontosabb keltező értéke nincsen (SZŐKE 1962. 63., 96., SZŐKE-VÁNDOR 1987. 68.). A ruházat maradandó anyagból készített tartozékai és díszítményei közül legnagyobb számban a füles bronzgombok kerültek elő a leletanyagból, érdekes módon kizárólag női és gyermek sírok leleteként (C, 5., 6., 11., 13. és 15. sír). A gombok helyzete fontos adatokat szolgáltat a ruházat záródásáról. Az 5. és a 6. sírban a bal kulcscsont tájékán, a 15. sírban pedig a bal oldali felső bordák közt fekvő gombok értelemszerűen a bal vállnál záródó ruházatra utalnak. Két további sírban viszont középen záródó viseletre utal a gombok elhelyezkedése a deréktájon, a gerincoszlop két oldalán (11. sír), illetve a gerincoszlop vonalában, hosszában (13. sír-ugyanitt a jobb könyök mellett talált füles gomb valószínűleg másodlagos helyzetű volt). Fém ruhadíszeket - a korszak más temetőihez hasonlóan - kizárólag női sírokban találtak. A ruházatra varrott levél alakú csüngökröl és ezüstpántokról fentebb már szóltunk. Préselt kerek rozettákataD. és a 13. sírban találtak. A feldúlt D. sír rozettáinak pontos helyzetét a bolygatás miatt nem ismerjük. Azt sem tudjuk, hogy a kétféle díszítményből eredetileg hány darab lehetett. Figyelemre méltó viszont, hogy az egyik rozetta díszítése (középen kerek bemélyített, aranyozott motívum, melyet kereszt alakban négy - szintén bemélyített - levél övez) szinte pontosan megegyezik a C. sírból megmentett hajfonatkorongokéval, azzal a különbséggel, hogy a rozetta peremén préselt, kidomborodó gyöngysorminta fut körbe. A 13. sírban lelt három vékony rozetta már a feltárás idején is igen rossz megtartású volt, némelyiknek csupán apró töredékeit figyelhette meg az ásató. Sajnos a restaurálás során a megmentett darabok is szétestek, így mintázatukról, méretükről semmit nem tudunk. Az ásatási dokumentáció szerint hozzávetőleg a váz középvonalában, a gerincoszlop mentén helyezkedtek el, így valószínűleg a középen nyíló ruha szegélyét ékesíthették. Kéregöntéssel készített kerek pitykéket, illetve kisméretű csüngős véreteket az 5. és a 11. sírban találtak. A napjainkig általánosan alkalmazott terminológia szerint ezek ingnyakdíszek lennének. A honfoglalás kori női viselet kutatástörténetéről a közelmúltban Kürti Béla nyújtott kitűnő összefoglalást (KÜRTI 1996. 148-161.), így erre nem kell részletesen kitérnem. Kürti Béla e dolgozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a veretek elhelyezkedéséből nem feltétlenül következtethetünk az adott ruha szabásmintájára. Továbbra is határozottan úgy véli azonban, hogy a rombusz alakú díszítmények és a kisméretű csüngős veretek csakis az ingnyak szegélyét ékesíthették. Ettől eltérő alkalmazást a sándorfalvi X. századi temető 19. sírjában megfigyelt rombusz alakú veretsor kapcsán vetett fel az ásató. Abban az esetben ugyanis a mellen egymást keresztező két sorban helyezkedtek el a veretek, amelyek így nem az ingnyak szegélyének díszéül szolgáltak, hanem egy elöl nyitható ruha szegélyére varrták fel azokat a nyaktól az övig (FODOR 1985. 25., 4. kép 3.). Magam e megfigyeléseket az elmúlt esztendőkben azzal egészítettem ki, hogy a ruházatot ékesítő veretek méretéből sem feltétlen következik, hogy azok milyen ruhadarabon helyezkedtek el (RÉVÉSZ 2001.21.). Le kell tehát számolnunk azzal a mélyen meggyökeresedett közhellyel, hogy a kisméretű